51 min

Élni jó (2023. szeptember 09., szombat 12:05‪)‬ Élni jó

    • Culture et société

A 2023. március 4-ei adás ismétlése:
Litkai Gergely humorista mondta el, hogy szerinte mi a jó élet definíciója. Azt vallja, hogy az életben nagyon kevés olyan konfliktus van, ami miatt a másikat meg kellene bántanunk. Beszélgettünk arról, hogy lehet-e tervezni az életet és kiderül, hogy ő miért érzi magát jól a bőrében.
Wirtz Ágnes története olyan, mint egy tündérmese. Férjével - saját vagyonukból - egy alapítványt hoztak létre. Állami gondozott, jórészt traumatizált gyerekeken igyekeznek segíteni. A Világszép Alapítvány évente 200 millió forint körüli összeget költ olyan gyerekekre, akikről elfeledkezett a társadalom és akikben talán csak Ágnesék bíznak - feltétel nélkül és kiapadhatatlanul. És szerinte ez a kulcs. Ő egy igazi szeretetbomba, akit nem lehet megállítani. Megindító gondolatokat kaptunk elfogadásról és feltétel nélküliségről. Elmagyarázta, miért érdemes külön választani az embert és annak tetteit. Na meg, hogy nem árt mögé nézni valakinek: vajon miért teszi azt, amit éppen tesz.

Classement des podcasts dans Culture et société

Amour Jungle par Ben Mazué
Ben Mazué
Fifty States — un Podcast Quotidien
Quotidien
Affaires sensibles
France Inter
Transfert
Slate.fr Podcasts
Les Pieds sur terre
France Culture
EX...
Agathe Lecaron