255 épisodes

Mose ben Maimon rabbi (1138–1204), Maimonidész, akit nevének kezdőbetűi után Rámbámnak is hívunk, egyik legkiemelkedőbb munkája a Misné Torá („a Tóra tanulása” avagy „a Tóra ismétlése”) című monumentális, 14 kötetes mű. Ez a könyv az egyetlen olyan munka, mely összefoglalja és témakörök szerint rendszerezi a zsidó élet összes törvényét, azokat a parancsolatokat is figyelembe véve, melyek a jeruzsálemi Szentélyhez kapcsolódnak ennek megfelelően majd csak a messiási időkben lesznek ismét hatályosak.
A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi 1984-ben egy olyan kampányt indított, mely mindenkit arra buzdít, hogy napi szinten tanulmányozza a Maimonidész ezen munkáját annál is inkább, mivel a Misné Torá tanulmányozásával lehetőség nyílik az egész Tóra (írott és szóbeli) lényegének alapos és gyakorlati megismerésére.
A Rebbe három lehetséges módot is megnevezett a Misné Torá tanulmányozására, ezek közül az egyik, melynek keretében napi egy fejezetet tanulunk, így három év alatt befejezhető az ezer fejezetből álló teljes anyag.
A Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet projektben különböző előadók ismertetik az adott fejezetet magyar nyelven mindenki számára könnyedén elérhető podcast formájában

Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet EMIH, Chabad Hungary, EMIH-Chábád Hungary

    • Religion et spiritualité

Mose ben Maimon rabbi (1138–1204), Maimonidész, akit nevének kezdőbetűi után Rámbámnak is hívunk, egyik legkiemelkedőbb munkája a Misné Torá („a Tóra tanulása” avagy „a Tóra ismétlése”) című monumentális, 14 kötetes mű. Ez a könyv az egyetlen olyan munka, mely összefoglalja és témakörök szerint rendszerezi a zsidó élet összes törvényét, azokat a parancsolatokat is figyelembe véve, melyek a jeruzsálemi Szentélyhez kapcsolódnak ennek megfelelően majd csak a messiási időkben lesznek ismét hatályosak.
A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi 1984-ben egy olyan kampányt indított, mely mindenkit arra buzdít, hogy napi szinten tanulmányozza a Maimonidész ezen munkáját annál is inkább, mivel a Misné Torá tanulmányozásával lehetőség nyílik az egész Tóra (írott és szóbeli) lényegének alapos és gyakorlati megismerésére.
A Rebbe három lehetséges módot is megnevezett a Misné Torá tanulmányozására, ezek közül az egyik, melynek keretében napi egy fejezetet tanulunk, így három év alatt befejezhető az ezer fejezetből álló teljes anyag.
A Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet projektben különböző előadók ismertetik az adott fejezetet magyar nyelven mindenki számára könnyedén elérhető podcast formájában

    Ep. 01. A szerző előszava, 1. rész: Az írott Tan és a szóbeli Tan

    A szerző előszava, Hákdámát háRámbám, 1. rész: Az írott Tan és a szóbeli Tan

    • 35 min
    Ep. 02. A szerző előszava - 2. rész: A jeruzsálemi és a babilóniai Talmud

    • 12 min
    Ep. 03. A szerző előszava - 3. rész: Maimonidész könyvének célja

    • 19 min
    Ep. 04. - A Tóra alapjainak szabályai - 1. fejezet: Az alapok alapja

    Ep. 04. - A Tóra alapjainak szabályai - 1. fejezet: Az alapok alapja

    • 12 min
    Ep. 05. - A Tóra alapjainak szabályai - 2. fejezet: Isten és a teremtmények

    Ep. 06. A Tóra alapjainak szabályai - 3. fejezet: „Minden utadon ismerd meg Őt”

    • 13 min

Classement des podcasts dans Religion et spiritualité

Coran de Ton coeur
Zaynab - Coran de mon Coeur
La vie du Prophète Mohammad ﷺ
Mohammad ﷺ, le prophète de la miséricorde
Nader Abou Anas
Nader Abou Anas
Les Histoires des Prophètes
MusVoice
Mosquée Mirail Toulouse
MMT
Omar Suleiman
Muslim Central