Alkotók Egymás Közt – Beszélgetés Bede Kincső fotóművésszel: „A tekintet az, ami nem mindegy” Fotosworkshopok.hu
-
- Művészetek
Bede Kincső rendkívül inspiráló, többszörösen díjnyertes fotóművész, alkotóművész, polihisztor. Erdélyből származik, Kolozsváron film szakon tanult, lassan 7 éve él Budapesten. Az SZFE-re jelentkezett filmrendező szakra, de végül a MOME-ra járt és már itt kiderült, hogy rendkívül tehetséges a fotográfiában. Különleges képei már akkor kivívták maguknak a figyelmet, ma pedig elmondhatja, hogy többek között az Yves Sant Laurent is dialógusba hozta alkotásait a divattal.
Ebben a beszélgetésben szó esik többek között a fent említett kiállítási anyag elkészülésének és kiállításának körülményeiről és hogy mi volt ennek jelentősége a pályáján. Kincső beavat minket abba, hogyan jött az életébe a fotográfia, hogy alakult ki a vizuális látásmódja, és hogyan hatottak a filmek a munkásságára. Bevezet alkotói folyamataiba, például abba is, hogyan készíti az önarcképeit és miért vonzódik inkább a fekete-fehér képekhez. Elmondja véleményét arról, mi a különbség analóg és digitális technika között és melyiket mikor, milyen céllal szereti használni. Beszélgetünk arról is, hogyan hat az anyagi biztonság vagy akár a közhangulat az alkotói szabadságra, mi az önértékelés szerepe a művészetben, az alkotásban, miből van a fotóművésznek bevétele és mit jelent számára az, hogy egy galéria áll mögötte. Elmeséli azt is, ki vette meg először a képét és mi a véleménye a baráti szívességekről szakmai területen. Végül szó esik arról is, miből inspirálódik, min dolgozik most és milyen érdekes projektet tervez az álmaiból.
-------------------------------------------------------
📸 Fotós tippek, trükkök kezdőknek és
haladóknak
https://fotosworkshopok.hu/blog

📲 Közösségi oldalak:
https://www.facebook.com/fotosworkshopok
https://www.facebook.com/bodogansandorphotography
https://www.instagram.com/fotosworkshopok.hu/
https://www.instagram.com/bodogansandor/
https://www.tiktok.com/@sandor_bodogan

📲 Weboldal:
https://fotosworkshopok.hu/
https://www.bodogansandor.hu/
https://primestudio.hu/

🎧 Podcastek:
https://open.spotify.com/show/0dM8Zq6YSBwAxmxFxUmG6j
https://anchor.fm/bodogn-sndor
https://vimeo.com/user92218853
https://www.youtube.com/@bodogansandor
https://podcasts.apple.com/hu/podcast/fotosworkshopok-hu/id1657212920?l=hu
https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy9kMWQ5YjgyOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

✉Hírlevél:
https://fotosworkshopok.hu/feliratkozas
------------------------------------------------------
🤝Támogatás:
https://www.patreon.com/bodogansandor
MBH Bank, Bodogán Sándor18203246-01475403-10010015

1 ó 34 perc