1 ó 53 perc

420 millió árbevételből 160 millió nyereség, mégis miért adná el a cégét | Pál Zoltán Cégépítők

    • Üzlet

„Fel tudunk mutatni olyan üzleti eredményt, ami sokaknak vonzó. Ennek ellenére nem vagyunk eladási kényszerben” – osztotta meg velünk gondolatait Pál Zoltán az ALH Consulting alapítója, a Cégépítők Podcast visszatérő vendége. A korábbi adásban arról mesélt hogyan építette fel nulláról az akkor 300M árbevételű cégét. Azóta a jól működő modell 400M felettire duzzasztotta az árbevételt. A munkát pedig immár egy közel 50 fős, olajozottan működő csapat látja el. Hogyan jutott el a cég az eladási tranzakció előtti állapotba és tervben van-e a nemzetközi terjeszkedés? Mi lesz a következő nagy lépés az ALH Consulting életében? Erről beszélgettünk.

„Olyan mértékben változik minden, hogy nehéz megmondani, hogy már válság van vagy még most következik. Minden esetre most a szoftvercégeknél megnőtt a felvásárlási kedv” – vélekedik Pál Zoli, aki szerint most érte el a cég azt az ideális állapotot, amikor érdemes lehet exiten gondolkodni. A legtöbb feladatot sikerült olyan mértékben optimalizálni, hogy az operatív működés már nem jelent problémát. Emellett pedig a különleges üzleti modell gondoskodik a betanítástól és az utódlásról is. Talán ez a titka annak, hogy az indulás óta nem volt olyan év, amikor ne nőtt volna a vállalkozás.

„Ha az embernek van lehetősége egyből gondolkozzon nemzetközi piacban és a magyar csak mellékes legyen” – ezt javasolja Zoli a feltörekvő cégépítőknek. Szerinte ugyanis, ha az ember beleteszi az energiát a fejlesztésbe, akkor hosszú távon olcsóbb, ha egyből nagyot mer álmodni. Igaz, a marketing költségek így magasabbak lesznek, de ha minden mérhető és tesztelhető, akkor az is jól optimalizálható. Hosszú távon pedig jobban megtérül a befektetés.

Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például:
· Hogyan alakult a cég a múltkori adás óta? Miért gondolkodnak akvizícióban?
· Milyen módszerrel oldódott meg a toborzás és az utánpótlás folyamata?
· Miért különleges a vállalkozás üzleti modellje?
· Hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia megjelenése a munkafolyamatokat?
· Mik Pál Zoli jövőbeli tervei?
· Hogyan hat a válság a piacra?
· Mi kell ahhoz, hogy egy cég önjáró és eladható legyen?
· Milyen lépéseket érdemes követni a feladatok optimalizálása során?

Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/05/03/pal-zoltan-alh-consulting/

Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
· Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
· Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
· Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
· Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm

A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
· Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
· LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

Legnépszerűbb podcastok a(z) Üzlet kategóriában

The Diary Of A CEO with Steven Bartlett
DOAC
Hold After Hours
Hold Alapkezelő
Concorde Podcast
Concorde
OTP Global Markets Podcast
OTP Bank
Portfolio
Portfolio
AVK – Anonim Vezetők Klubja
Fancy, kisPocok, Mefi