Konkrétan Rónai Egonnal Index.hu
-
- News
Sokakat érintő hazai közéleti történésekről beszélgetünk, közérthetően. A beszélgetések fókuszában aktuális politikai, gazdasági és közéleti kérdések kapnak helyet. A műsor minden héten csütörtökön elérhető, a házigazda Rónai Egon.
-
Ungár Péter: Ez a választás nem Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről szól
„Nem gondolom, hogy minden rossz, amit Karácsony Gergely csinált, de amikor megkérdezem a DK-s nénit, hogy ön szerint jó munkát végzett a főpolgármester az elmúlt öt évben, akkor még a legradikálisabb ellenzékiek sem mondanak rá őszintén egy igent” - jelentette ki Ungár Péter az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. Az LMP társelnökével a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről, valamint a pártja jövőjéről is beszélgettünk.
-
G. Fodor Gábor: Nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte
Orbán kontra Soros címmel írt új könyvet G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója. Ennek apropóján beszélgettünk vele az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legújabb adásában, amelyben szóba került az is, hogy milyen hatással lehet Magyar Péter felbukkanása a pártpolitikai erőviszonyokra, valamint a közelgő európai parlamenti választásokra végeredményére.
-
Vona Gábor: Ha az influenszerek alapítottak volna pártot, ma Magyar Péter egy epizódszereplő lenne
A Második Reformkor elnöke szerint végül csak az marad talpon hosszabb távon is a politikai életben, aki elvégzi a munkát: pártszervezeteket épít, programot ír, identitást ad a közösségének.
-
Kocsis Máté: Magyar Péter egy áruló, aki soha nem volt a barátom
„Ami most történik, az a baloldalon történik, az nem a mi ügyünk” – jelentette ki Kocsis Máté az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában a legújabb közvélemény-kutatások kapcsán.
-
Csernus Imre: Beteg nemzet vagyunk, önmagunk ellensége
Miért olyan depressziós a magyar társadalom? A történelmi traumáink, az ország gazdasági és közéleti állapota, vagy valamilyen mélyebb dolog okozza ezt bennünk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csernus Imrével.
-
Balázs Péter: Nincs realitása annak, hogy az ukránok visszaszorítsák az oroszokat
A Bajnai-kormány egykori külügyminisztere az orosz-ukrán háborúról, a magyar külpolitika helyzetéről és Magyar Péter felbukkanásáról is elmondta a véleményét az Index műsorában.