2 hrs 12 min

Cicaverzum, Magyar mágikus realizmus, Magyarázat mindenre A NAGY PPM Podcast

    • TV & Film

Az év utolsó adásában fogadtuk az első női vendégünket, Kemény Zsófit, és az első operatőrünket is, M Deák Kristófot, akikkel egyrészt a Cicaverzum című filmjükről, másrészt pedig ehhez kapcsolódóan a mágikus realizmusról okfejtegettünk a PPM-től már jól megszokott módon (tehát az adás végére jöttünk rá, hogy mit is jelenthetne a műfaj). Sőt a végén még Reisz Gábor új filmjére is kitértünk.

Az adás igazi szakrális gyerek lett, ugyanis Halloweentől Adventig gyúrtuk, de szerintünk megérte.

1:34 – Intró

3:27 – A Cicaverzumról és az inkubátorporgramról

52:18 – Beszéljünk a mágikus realizmusról

1:45:52 – Magyarázat mindenre

Top Podcasts In TV & Film

Filmvilág Podcast
Film Világ
House of R
The Ringer
Off Duty: An NCIS Rewatch
Spotify Studios
Not Skinny But Not Fat
Dear Media, Amanda Hirsch
X-Files Diaries
Annie & Jenn
The X-Files Chat Room Podcast
Morning Sunrise Media