16 episodes

A 1980-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Disco-ban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele, a mai napig rezidens (szerződött lemezlovas) a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti Roxy Rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált, sőt 2002-ben a már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott. Egy év múlva elérkezett a váltás ideje és 2005 decemberétől átvándorolt a Rádió 1-hez és Disco*s hit című műsorával arat sikereket.

Funky Mixes by Bárány Attila

    • Music

    Episode 16.

    Episode 16.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 3 min
    Episode 15.

    Episode 15.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 1 min
    Episode 14.

    Episode 14.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 1 min
    Episode 13.

    Episode 13.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 1 min
    Episode 12.

    Episode 12.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 1 min
    Episode 11.

    Episode 11.

    http://www.baranyattila.hu
    https://www.facebook.com/djbaranya

    • 1 hr 2 min

Top Podcasts In Music

Resident by Hernan Cattaneo
Hernan Cattaneo
Origin Stories
Apple Music
Bobbycast
Nashville Podcast Network
CLUBLIFE
Tiësto
Club Edition Podcast
Stefano Noferini
DISGRACELAND
Double Elvis Productions

You Might Also Like