40 min

Deepfake-felismerés, azaz a jó ügy vs. a kapitalizmus | Kovács Dominik | MLCast #12 Machine Learning Budapest

    • Mathematics

Kovács Dominik mindig is szerette a kihívásokat, többekközt ezért is költözött Dániába, ahol a data science-es tanulmányait szerette volna a gyakorlatban is kamatoztatni. Mi is lehetne erre jobb módszer, mint startupot alapítani? Saját elmondása szerint a legalapabb hibákat is elkövette a Defudger építése során, de tanult belőle - most éppen egy nagy pivot előtt állnak. Hogy mik voltak ezek a hibák, mit tanult belőle, és mit csinál most, az kiderül a beszélgetésből - ezen felül pedig az is, hogy miért fuccsol be egy csomó fejlesztés, ami a társadalom hasznára válhatna, és hogy hogyan kéne szabályozni az AI-t Dominik szerint!  

0:00 - Bemutatkozás 

00:58 - Miért döntött Dominik úgy, hogy Dániában tanul tovább? 

05:04 - Milyen a dán startup-kultúra? Mi működik jól ott, amit Magyarországon is alkalmazhatnánk? 

10:54 - A Defudger története - honnan indultak, hogy találtak befektetőket, hogy építették fel a céget? Mik azok az alaphibák, amit Dominikék elkövettek, és mit tanultak belőle? 

16:26 - A deepfake felismerés - mindenki szerint hasznos, senki nem fizet érte. Merre pivotál a Defudger? 

23:28 - Videogenerálás - etikusan 

27:05 - Etikai kérdések - hány etikai problém van, amire a piaci igény hiánya miatt nincs megoldás? Hogy oldjuk fel ezt a helyzetet? 

32:12 - Milyen szabályrendszer lehet jó a deepfake-ek etikus felhasználásához? 

36:15 - Mit vár Dominik az AI fejlődésétől a jövőben? 

39:47 - Dominik elérhetőségei, kapcsolat  

A Defudger honlapja: https://defudger.com/

Dominik a LinkedIn-en: https://www.linkedin.com/in/dominikkovacs/

E-mail címe: dominik@defudger.com  

©2020, minden jog fenntartva