238 episodios

Új Egyenlőség podcast minden olyan témáról, ami foglalkoztat minket a gazdasági demokrácia alapértékei kapcsán. És persze azon túl...

Új Egyenlőség Új Egyenlőség

    • Noticias

Új Egyenlőség podcast minden olyan témáról, ami foglalkoztat minket a gazdasági demokrácia alapértékei kapcsán. És persze azon túl...

    Európai politika változása: „Öt éve még klímaaktivisták tüntettek, ma már gazdák”

    Európai politika változása: „Öt éve még klímaaktivisták tüntettek, ma már gazdák”

    Politikai földindulás vagy stabilitás – ez volt a kérdés a júniusi európai parlamenti választásokon. Az adatok azt mutatják, hogy tektonikus mozgás nem volt, balközéptől a jobbközépig tartó pártcsaládok tartják meg a többséget. Ugyanakkor lehetnek átrendeződések a közpolitikai hangsúlyban. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással.

    Idézzük fel az Új Egyenlőség podcast januári külpolitikai évadnyitójában elhangzott gondolatokat: „Szűken véve az európai porondot, a legnagyobb hatású esemény a júniusi EP-választás lesz. Ennek kapcsán Bíró-Nagy András továbbra sem látja annak jelét, hogy a magyar miniszterelnök által várt átrendeződés végbemenjen. Ehhez az kellene, hogy az európai konzervatívok és a tőle jobbra álló Identitás és Demokrácia pártcsalád képes legyen az Európai Néppárttal összefogva többséget alkotni. Ennek nem látszik sem matematikai realitása, sem pártpolitikai megalapozottsága. Ez utóbbi ugyanis azt jelentené, hogy a CDU/CSU együttműködne a német szélsőjobbal (AfD), vagy a lengyel PIS szövetkezne a Donald Tusk vezette lengyel kormánypárttal. Ezek a belpolitika logikája szerint szinte teljesen kizárt opciók.”

    A júniusi EP eredmények alátámasztották ezt. Nem következett be az, amire elemzők se láttak jelentős esélyt, hogy sok tagállamban egyirányú tektonikus mozgások legyenek, és ez átírja az erőviszonyokat. Ezzel szemben az történt, hogy a mérsékelt jobboldali Európai Néppárt növelte mandátumainak számát, a baloldali S&D lényegében megőrizte korábbi erejét, és a liberális-centrista ReNew esett vissza. Ezzel együtt a szükséges 361 fős többséggel szemben 400 fő feletti ennek a három pártcsaládnak a mandátumszáma.

    Azok a felvetetések, hogy egy új alternatíva jöhetne létre, amely az EPP mellett a konzervatívokra támaszkodik, nem reális, mivel az S&D kizárta, hogy ilyenben részt vegyen. De azt is hozzá kell tenni, hogy jelenleg még sok képviselő pártcsaládon kívüli. Bíró-Nagy András számítása szerint nagyságrendileg 90 mandátumot szerzett képviselőnek nincsen meg a „helye”, értük folyik a küzdelem. De ez csak elméleti lehetőség egy átrendeződésre, hiszen ezen 90 mandátum nélkül is van többsége a mostani hatalmi koalíciónak.

    Bíró-Nagy András véleménye szerint egy új szélsőjobboldali erő is megalakulhat a következő napokban. Ennek szervezőereje az AFD lehet, amely például a bolgár szélsőségeseket könnyedén maga mellé állíthatja. Ha további 5 tagállamból találnak azonos identitású és szabad vegyértékű politikai erőt, akkor az Identitás és Demokrácia pártcsaládtól jobbra (ennek vezetőereje a Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés) létrejöhet egy új erő.

    Arra kérdésre, hogy ha a politikai centrum, amely a többséget alkotja, nem változik, akkor milyen átalakulásra lehet számítani, Bíró-Nagy András azt válaszolta, hogy például a zöld átállás lehet áldozata ennek a folyamatnak. „Öt éve klímaaktivisták tüntettek, most pedig a gazdák.” Ez pedig intő jel az EPP számára, amelynek az egyik fő bázisát a mezőgazdaságból élők jelentős választói tömege jelenti. Weber már a választások előtt arról beszélt, hogy a belső égésű motorok 2035-től való tilalmát felül kell vizsgálni egy új ciklusban.

    A beszélgetésben szó esett az Európai Bizottság elnöki posztja, illetve az egyéb fontos posztok körüli alkukról, valamint áttekintettük Orbán Viktor és a Fidesz európai útkeresését és annak realitásait.

    • 32 min
    „Cselekedni ki fog?” – beszélgetés Gregor Anikóval aktivizmusról, szakszervezetről

    „Cselekedni ki fog?” – beszélgetés Gregor Anikóval aktivizmusról, szakszervezetről

    A felsőoktatási dolgozók bérharca kapcsán beszélgettünk korábbi adásunkban Gregor Anikóval, az ELTE oktatójával, szociológussal. A beszélgetés második részében arra keressük a választ, hogy egy szociológusnak miért feladata az aktív cselekvés, hogyan lesz belőle szakszervezeti vezető, és mit lehet tenni a potyautasokkal szemben.

     

    Az elmúlt évek tapasztalatai alapján amikor egy társadalmi csoporton belül fellángol az érdekérvényesítési igény, akkor két út közül választhat. Az egyik a hagyományos modell, amely a szakszervezeti mozgalomra építve próbálja megszervezni magát és elérni a kitűzött célokat. A másik út, amely a szakszervezeteken átlépve, meghaladva, őket leváltva szeretne célba érni. Ehhez valamilyen informális, majd formalizált közösséget épít, és így vívja a küzdelmét. A felsőoktatási dolgozók bérharca kapcsán ugyanezzel a dilemmával néztek szembe az egyetemi oktatók, az adminisztrátori munkakörben dolgozók. Ők azt választották, hogy a szakszervezetek azért jöttek létre az évszázadok alatt, hogy fellépjenek a munkavállalók jogait képviselve. Ezért az a járható út, hogy be kell lépni a szakszervezetbe, és szükség esetén el kell azt foglalni, vagy legalábbis dinamizálni kell.

    Gregor Anikó azt a személyes szálat is megosztotta, hogy számára nem volt kérdés az aktív cselekvés. Egy szociológusnak nem csak leíró jelleggel kell foglalkoznia a társadalmi mechanizmusokkal, az egyenlőtlenség elleni közdelemmel, hanem ha történés van, akkor cselekvővé kell válnia. Ezért vállalta fel, hogy részt vesz a dolgozók megszervezésében, és ezért vált szakszervezeti vezetővé.

    Ez még egy egyetemi oktatónak is új terep, amit tanulni kell. Például azt, hogy hogyan kell közösséget építeni, megszervezni a nyilvánosság felé való fellépést. Ezért is fontos, hogy legyen képzési rendszer a szakszervezeti vezetők számára, ami ma minimálisan érhető el Magyarországon.

    Saját tapasztalata alapján az látszik, hogy egy bérharc megszervezése soha nem a mával kezdődik. Többéves folyamat volt az esetükben is, amely 2022-ben kezdődött egy aláírásgyűjtéssel. Ezt követte a hálózatos informális szerveződés szakasza, majd a csoporttá, mikroszervezetté válás, végül a szakszervezetbe való belépés.

    Az ő esetükben volt legalább egy meglévő szakszervezeti mozgalom az egyetemen, csak azt fel kellett rázni, és új szempontot kellett behozni a szervezkedésbe. Ez pedig – ahogy Karácsony Szilárddal készített podcastunkban is meghallgatható – a szervező modellre épülő szakszervezet. Azaz ne azt nézzük, hogy tagdíjunkért cserébe mit ad a szakszervezet (például nőnapi vázát vagy vásárlási kedvezményeket), hanem azt, hogy tagként mit tudunk elérni. Valójában közösséget ad a szakszervezet, ahogy Gregor Anikó megfogalmazta, amely keretében meghatározzák az őket érintő ügyeket, és megnézik, milyen eszközök vannak a kezükben.

    A beszélgetés során azt is érintettük, hogy az egyetemi hallgatók hogyan rezonálnak arra, ha azt hallják, hogy az oktatóik szakszervezetet hoznak létre és bérharcba kezdenek. Valamint hogy kik azok a potyautasok, és mit lehet ellenük tenni.

    • 36 min
    20 év után a helyzet változatlan: területi egyenlőtlenségek és kohéziós politika Magyarországon

    20 év után a helyzet változatlan: területi egyenlőtlenségek és kohéziós politika Magyarországon

    Az uniós tagság 20. évfordulójára jelent meg Bíró-Nagy András és Medve-Bálint Gergő

    szerkesztésében a „20 év az Európai Unióban - Magyarország uniós tagságának

    közpolitikai mérlege” című kötet. Az Új Egyenlőség e heti podcastjában a könyv területi

    egyenlőtlenségekről és uniós támogatásokról szóló fejezete kapcsán beszélgetett a

    szerkesztőpáros.

    Az Európai Unión belüli területi egyenlőtlenségeket két szempont szerint érdemes

    elkülöníteni, hangsúlyozza Medve-Bálint Gergő, a HUN-REN Társadalomtudományi

    Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Egyfelől a tagállamok között létezik egy északi-

    déli, illetve nyugati-keleti megosztottság, amiben az elmúlt 20 év során egy déli-keleti

    konvergencia valósult meg: a keleti országok uniós átlaghoz való felzárkózása zajlott (persze,

    országonként eltérő mértékben), míg a déli tagállamok gazdaságai általában véve stagnáló-

    lemaradó helyzetbe kerültek. Ezen felül fontos látni azt is, hogy az országon belüli

    egyenlőtlenségek szintén jelentősek az egyes régiók között. Magyarországon az elmúlt két

    évtizedben jelentős változás nem történt a területi egyenlőtlenségek terén: továbbra is

    ugyanazok a régiók (Nógrád, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg) számítanak a leghátrányosabb

    helyzetben lévőnek, mint a csatlakozásunk évében, és lemaradásuk érdemben nem csökkent.

    Mindez annak ellenére mondható el, hogy az uniós tagság óta átlagosan az éves GDP 3,5%-át

    kitevő kohéziós forrás került a magyar gazdaságba.

    Az, hogy a kohéziós politika nem volt képes előrelépést hozni a régiók közötti

    egyenlőtlenségek terén, Medve-Bálint Gergő szerint két okra vezethető vissza. A szakértő

    egyfelől a kormányzati politikát, a hazai prioritásokat és az intézményrendszert látja ennek

    okaként. Különösen a 2014-ben kezdődött költségvetési ciklustól kezdve a legfőbb magyar

    kormányzati cél a források minél gyorsabb lekötése és felhasználása volt, aminek alárendelték

    a hasznosság és a stratégiai megközelítés szempontjait. A források területi elosztása sem volt

    kiemelt szempont, azonban ez nagyrészt az uniós keretrendszerrel is összefügg, ami ezt

    lehetővé tette. A kohéziós politikában az uniós prioritások között egyre inkább előtérbe került

    a versenyképesség és a hatékony pénzfelhasználás szempontja a területi kohézió előmozdítása

    helyett. Emellett uniós viszonylatban az ország összes régiója – Budapest kivételével– a

    legmagasabb támogatási kategóriába tartozik, miután az egy főre jutó GDP nem éri el az

    uniós átlag 75%-át. Ez olyan egyenlőtlen helyzetet teremt a forrásokért való pályázás során,

    amelyben a fejletlenebb és a fejlettebb hazai régiók ugyanazokért a forrásokért

    versenyezhetnek.

    Az országon belüli forráselosztás problémáját viszont Medve-Bálint Gergő szerint csupán a

    támogathatósági kritériumok átalakítása nem tudná megoldani, helyette átfogóbb

    intézkedésekre volna szükség. A jelenlegi központosított rendszer helyett egy

    decentralizáltabb forráselosztási rendszer jelenthetne megoldást, melynek a regionális szint

    erősítésével kellene együtt járnia. Ahhoz viszont, hogy a regionális szint képes legyen a

    nagyobb felelősséget és forráselosztási feladatokat ellátni, elengedhetetlen az intézményi

    kapacitásépítés, amit viszont nem lehet az egyik napról a másikra megvalósítani. A

    területfejlesztési politikában ilyen léptékű változást csak hosszú távú stratégiával lehetne

    elérni.

    • 28 min
    Bérharc az egyetemeken: „Már egy adjunktus sem hitelképes a bankban”

    Bérharc az egyetemeken: „Már egy adjunktus sem hitelképes a bankban”

    A közoktatás után elindult a bérharc a felsőoktatási dolgozók körében is. A helyzetet beárnyékolja, hogy a kormánynak van kedvenc egyeteme, vannak kiszervezett egyetemei és finanszírozási szempontból megtűrt egyetemei. Erről beszélgettünk Gregor Anikó szociológussal, szakszervezeti vezetővel.

     

    A Medgyessy-kormány első 100 napos programja volt az utolsó központi kormányzati lépés, amely a nemzetgazdasági átlag fölé tolta az egyetemi dolgozók bérét. Ez most 60-70%-on áll, azaz az elmúlt két évtizedben elinflálódott. Erre reagáltak az érintettek, amikor megszervezték akciójukat, és több követelést is a kormány elé vittek.

    Az akció egyik szervezője, Gregor Anikó elmondta, hogy négy intézmény (az ELTE, a BME, a Zeneakadémia és a Magyar Képzőművészeti Egyetem) működik a Kulturális és Innovációs Minisztérium felügyelete alatt. Rajtuk kívül egy, finanszírozási szempontból kiemelt figyelmet kapó, nem alapítványi modellben működő egyetem van, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A többit már „kiszervezték”, amit az Európai Bizottság olyan mértékben támad, hogy ezek az intézmények kikerültek az európai kutatási hálózatból, és komoly forrásoktól estek el.

    A bérhelyzet kapcsán néhány nagyon szemléletes példát hozott Gregor Anikó. Egyrészt ma 380 ezer forint egy tanársegéd bruttó fizetése, ami 250 ezer forint nettót jelent. Ha összehasonlítást végzünk, akkor a közoktatási béremelés után azt látjuk, hogy egy tegnap még államvizsgázó hallgató, aki gyakornoki bért kap majd, tanárként jobban keres, mint az őt vizsgáztató bizottság mindegyik tagja. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tanári pálya kezdő bére lenne magas, hanem a felsőoktatásban oktatóké alacsony.

    Ugyancsak meghökkentő adat, hogy a diplomás átlagbér alatt keresnek az egyetemi tanárok, és még egy adjunktus sem rendelkezik akkora jövedelemmel, amit a bankok hitelképesnek tartanának.

    Ezért is követelnek a dolgozók 50%-os emelést, amely a négy intézmény esetében 20-25 milliárd forintot jelentene. Ez negyede például annak, amit hírek szerint a kormány az NKE tanárképző karának beindítására szán. Azaz, ahogy Gregor Anikó fogalmaz: „nem lehet azt mondani, hogy a felsőoktatásban nincs pénz”, csak az elosztása nagyon torz.

    A beszélgetés során szóba került, hogy mi lehet a kormány célja az alacsonyan tartott bérekkel. Az elsőként felmerülő válasz az lehet, hogy ezzel próbálja rávenni a kimaradt négy egyetemet arra, hogy legyen része az egyetemi modellváltásnak, és alapítványi formában működjön tovább. Gregor Anikó úgy vélekedett, hogy ha az ELTE és a BME is bekerülne az alapítványi modellbe, akkor ezzel a magyar felsőoktatást teljes egészében levágnák a kutatási rendszerről. Ez pedig értelmetlen és káros lenne.

    A beszélgetés végén a követelések mellett szó esett a tárgyalások jelenlegi állásáról és a mozgalom eddig elért sikereiről is.

    • 32 min
    Fel kell ébreszteni a magyar baloldalt

    Fel kell ébreszteni a magyar baloldalt

    A magyar baloldal felélte a Kádár-rendszer szociális biztonságából eredő, az attól megörökölt társadalmi tőkét, hitelessége háromszor is megtört: 1994 után nem tudta összetársítani a kapitalizmus és a szocializmus előnyeit, majd a másik kiábrándulás a 2002 utáni rendszerkorrekció kudarcát követte, a harmadik pedig már 2010 utáni eredetű, amikor is a baloldal nem tudott stratégiát ajánlani a nemzeti burzsoázia és a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok koalíciójának kialakulására. A politikai baloldal mindeközben 2006 óta önmaga fogáságában van, a kudarcért való felelősségnek sem szervezeti, sem személyi következtetéseit nem vonta le. A ma létező baloldali politikai szerkezet egyetlen új szavazót sem hozott, kizárólag belső átrendeződések történtek.
    A Magyarországhoz hasonló félperifériás országok – és azok baloldala – a versenyképesség és a társadalmi elvárás satujába szorítva léteznek, amin változtatni azonban sokkal nehezebb, mint a létező politikai szerkezeten, beleértve ebbe nem csak a politikai garnitúra cseréjét, hanem azt is, hogy újra létrejöjjön a szellemi baloldal, azaz a stratégiaalakítás háttereként a baloldali értelmiség. Ennek híján a kezdő lépéseket sem lehet megtenni az újfajta beszédhelyzetek, a közösségépítés és részvételiség nélkül, ezek nélkül pedig  a társadalomban nagyon is létező elégedetlenség nem talál utat a baloldalhoz, hanem – amint azt a Magyar Péter-jelenség mutatja napjainkban – a jobboldalon csapódik ki.
    A hagyományos baloldali szavazók jobbra szavazását az is okozza, hogy miközben a nemzet fogalma, illetve a nemzet mint azonosulási keret látszik lehetőséget kínálni számukra a nem felülről, tehát nem az osztályelnyomásból eredő, hanem „oldalról” érkező veszélyek – amilyen például a migráció jelensége – által megjelenített újfajta bizonytalanságra, addig a nemzet fogalmának politikai használatából a baloldal teljesen kiszorult, részben a saját hibái miatt. A baloldali politika abból indulhatna ki, hogy ha a nemzet politikai és kulturális közösség, akkor a magyar társadalom nagy tömegei e közösségnek ma nem részei – ezzel szemben a baloldal a „be a népet a nemzetbe” politika mentén tehetne részükre gyökeresen új ajánlatot.
    Mindeme feladatok kapcsán a magyar baloldali értelmiségnek tevőlegesen részt kellene vennie a közösségépítésben, ha pedig nem akarja elfoglalni a létező baloldali szervezeteket, akkor neki magának kell újakat létrehozni. Innen nézve, nagyon gyakorlatias szempontból a hazai baloldali politikának két feltétele van: az egyik, hogy legyen legalább 300 ember, aki hajlandó heti két délutánját ezzel a politikai tevékenységgel tölteni, a másik meg persze a pénz, amit össze kell gyűjteni. De a közösségépítés, a gyakorlati szolidaritás nem váltható ki semmi mással, csakis a személyes részvétellel. A defenzívára adott válasz nem a szervezeti és személyi alkudozás, hanem a baloldal felébresztése, ami pontosan az a társadalom felé fordulás, közösségépítés, aminek a stratégiájára Földes György A baloldaliságról címet viselő írása szól.

    • 39 min
    Defenzívában még inkább szükség lenne stratégiára

    Defenzívában még inkább szükség lenne stratégiára

    A baloldaliságról szóló és ezt a címet is viselő írását 2024. márciusban tette közzé Földes György történész a Népszava Szép Szó mellékletében. A szerzővel készült kétrészes beszélgetésünk első részében arról beszélgetünk, hogy a baloldaliság annak ellenére releváns maradt, hogy a szocializmusban megtestesülő jövőkép 1989-ben eltűnt, ám az emancipáció, az egyenlőség eszméjének megvalósítása, a szolidaritás és az igazságosság mindenkori meghatározása és képviselete, amelyek Földes szerint a baloldaliság gondolatiságának állandó elemei, ma is újragondolhatók és érvényesek.
    Földes György írása abból indul ki, hogy a baloldaliság jelenleg, sőt valójában évtizedek óta defenzívában van, mert a baloldal levonult a fő frontról, elállt a társadalom alapjainak megreformálásának céljától. Amikor a tömegek nagy része nem hiszi el, hogy a rendszer megváltoztatható, a biztonságérzet pedig minden egyéb értéket háttérbe szorít, akkor a baloldalnak újra kell fogalmaznia a többségi érdekeket – közben nem feladva a kisebbségi jogokat és az emberi jogokat –, ami elsőként elméleti feladat. Itt a baloldalnak abból kell kiindulnia, hogy a fennálló viszonyok továbbra is az osztálytársadalom kategóriáival írhatók le. A mai munkásosztály nyilvánvalóan nem olyan, mint a 19. századi munkásosztály volt, de a saját munkájukból élők ma is az osztályokra jellemző közös jegyekkel rendelkeznek, ahogyan a járadékosok és a tőkejövedelemből élők is. Az e helyzetérétkelésre alapozó baloldali stratégia kínál egyedül módot a baloldalnak a defenzívából való kilépésre, ami már csak azért is szükséges, mert – ahogyan Földes fogalmaz – bár utópiának tűnik, hogy a világ, a társadalom megváltoztatható, ennél utópisztikusabb azonban egyedül csak az a gondolat, hogy a világ olyan maradhat, amilyen most.
    Arra is javaslatot tesz a szerző, hogy a szellemi baloldal mércéjét és az „itt és most” mércéjét egyidejűleg alkalmazni kell. Az elmélet feladata nem csupán a baloldal klasszikus témáinak újragondolása, hanem arról is kell hogy legyen álláspontja, hogy most mit lehet tenni a többség érdekében. „Igehirdetés” helyett olyan beszédhelyzeteket kell teremteni, olyan stratégiát kell kialakítani, ami lehetővé teszi az emberek számára „a konfrontációt a saját létükkel”. Fel kell lépnie a baloldalnak a kisebbségi érdekekért, de fel kell ismernie, hogy a többség ma nem felülről, hanem „oldalról” érzi magát veszélyezteve, amire válaszokat kell adni, s azt kell megértetni, képviselni, hogy a biztonság nem jelenidejű, hanem jövőidejű fogalom. Az ehhez szükséges szellemi munka elvégzésének szerves része a közösségépítés és az ellenkultúra kialakítása, mert az emberek sokat tudnak arról, mi van a gazdagokkal, de arról jóval kevesebbet, hogy mi van saját magukkal, miért vannak abban a helyzetben, amiben vannak, s hogy mit tehetnének ők maguk a saját érdekeikért. Ma a világ nem a jobbra, hanem a rosszabbra készül Földes György szerint, amire az egyik válasz az autoriter kísérletek világa, de a másik lehetőség az emberek bevonása a saját sorsuk alakításába: a baloldal jövőképének ezen kell alapulnia.

    • 40 min

Top podcasts en Noticias

monos estocásticos
Antonio Ortiz, Matías S. Zavia
World cast
Pedro
Un tema Al Día
elDiario.es
Aviación Digital podcast
Aviaciondigital
Morning Wire
The Daily Wire
Herrera en COPE
COPE

También te podría interesar

Pogi Podcast
Pogi
Zöld Egyenlőség
Zöld Egyenlőség
HetiVálasz
Válasz Online
Háromharmad - 24.hu
24.hu
Partizán Podcast
Partizán Podcast
HVG podcastok
HVG