35 min

A legdurvábban túlértékelt színészek nyomában PORTcast

    • TV & Film

Korábban készítettünk már két olyan listát is, amiken a legtúlértékeltebb színészek szerepeltek. De egyrészt ez már több éve volt, egész pontosan 2021-ben, és azóta történt egy-két dolog; másrészt pedig ez a mostani felsorolás nagyon kevés átfedést tartalmaz a korábbiakkal. 
Vannak azok a hollywoodi sztárok, akiket talán a kelleténél is többször látunk a vásznon, pedig semmi nem indokolja, hogy nagyszabású filmekben szerepeljenek. 

Vannak sztárok, akik ugyan egyáltalán nem tehetségtelenek, de ha jobban megnézzük az alakításaikat, közel sem annyira jók, mint amennyire a kritikusok odáig vannak értük. Még Oscar-díjasok is akadnak ilyenek!
Sarah Jessica Parkert, Gwyneth Paltrow-t megnevezésével csak erősíteni tudjuk a színésznők tűlértékeltségi faktorát, ugyanakkor nem mehetünk el olyan színész óriások mellett, mint mondjuk Tom Cruise vagy mondjuk George Clooney.
Ha most ennek a két névnek az olvasásától már felháborodott, akkor talán érdemes meghallgatni a teljes okfejtést, ugyanis megvan az ok, hogy miért lehet őket indokolatlanul túlértékelt színészeknek titulálni. Illetve kiderül az is, hogy Johny Depp vagy Nicolas Cage mennyire fér meg egy ilyen listán. Egy ilyen listán, amin még Bruce Willis, sőt, Steven Seagal is szerepel!

Top Podcasts In TV & Film

Vágatlan Verzió
Vágatlan Verzió, Első Pesti Egyetemi Rádió
Filmbarátok Podcast
Filmbarátok Podcast
Filmvilág Podcast
Film Világ
IstenEst: A Podcast
Istenes Bence
Twin Peaks Rewatch
Idle Thumbs
True Crime & Cocktails
Art19