Minicube Krisztián Papp

Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.

Sziasztok, az én nevem Papp Krisztián és ez pedig a minicube podcast tizennegyedik epizódja!
A mostani részt a legutóbbi két háztáji fejlesztésem ihlette, amik közül az egyik már elég régóta elindult. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én piszok lustának tartom magam, legalábbis ha egyszerű, favágó munkáról van szó, különösen ha mindez monoton és többször is meg kell ismételni.
Anno amikor először munkaidőben fejlesztettem, még nem is fejlesztői munkakörben, az is egy ilyen feladatot hivatott kiváltani. Végtére az ipar legnagyobb részében azért írunk szoftvereket, hogy emberi munkát váltsunk ki vele, na meg excel táblákat. Pontosan ez történt akkoriban is, volt egy szoftver, ami megevett egy excel táblát és egy htmlt köpött ki magából, amit aztán lehetett is kinyomtatni és odaadni a termelőknek. Ezzel csak az volt a gond, hogy a programban voltak hibák, emiatt gyakran kellett belenyúlni a kimenetbe, de persze ehhez még számolgatni is kellett. Kb a tizedik ilyen után megelégeltem és nekiláttam írni egy kis sciptet, ami elvégezte ezt az utólagos kozmetikázást. Persze mindezt nem alaptalanul, ugyanis ez évről évre előjövő probléma volt, ugyanis a téli időszakokat a fejlesztési osztály leginkább ilyenekkel töltötte, ezért úgy éreztem a belefeccölt idő megtérül, arról nem is beszélve, hogy adott egy célt, ami mentén kódolhatok és sok olyan rész is volt itt, ahol újat tanulhatok. Excel táblák kezelése, batch feldolgozás, PDF generálás, stb. Ráadásul mivel egyszemélyben voltam a megrendelő és a fejlesztő is, így kellően motivált is voltam, hiszen tudtam, hogy mennyi munkától fogom megmenteni magam és a kollégákat is. Utóbbi csoport pedig biztos hálás is lesz mindezért, ami sosem árt egy munkahelyen. Ez persze eléggé megrészegített, emiatt utána el is határoztam, hogy teljes időben ezzel akarok foglalkozni, amit ott sajnos nem lehetett, így váltottam is. Ez viszont már egy másik történet.
Persze ez később is megmaradt bennem, hogy amit lehet és megéri, azt oldjak meg automatizáltan. Hogy miért mondom, hogy megéri? Mert ha valamivel napi 1 percet töltök, de automatizálni 3 nap munka lenne, akkor annak az automatizálásnak a megtérülési ideje olyan hosszú, hogy valószínűleg bele sem vágok, maximum a kihívás miatt.
Mivel elég sok kis apró projektem van, amiket használok is, ezért a hozzájuk tartozó build és akár deploy folyamatot is részben vagy teljes egészben egy CI szerver - esetemben a jó öreg jenkins - által futtatott scriptek és/vagy erre hivatott eszközök oldják meg. Nemrégiben pont szembesültem azzal, hogy mi is van akkor amikor ez kimarad. Van ugyanis egy régi mobilapp, amit fejlesztettem és ehhez évről évre hozzá kell nyúlni, de igen ritkán. Ennek a buildeléséhez és digitális aláírásához csináltam egy scriptet, tehát az első és legfontosabb lépés már megvolt. Viszont pont amiatt, mert ritkán kell használni nem oldottam meg, hogy Jenkinsen is fusson, hiszen úgy gondoltam ez a kis script elég. Ám időközben újratelepítettem a gépem, emiatt a script habár ott volt, de a megfelelő eszközverziók már kevésbé. Így amikor a legutóbb kellett volna felrakjam, akkor szomorúan konstatáltam, hogy az eszközök már nincsenek meg a gépemen vagy nem olyan csillag eggyüttállásban, amivel ez működne. Úgyhogy a vége az lett, hogy dockerizáltam ezt is és mostmár jenkins futtatja ezt is. Persze ezek nem feltétlenül olyan problémák, amikkel bárki találkozna, hiszen ehhez hobbiprojektek kellenek, vagy saját vállalkozásban kell űzni az ipart.
De tudnék említeni még egyéb példákat is a közelmúltból. A videós oldalamon az egyes sorozatokhoz és a videókhoz is tartoznak bélyegképek. Az oldal indulása idején még úgy voltam vele, hogy saját magam szerkesztgetek képeket az egyes részekhez, de

Sziasztok, az én nevem Papp Krisztián és ez pedig a minicube podcast tizenharmadik epizódja!
Mitől lesz valaki jó programozó? Sokan feltették már ezt a kérdést és sokan meg is akarták válaszolni. Még éppen nekem is zajlik egy ilyen kampányom, amivel a videóportált szeretném népszerűsíteni egy rövid kérdőívvel: Vajon jó programozó válna belőled? Mondanom sem kell, hogy elég vegyes reakciókat vált ki, aminek az oka nem titok: egyetlen logikai vagy matek kérdés sem szerepel benne. A kérdések a kitöltő elhivatottságára, kitartására vonatkoznak. Na és akkor itt fogtok felhördülni Ti is, hiszen az összes ilyen tesztben matek és logikai feladatok szoktak lenni, nyílván okkal, ugye?
A kérdőív nem is az én szüleményem, hanem Angela Duckworth kutatása, aki két tulajdonságot vizsgált, amik szükségesek a legtöbb cél eléréséhez. A tanulmány szerint azok, akik hosszú távon is képesek tenni egy célért és megvan az önuralmuk ahhoz, hogy ne térjenek el ettől különféle pillanatnyi ingerek hatására sem, azok tudják elérni a céljaikat és sikeresek lenni. Na de hogy jön ez az egész a programozáshoz? Azért, mert a programozás tanulása sosem ér véget. Folyamatosan fejlődik, bővül. Mintha a szorzótáblát nem 10x10-ig tanulnánk meg, hanem a végtelen x végtelenig. Pont ezért kell hozzá rendkívül sok kitartás, még azoknak is, akiknek jobb képességei vannak, hiszen lehet ők gyorsabban haladnak előre, de ha az út nagyon hosszú, kitartás nélkül ők is feladják. Fókusz nélkül pedig hiába lenne jó képessége, minden mással fog foglalkozni tanulás helyett.
A másik ilyen, hogy akárki akármit mond, a matek egyre kevésbé része a szakmának. Persze vannak területek, ahol igen, így ha az ember például kriptográfiával akar foglalkozni, akkor nem ússza meg mindezt. Viszont a piac hatalmas és rengeteg olyan része van, ahova nemigen kell több annál, mint amit egy 8 osztályban összeszed az ember.
Persze ez lehet csak duma, de aki hallgatja a Letscode podcastot, az talán emlékszik arra, hogy meséltem egy biztonsági őrről, aki nem sorozatok nézésével és facebookkal töltötte el a munkaidejét, hanem megtanult programozni. Hát de biztos csak valami kis cégnél tudott elhelyezkedni, azt is csak protekcióval, ugye? Nem éppen, nagy nevű multinál. Mindezt úgy, hogy hétszámjegyű fizetést kapott évekkel ezelőtt.
Mi kellett hozzá? Matektudás? Logika? Aligha. Inkább végtelen sok kitartás, eltökéltség, hogy a munkaidejében ne valami agyatlan játékkal teljen az idő, hanem a tanulásra tudjon koncentrálni. Lehet erről is kellene egy felmérés, hogy kinek milyen szintű matek tudásra van szükség a szakmában.
Persze hozhatnám a saját példámat is. Én programozni a szabadidőmben tanultam meg, nem kellett hozzá semmiféle gyorstalpaló - hiszen akkoriban még nem léteztek -, se mások noszogatása. Rengeteg oktatóvideót, előadást és hasonlókat néztem meg. Mivel növényorvosként dolgoztam és a mezőgazdaság télen igencsak áll, sokszor mindezt munkaidőben, így előnyben voltam azokhoz képest, akik egy 12 órás műszak mellett akarnak ilyesmit. Nekik ez a folyamat hosszabb és nehezebb lesz, de továbbra sem lehetetlen.
Akkoriban magyar nyelven ezek nemigen voltak elérhetőek, ezért már az elinduláshoz is kellett az angol. Ma már némileg jobb a helyzet, de az angol nyelv továbbra sem nélkülözhető. Viszont a legtöbb helyen elég, ha az ember érti az írott szöveget, nem mindenhol kell beszélni is azt. Ehhez pedig mi kell? Nyelvérzék, ugye? Vagy kitartás?
Ez volt a minicube podcast, találkozunk legközelebb! Sziasztok!

Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.

Sziasztok, az én nevem Papp Krisztián és ez pedig a minicube podcast 12. epizódja.
Ma egy kicsit a manuális tesztelőkről fogunk beszélni, illetve arról, hogy mikor és mit nyomkodnak éppen és miként lehet tönkretenni a munkájukat egy tollvonással. Hogy szemléltessem, vegyük például Bélát, aki manuális tesztelőként dolgozik egy nagynevű multinál. A csapatában és az egész projekten úgynevezett SCRUM szerint dolgoznak, ami a valóságban inkább egy egy mini waterfallnak felel meg, de ebbe most ne menjünk bele. Maradjunk annyiban, hogy próbálnak kéthetente releaselni egy új verziót.
Ezeket a releaseket sikerül is tartaniuk, ami a mai világban - ahol egyesek percenként, mások meg évente releaselnek - ez még igen jónak számít. Minden ilyen iteráció hétfőn kezdődik és a következő hét péntekig tart. Béla két hete úgy néz ki, hogy eldöntik mik is férnek bele ebbe a két hétbe, a fejlesztők elkezdenek rajta dolgozni, a tesztelők is elkezdik összerakni a teszt planeket, amik leírják hogy miként lehet letesztelni az adott új featuret. Közben persze a product oldalt és fejlesztőket is folyamatosan nyaggatják, hiszen mindig lehetnek fekete foltok a feladatokban.
Az egyes featureök külön branchen kerülnek fejlesztésre, a fejlesztők pedig amit tudnak automatizáltan tesztelnek, de közel sem end-to-end. Ha valami kész van, akkor megy be master branchre, ez pedig kikerül egy tesztkörnyezetbe, lehet is nyomkodni a tervek alapján.
Ekkorra általában a két hétből már egy eltelt, így a tesztelőknek van egy hetük letesztelni ezt. Hogy biztos legyen elég idő, a második hét keddi napja az utolsó, hogy kód bekerülhet a masterbe, ekkor kezdődik az úgynevezett feature freeze.
Ez tök jó, de Béla nem ma kezdte, szóval kedden délelőtt talál valami turpisságot, amiről kiderül, hogy biza egy bug, mégpedig nem is kicsi. Ez így nem mehet ki, meg kell javítani. Meg is kapja a fejlesztő a nemes feladatot, hogy javítsa meg, de vészesen szorít az idő, ráadásul a feature freeze már életben van.
Sebaj, mert a feature freeze nem érvényes a hibajavításokra, arra ott van a code freeze, ami szerdán van. A fejlesztő megtolja az igát rendesen, be is kerül a javítás masterbe, el lehet kezdeni tesztelni. Ezúttal szerencséje volt, Béla se talál kivetnivalót a featureben, így pénteken terv szerint kimegy a release, amiben már benne van a hibajavítás is.
Aztán vasárnap csörög a telefon valakinél, ugyanis nagy baj van, mert a korábbinál még nagyobb hiba került a rendszerbe. Hát mégis hogy lehet ez? Hiszen a többi csapat tesztelői is tesztelték az alkalmazást.
Igen ám, de melyik verziónak és mely részét tesztelték éppen? Ugyanis amit a hét elején teszteltek, az nem ugyanaz volt, mint kedden, vagy a fejlesztőnk módosításai után, hiába halasztják a regressziót a végére.
Mit kellett volna tenni? Halasztani a releaset? Hát azt nem szeretik a menedzserek.
Esetleg tesztelni külön feature branchen? A feature brancheket kirakni külön teszt környezetekbe és ott le lehet tesztelni. Működhet, de mi a garancia, hogy a módosítások nem akadnak össze valaki máséval a masteren és nem okoznak valami galibát? Sőt, ha már galiba, leteszteli a feature branchen a Béla, rámondja az áment. Frankó, mergeljük be… de valaki megelőzött és most rá kell húzzam a mastert. Ha nincs conflict, az még a jobbik eset, de ha van akkor végképp más szoftvert fogunk kireleaselni, mint amire Bélánk áldását adta.
Megvan, revertáljuk a commitokat! Működhet, csak akkor megint visszajutunk oda, hogy a revert mit okozhat? Mikor fog ez kiderülni? Ugyanez a helyzet azzal, hogy cherry pickelgetünk.
Feature flagek! Ez lesz a megoldás, ugye? Már majdnem jó, de csak bizonyos esetekben működhet, mikor egy teljesen új funkcionalitást tudunk vele ki/be kapcsolni, hiszen ha valami korábbi logikában valam

A programozói pályát sokan sokféleképpen képzelik el, de azt elmondhatjuk, hogy a középpontban szinte minden ilyen elképzelésben maga a kód áll, emiatt is jött a kifejezés, hogy valaki pl jó kóder. Ezzel nincs is baj, habár számomra a kóder szó inkább pejoratív, de ez egy másik történet. A gond ott van, hogy sokan így is képzelik el a szakmát, vagy éppen így élik meg azt, hogy semmi más dolguk sincs, mintsem kódot írni. Ennél messzebb viszont nem is lehetnénk a valóságtól (legalábbis remélem). Ugyanis a kód az habár fontos produktuma a munkánknak. Álljunk csak meg! Mégis mi a produktuma a mi munkánknak? Mert hogy nem az általunk írt kód az tuti. Na és miért mondom ezt? Mert minket senki sem kért meg soha egyetlen if-else ágra, vagy hogy írjunk SQL-t. Minket egyszerűen nem ezért fizetnek. Hanem azért, hogy problémákat oldjunk meg az ügyfél/ügyfelek számára. Az, hogy történetesen ennek része az, hogy pl. SQL-t írunk, vagy éppen CSS-t hegesztünk, az csupán a szakmánk sajátossága. A cipészt sem kérik meg arra, hogy oda meg oda üssön egy apró szöget, valamit ragasszon meg itt és ott, hanem javítsa meg a cipőt, az hogy mindezt hogy oldja meg, már az ő szakterülete.
Viszont azon a bizonyos kódon kívül még rengeteg mást kell tudnia egy jó fejlesztőnek. Az egyik ilyen, hogy tudnia kell, mikor nem is szabad nekiállni valaminek, mert nem fog működni. Sőt, ezelőtt nem árt, ha egyáltalán tudja, hogy mit is kell csinálnia, ugyanis az ügyfelek nem a jól meghatározott üzleti igényekről híresek. Tehát azt már látjuk, hogy nem tudjuk elkerülni azt, hogy kommunikáljunk a projekt egyéb résztvevőivel, akik bizony nem fogják megérteni a technikai részleteket. Ezt tudnunk kell lefordítani másoknak, valamint visszafele is, az általuk megfogalmazott igényeket is tudnunk kell valahogy technikai nyelvre fordítani. Ha ez nem lenne elég, ha nem egyéni vállalkozóként dolgozunk, akkor nagy valószínűséggel csapatban, emiatt egymás közt is kell kommunikáljunk. Bizony, a sarokban ülő programozó, aki egymaga fejleszt valamit egy kihalófélben lévő faj. A tudást meg kell osztani másokkal, dokumentációt kell írni - bármennyire nem szeretjük azt -, hiszen gondoljunk bele mi mennyi ilyet olvasunk? Valaki ugyanúgy beletette az energiát előttünk, hogy ne a kódból próbáljuk kitalálni mi is történik, vagy éppen stackoverflow válaszokból összehalászni azt.
Na persze ne feledkezzünk el a meetingekről sem. Itt abba nem mennék bele melyik hasznos vagy éppen haszontalan, ezt cége válogatja, de valószínűleg itt vagyunk a legmesszebb a kódtól, hacsak nem lenémítva kódolunk a másik monitoron közben.
Ha már kód, akkor bizony egymás kódját is át kell nézni, a benne talált hibákat érthetően és lehetőleg nem sértőn megírni a másiknak. De gyakran közösen is kell kódolni vagy éppen hibát keresni, logokat, metrikákat bámulni, hogy megtaláljuk a hiba okát, ha nem esünk rögtön a javításának, akkor mindezt felvinni valahova.
Ha pedig felvisszük valahova, akkor elő is kerülnek a projektmenedzsment rendszerek, ahol szintén sok időt töltünk el.
Képzeljük el, hogy házat akarunk építeni. Van egy elképzelésünk, odahívjuk a kőművest, ácsot, stb. és kiadjuk nekik, hogy ezt kell csinálni, van rá öt nap, ők meg rögtön nekiállnak? Dehogy fognak, hiszen lehet amit elképzeltünk nem is megvalósítható, vagy éppen nem biztonságos, időtálló. Azért ők a szakemberek, hogy megmondják, ha valami szakmailag nem lesz oké. Ők fogják megmondani azt is, hogy mennyi idő alatt lesz kb kész. Ugyanez a helyzet nálunk is, mintha minden egyes ticket a projektmenedzsment rendszerben egy újabb építkezés lenne, viszont nálunk sokkal komplexebb elképzeléseket kell megvalósítani, esetleg azok nem annyira letisztultak, így a konkrét megvalósítás keves

Sziasztok, az én nevem Papp Krisztián és ez itt a minicube podcast tizedik epizódja.
Az elmúlt időszakban kicsit megakadt a podcast és videókészítés is, aminek az oka roppant egyszerű, ugyanis vizsgára készültem, de igyekszem bepótolni a lemaradást.
A mostani epizódban megint egy kicsit elmélkedni fogunk, ezúttal az interjú folyamatokon. Mindez onnan jött, mert a minap láttam egy gyakorlati repülős vizsgát még régről, ahol a repülés előkészítést és hasonlókat ellenőrizték.
A vizsga során szépen végig kell menni a folyamaton és bemutatni azt, mindezt gyakorlati szemszögből. Sok döntést kell meghoznia a vizsgázónak ezzel és azokat a döntéseket megfelelően meg is kell indokolnia. Ezekből igen hamar kiderül, ha valaki nem látja a teljes képet.
Erről eszembe jutott, hogy volt egy hasonló tárgyam még a mesterképzés alatt, amitől mindenki rettegett. Volt aki csak azért költött el egy vizsgaalkalmat, hogy beülhessen meghallgatni valakit, aki vizsgázik, ugyanis erre nem lehetett a szokásos módon felkészülni, mert hasonló volt, mint egy tantárgyakon és éveken átívelő szigorlat.
A neve is utalt erre, integrált szántóföldi növényvédelem. Nyílván a hallgatók többségének nincs sok köze a mezőgazdasághoz, de a lényeg, hogy nemigen vannak kőbe vésve a dolgok. Tehát nagyon sok tényező határozza meg akár csak a vetésidőt is az adott növény esetében, kezeléseket, stb. Az oktató kedvenc kérdése pedig az volt, hogy “mi a cél?”. Ez pedig szinte bármely kérdésre adott választ meg tud menteni, ha meg tudjuk indokolni azt.
Ha a saját szakmánkra tekintünk, akkor nem hasonló a helyzet itt is? Nem az van, hogy egy adott cél eléréséhez százféle módon el tudunk jutni? Szinte minden technikai döntés mögött van valamilyen ok vagy cél.
Legyen mondjuk a cél egy videómegosztó szolgáltatás. Rengeteg technikai kérdés fel fog merülni a fejlesztés során. Milyen nyelvben írjuk, milyen adatbázis lesz mögötte, a frontendre kell-e valami keretrendszer, ha igen akkor melyik? Hol fogjuk hostolni, satöbbi. Mennyi minden derülne ki a jelöltről, ha ilyen kérdéseket megválaszolna?
Persze egy juniortól nem várhatjuk el, hogy ilyen távolról lássa a dolgokat, ezért az esetükben más módszerekhez kell fordulni. Igaz egyfajta szintfelmérésre is alkalmas lehet, hiszen ha az indoka egy adatbázis mellett annyi, hogy azt ismeri, az sem egy rossz válasz, de máris tudjuk, hogy nem kell nagyon nyüstölni szegényt az adatbázisok összehasonlításával.
Akkor most gondoljunk abba bele, hogy mi hogy felvételiztetünk? Milyen kérdéseket teszünk fel, hogy néz ki ez a folyamat, mi képezi a részét? Tegyük fel, hogy van egy online tesztünk. Mi bizonyítja, hogy az adott ember oldotta azt meg? A személyes körön vagy egy online call alkalmával rákérdezünk erre-arra, hogy kiderítsük az illető írta-e a kódot/tesztet? Simán csak megnézhetjük a rossz válaszokat és megnézhetjük, hogy egy kis rásegítéssel megy-e, ezzel legalább nem csak eldöntendő kérdésekre kapunk bináris eredményt, hanem kicsit belelátunk abba is, hogy az illető jelölt hogy gondolkodik és úgy is érezheti ezzel, hogy van lehetősége javítani, mint egy szóbelin az írásbeli után.
Sajnos a legtöbb interjú teljesen személytelen, kitöltünk valami tesztet, adnak valami feladatot, ami alapján egyik nap felhív valaki, hogy bocsi, nem te voltál az igazi, vagy épp fordítva. Ez alapján már meg se fogjuk próbálni újra annál a cégnél, mert semmi irányt nem kaptunk, hogy vajon mit rontottunk el. Olyan ez, mintha annyit mondanának arra a kérdésre, hogy miért nem feleltünk meg, hogy “csak”.
Természetesen ez lehet azért is, mert rengeteg embert futtatnak át a rendszeren és nem lenne idő mindenkivel személyesen foglalkozni, ezt aláírom. Azonban akikkel foglalkoznak is, azokkal tényleg fogla