17 epizód

Az IT biztonság munkánkban és családi működésünkben is társadalmunk egyik legfontosabb kihívása.
Sokat hallunk róla, mégis általában utólag eszmélünk rá, hogy baj van és valamit tenni kellett volna.
Idegenek kezébe kerültek a saját és céges adataink, veszélyben a bankkártyánk adatai, a fotóink, a levelezésünk vagy a céges adatbázisok. Pedig ha betartunk pár szabályt, akkor a kitettségünk jelentősen csökkenthető.
IT-biztonsági podcastunkban a vírusvédelemről jól ismert ESET IT biztonsági megoldásait forgalmazó Sicontact szakértőivel járjuk körbe, hogy mit tehetünk az adataink biztonságáért.

Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet Hackfelmetszők

    • Technológia
    • 4,8 • 5 értékelés

Az IT biztonság munkánkban és családi működésünkben is társadalmunk egyik legfontosabb kihívása.
Sokat hallunk róla, mégis általában utólag eszmélünk rá, hogy baj van és valamit tenni kellett volna.
Idegenek kezébe kerültek a saját és céges adataink, veszélyben a bankkártyánk adatai, a fotóink, a levelezésünk vagy a céges adatbázisok. Pedig ha betartunk pár szabályt, akkor a kitettségünk jelentősen csökkenthető.
IT-biztonsági podcastunkban a vírusvédelemről jól ismert ESET IT biztonsági megoldásait forgalmazó Sicontact szakértőivel járjuk körbe, hogy mit tehetünk az adataink biztonságáért.

    Van szuperbiztos módja az adattárolásnak?

    Van szuperbiztos módja az adattárolásnak?

    Mindenről el tudnak veszni adatok, de vajon mindenre vissza is lehet állítani azokat? Sérülés, törlés, vírus okozta adatvesztések esetén mi a teendő? Melyek a reménytelen esetek és mikor bízzunk a végsőkig abban, hogy féltett képeinket, dokumentumainkat visszakaphatjuk?

    Megszólalók:

    - Kezó (Kertész Zoltán) a Kürt adatmentés
    üzletágának igazgatója

    - Ogre (Bujdosó László), etikus hacker, Kürt

    - Béres Péter, a Sicontact Kft. IT-vezetője

     

    02.45 A KÜRT 2001. szeptember 11-én robbant be a közudatba, amikor segítettek a sérült adathordozókon lévő adatok megmentésében.

    (►https://index.hu/belfold/2022/03/29/ukrajna-haboru-kurt-adatmentes/)

    05:35 Egy sebészprofesszor merevlemeze, amin az összes betegadata volt, elkezdett kattogni. Gondolta, hogy ezt ő meg tudja oldani.

    (►https://www.hwsw.hu/hirek/35403/merevlemez_bad_sector_kattog_zaj_adatvesztes.html)

    07:45 Rendszeresen túlbiztosítják a célrendszert, ugyanakkor a háttérszervereket adó mellékrendszereket nem biztosítják, pedig a támadások ezen keresztül valósulnak meg.

    (►https://antivirus.blog.hu/2016/06/29/a_vallalati_adatvesztes_elkepeszto_okai)

    08:25 Az emberi hiba 90%-ban az oka az adatvesztéseknek.

    (►https://antivirus.blog.hu/2018/04/03/adat_vagyok_ments_ki_innen)

    10:35 Egy cég ügyvezetője azt vette észre, hogy valami történik a szerveren…kiderült, hogy a távozó rendszergazda helyezett el valami törlő scriptet.

    (►https://www.nerdsonsite.com/blog/how-to-fire-your-it-professional-while-protecting-your-data/)

    12:05 Az ESET-hez is jellemzően a zsarolóvírusok okozta törlések miatt fordulnak, ezzel keveset tudunk tenni.

    (►https://www.eset.com/hu/zsarolovirus/)

    14:35 Van, hogy kiadják bérbe a zsarolóvírust a bűnözők.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/11/21/lockbit_piacgazdasag_es_tervgazdalkodas)

    16:30 Időről időre felbukkannak visszafejtő kulcsok, így javasoljuk, hogy az eltitkosított állományokat vagy a teljes adathordozót helyezzék biztonságba, és ha nyilvánosságra kerülnek a visszafejtő kulcsok, akkor elő lehet venni és visszakaphatja az elkódolt adatait.

    A visszafejtő kulcsok elérhetősége itt ellenőrizhető:

    (►https://www.nomoreransom.org/hu/decryption-tools.html)

    A legutóbbi ilyen hír a Lockbit-hez köthető:

    (►https://hvg.hu/tudomany/20240223_lockbit_ransomware_csoport_zsarolovirus_operation_cronos_rendorsegi_hatosagi_osszefogas_felszamolas_visszafejto_kodok_nyilvanossagra_hozatala

    19:12 A leggyakoribb oka az adatvesztésnek az adathordozók sérülése.

    (►https://antivirus.blog.hu/2018/04/03/adat_vagyok_ments_ki_innen)

    20:52 Nincs tökéletes adattároló csak tökéletes adattárolási módszer. Az adat értékének megfelelő számú másolatunk legyen.

    (►https://antivirus.blog.hu/2022/01/04/10_kiberbiztonsagra_veszelyes_szokas)

    22:00 3 másolat, 2 helyen, 1 házon kívül.

    (►https://www.hacktify.eu/mi-is-az-a-3-2-1-adatmentesi-strategia/)

    22:50 A felhőben olyan adatot tárolunk, ami nem érzékeny.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/08/24/bocsanat_elnezest_702)

    25:01 Az esetek 80%-ában tud segíteni a KÜRT.

    (►https://adatmentes.kurt.hu/adatmentes-szolgaltatas/gyakori-kerdesek/)

    26:30 Van, aki floppyt használ még ma is.

    (►https://www.thestar.com.my/tech/tech-news/2023/03/20/how-the-floppy-disk-continues-to-be-relevant-in-today039s-world)

    30:35 A legtöbb megkeresés cégektől érkezik.

    (►https://www.pipartners.com/covid-19-cyber-security-statistics-40-stats-and-facts-you-cant-ignore/)

    32:02 A kidobott céges eszközök 20%-nál még a delete gombot sem nyomták meg.

    (►https://antivirus.blog.hu/2016/02/10/evi_22_ezer_elvesztett_usb_kulcs)

    34:02 Önálló tudományág az IT-n belül a törlés.

    (►https://www.pcworld.com/article/461014/how-to-securely-erase-your-hard-drive.html)

    35:59 Az orosz-ukrán háború kezdetekor elterjedtek a wiper típusú kártevők.

    (►https://

    • 47 perc
    Milyen kibertámadások várnak ránk 2024-ben?

    Milyen kibertámadások várnak ránk 2024-ben?

    Jelentősen megnőtt a kibertámadások száma az
    Európai Unió országaiban 2023-ban. De mi jellemezte ezeket a támadásokat? Hogyan összegezhető a 2023-as év kiberbiztonsági szemmel? És mit várhatunk 2024-től?

    Akikkel mindezt kitárgyaljuk: az ESET
    termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiváló szakemberei:

      - Csizmazia-Darab István, a cég kiberbiztonsági szakértője

      - Vájsz Balázs, a cég IT tanácsadója

     

    02:44

    A kibertér megjelent ötödik hadszíntérként.

    (►https://futurewars.rspanwar.net/cyberspace-the-fifth-dimension-of-warfare-part-i/)



    06:18

    Észak-Koreába besoroznak katonákat, akiknek kibertámadásokat kell végrehajtaniuk, ezt zsarolóvírus támadásokból finanszírozzák.

    (►https://www.cnbc.com/2023/09/06/north-korea-hackers-stole-crypto-to-fund-nuclear-program-trm-chainalysis.html)



    08:50

    A második világháború végén volt egy Marshall-terv nevű gazdasági segély, melynek során akkor Amerika 13 milliárd dollárral segített az európai államoknak gazdaságilag talpra állni. Ennek összege mai áron 173 milliárd dollárnak felel meg – a kiberbűnözés 2023-ban 8000 milliárd dollár volt, ami 40 Marshall-terv összegének felel meg.

    (►https://cybersecurityventures.com/cybercrime-to-cost-the-world-8-trillion-annually-in-2023/)

    (►https://s3.ca-central-1.amazonaws.com/esentire-dot-com-assets/assets/resourcefiles/2022-Official-Cybercrime-Report.pdf)



    10:17

    Nagy szervezetek is áldozatul estek 2023-ben, például a Royal Mail.

    (►https://www.infosecurity-magazine.com/news/royal-mail-spend-10m-ransomware/)



    11.17

    MOVEit File Transfer CLOP támadás során 60 millió gépet fertőztek meg.

    (►https://www.techtarget.com/searchsecurity/news/366553304/Clop-MoveIt-Transfer-attacks-affect-over-2000-organizations)



    13:28

    Az emberek által vezérelt zsarolóvírus támadások száma megtriplázódott.

    (►https://www.sangfor.com/blog/cybersecurity/list-of-top-ransomware-attacks-in-2023)



    15:04

    2022-ben a zsarolóvírus támadások 76 százaléka már korábban ismert, nyilvánosságra hozott sebezhetőséghez kötődött. Tehát csak frissíteni kellett volna.

    (►https://www.cpomagazine.com/cyber-security/new-study-finds-that-ransomware-attacks-are-heavily-relying-on-old-vulnerabilities-unpatched-issues-dating-back-to-2010-still-exploited/)



    16:33

    A jelszóalapú támadások a tízszeresére nőttek 2023-ben.

    (►https://news.microsoft.com/en-cee/2023/10/12/microsoft-issued-annual-digital-defense-report-espionage-fuels-global-cyberattacks/)



    20:23

    Idén a NIS2 hozhat változásokat a cégek életébe.

    (►https://bluebird.hu/nis2-iranyelv/)



    21:03

    Az AI alapú támadások egyre elterjedtebbek lesznek.

    (►https://www.linkedin.com/pulse/2023-year-ai-driven-password-guessing-redefines-threats-tasevski)

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/01/12/nyakunkon_az_ai)



    20:51

    A tavalyi év nagy slágere volt az adathalászat.

    (►https://www.linkedin.com/pulse/phishing-2023-evolving-threat-landscape-nexgen-networks)

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/05/26/mestersegem_cimere_adathalaszat)



    25:50

    A bűnözők szolgáltatásként árusítják a csaló applikációkat a neten.

    (►https://www.group-ib.com/resources/knowledge-hub/raas/)

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/06/20/kekfeny_kulonkiadas)

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/06/20/kekfeny_kulonkiadas)



    27.00

    Kriptotárcák elleni támadások is nőni fognak.

    (►https://www.chainalysis.com/blog/crypto-hacking-stolen-funds-2024/)

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/06/13/csalas_jonni_tiktokra)



    30:02 Régen Fülig Jimmy stílusában érkeztek a magyar nyelvű csaló levelek – ez finomodni, javulni fog a következő időszakban az AI-nak köszönhetően.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/03/08/na_de_mit_adott_nekunk_a_chatgpt)



    31:27

    A trójai kártevőkről még kevesebbet beszéltünk eddig az adásban.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/09/05/ami_majdnem_

    • 39 perc
    Előbb-utóbb mindenkit utolér egy banki csalás?

    Előbb-utóbb mindenkit utolér egy banki csalás?

    2020-ban a fizetési csalásokból eredő éves globális veszteség meghaladta a 32 milliárd dollárt, ami több mint tízszeres növekedést jelent az elmúlt tíz év során. Becslések szerint 2027-re ez a szám 40 milliárd dollárra nő. Az ügyfél sosem lehet hibás? Dehogynem. De hogyan lehet megúszni a banki csalásokat?



    A műsor vendégei:

    -       Nemes Máté, a Mastercard kiberbiztonsági megoldásokért felelős menedzsere

    -       Csizmazia-Darab István, Rambo, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértője

    -       Béres Péter, a Sicontact Kft. IT-vezetője

     

    02:30

    Sokkal egyszerűbb a digitális térben elkövetni bűncselekményeket, mint a fizikai térben.

    (►https://antivirus.blog.hu/2010/10/04/erdemesebb_online_bunozni_mint_bankot_rabolni)



    04:20

    Magyarországon még kevesebb a csalások száma, mint világviszonylatban, de ennek egyik oka az alacsony bejelentési hajlandóság.

    (►https://www.azenpenzem.hu/cikkek/ne-doljon-be-ez-egy-ujabb-csalas/9796/)



    07:07

    2019-ben az ügyfelek a bankkártyaárok 8 százalékát viselték, idén az első negyedévében az esetek 83 százalékában az ügyfelek viselték a kárt.

    (►https://bank360.hu/blog/tobbszorosere-ugrott-az-internetes-banki-csalasok-szama-milliardok-usznak-el)



    08:50

    (►Nagyon népszerűek a callcenteres csalások.

    https://antivirus.blog.hu/2020/08/10/a_support_csalok_nem_pihennek)



    10.55

    Ismerősöm a rendőrség nevében kapott levelet, hogy fizessen büntetést.

    (►https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/matrix-projekt/sms-ben-elnek-vissza-a-rendorseg-nevevel)



    15:46

    A Magyarországon előforduló csalástípusok.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/04/27/5_online_csalasra_utalo_jel)



    17:03

    Aktív, több éve használt és ellopott profilokról is indítanak támadást. A platformok számára is reputációs kérdés, hogy ne érje támadás a felhasználóikat.

    (►https://antivirus.blog.hu/2022/10/17/ezer_szazalek_lett_maradhat)



    23:05

    A nyereményjátékok is nagyon veszélyesek, akciós iPhone-t nyertél, nigériai herceg, Bill Gates elosztogatja a vagyonát, megnyerted az ausztrál lottónyereményt.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/06/15/gratulalunk_rad_esett_a_valasztas)



    25:50

    Az AI szerepe is erősödik a támadások terén, például a deepvoice egyre jobban beépül az eszköztárba.

    (►https://antivirus.blog.hu/2022/05/03/a_mesterseges_intelligencia_ved_a_felhasznalo_megkeruli)



    29:55

    A darkweben árulnak szervezeti ábrákat is már, ki kinek a felettese, ki a pénzügyi vezető.

    (►https://www.vaadata.com/blog/are-your-corporate-data-and-sensitive-documents-on-the-dark-web/)



    30:28

    A Magyar Vízilabda Szövetség két alkalommal is utalt így rossz helyre, a csalóknak.

    (►https://telex.hu/sport/2022/11/22/vizilabda-teves-utalas)



    31:30

    Hogyan tud segíteni a bank, meddig tart az ő felelőssége és honnan az ügyfélé?

    (►https://www.penzcentrum.hu/tech/20231018/aljas-bunozok-vadasznak-a-magyarok-penzere-igy-meg-kivedheted-hogy-nullazzak-a-szamlad-1142493#)



    36:45

    Melyek azok az esetek, amikor a bank azt mondja, hogy megtéríti a kárt?

    (►https://www.portfolio.hu/uzlet/20230609/banki-csalasok-mikor-jar-vissza-az-ellopott-penz-es-mikor-nem-620468)



    40:22

    Van gyűjtés is azokról a webáruházakról, amik nem megbízhatóak.

    (►https://jogsertowebaruhazak.kormany.hu/)

    • 47 perc
    Ha új eszközt kapsz karácsonyra…

    Ha új eszközt kapsz karácsonyra…

    Nem ciki, ha nem ismersz minden beállítást a telefonodon. A folyamatos technológiai újítások még a digitális bennszülötteknek is okozhatnak meglepetéseket, nemhogy az idősebb generáció tagjai számára.

    Ha már nem fér belénk több halászlé, mézeskalács, vagy éppen bejgli, akkor a téliszünet és az ünnepek körüli nyugalmas időszak alkalmas lehet arra, hogy akár a karácsonyra kapott új kütyüket, telefonokat, okoseszközöket beállítsuk úgy, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen a használatuk.

    Nagyon sok hasznos praktikával készült a két szakértőnk:


    Csizmazia-Darab István, Rambó, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértője
    Vájsz Balázs, a Sicontact Kft. IT tanácsadója



    02.40

    Előfordult,
    hogy a gépsorról lejövő új eszközön is volt kártevő.

     

    (►https://antivirus.blog.hu/2012/09/17/potyautasok_a_gyari_hardvereken

    https://antivirus.blog.hu/2017/03/13/elotelepitett_kartevot_tessek)

     

    05:50

    Van
    életciklusa az eszközöknek, ami után elavultnak számítanak, bárhogy frissítem
    is.

    (►https://antivirus.blog.hu/2014/04/07/tulelesi_tippek_windows_xp-hez)

     

    07:53

    Mit tegyünk
    az eszköz eladása előtt?

    (►https://antivirus.blog.hu/2020/02/26/mit_tehetunk_a_regi_keszulekeinkkel)

     

    10:05

    Ha használt
    noteszgépet veszünk, akkor előéletet is vásárolunk.

    (►https://antivirus.blog.hu/2019/04/29/veluk_volt_az_adat)

     

    13:05

    A routerek
    is biztonsági kockázatot jelentenek, ezt is be kell állítani.
    https://antivirus.blog.hu/2016/10/25/a_router_az_otthoni_biztonsag_achilles-sarka

     

    16:37

    Volt teszt,
    hogy a frissen telepített Windows-ra mennyi idő alatt érkeznek meg az első
    kártevők.

    (►https://blogs.microsoft.com/blog/2013/04/17/latest-security-intelligence-report-shows-24-percent-of-pcs-are-unprotected/)

     

    21:00

    Hogyan
    tudjuk az eszközök akkumulátorait minél tovább életben tartani?

    (►https://blogs.microsoft.com/blog/2013/04/17/latest-security-intelligence-report-shows-24-percent-of-pcs-are-unprotected/)

     

    27:25

    Mely
    alkalmazások letöltése biztonságos és melyeké veszélyes?

    (►https://antivirus.blog.hu/2013/07/29/hogyan_szurjuk_ki_a_gyanus_android_appokat)

     

    45:18

    A wi-fi
    hotspot használatánál sem árt figyelni, érdemes elrejteni.

    (►https://antivirus.blog.hu/2018/01/26/tudom_kit_huztal_jobbra_tavaly_nyaron)

    • 50 perc
    A kiberbűnözők is készülnek a karácsonyra

    A kiberbűnözők is készülnek a karácsonyra

    Már csak néhány darab maradt. Csak ma 40% kedvezménnyel megveheti. Le nemaradjon akciónkról! Még 1 óráig élhet az ajánlatunkkal!

    Mindenki számára ismerősek lehetnek ezek a figyelemfelhívó és azonnali vásárlásra buzdító üzenetek. Black Friday, Cybermonday…

    A kiberbűnözők minden évben kihasználják ezeket az online akciós időszakokat, hogy csaló ajánlatokkal próbáljanak megkárosítani bennünket. A tavalyi év hasonló időszakában, a nagy karácsony előtti akcióhullámban már november 9-én átlagosan már minden negyedik Black Friday vagy Cyber Monday témájú levél valamilyen csaló ajánlatot tartalmazott.



    Beszélgetőtársak:

    • Csizmazia-Darab István, Rambó, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértője

    • Vájsz Balázs, az ESET IT-tanácsadója



    03.00

    A vásárlások nagyon nagy arányban tevődött át az online térbe.

    (►https://antivirus.blog.hu/2021/08/03/amazonia_veszelyes_ragadozoi)

    04.40

    Milyen szempontok alapján válasszunk webáruházat, ahonnan rendelünk?

    (►https://antivirus.blog.hu/2018/11/27/kamuologiai_utmutato_webshopokhoz)

    09:07

    Csaló webáruházak mindenféle gyűjtésekben is szerepelnek.

    (►https://losonczi-janos.hu/kamu-atveros-outdoor-ruhazati-webshopok-listaja/)

    09:55

    Ha mi vagyunk óvatlanok és megadjuk a bankkártyaadatainkat, akkor a bank nem fogja megtéríteni a kárunkat.

    (►https://www.portfolio.hu/uzlet/20231018/egyre-nagyobb-osszegeket-nyulnak-le-a-csalok-a-magyar-lakossag-fele-meg-sincs-felkeszulve-a-kibertamadasokra-646369)

    12:15

    Virtuális vagy akár eldobható kártyát érdemes használni az online fizetéskor, nem azt, amin a megtakarításunk van.

    (►https://antivirus.blog.hu/2020/04/23/banki_adatok_online_elszipkazasa)

    15:30

    A túl szép, hogy igaz legyen ajánlatokra nem kell ráugrani.

    (►https://antivirus.blog.hu/2021/09/30/fiatal_vagy_ezekre_az_online_csalasokra_figyelj)

    16.45

    Tavaly Black Friday alkalmával a Louis Vuitton nevében is indult csalás: 100 dollárért kínáltak termékeket a csalók.

    (►https://timesofindia.indiatimes.com/gadgets-news/looking-for-black-friday-deals-heres-an-important-warning-and-some-safety-tips/articleshow/95666903.cms)

    22:30

    Van, hogy azt kéri a webáruház, hogy mivel kifogyott a termék, ezért visszautalnák a pénzem, adjam meg az adataim.

    (►https://chargebacks911.com/return-fraud/)

    24:30

    Az ESET vírusírtó fizetésvédelem funkciója is segít abban, hogy ne lophassák el a pénzünket – azt figyeli, hogy más folyamat nem próbál-e hozzáférni az adataimhoz.



    Amikor hamis linket küldenek a csalók, akkor védelem adathalászat ellenifunkciója segít.

    (►https://help.eset.com/ems/6/huHU/payment_protection.html)



    28:10

    A kéretlenségnek intő jelnek kell lenni egy levél esetében.

    (►https://antivirus.blog.hu/2023/07/31/tipikus_adathalasz_uzenet_targysorok)

    32.43

    Ne hagyjuk, hogy elvigyen a hiperajánlatok heve…

    (►https://antivirus.blog.hu/2022/08/25/atveresek_az_online_piacteren)

    • 35 perc
    Kamaszok és az internetbiztonság – hogyan legyenek kibertudatosak?

    Kamaszok és az internetbiztonság – hogyan legyenek kibertudatosak?

    Kiközösítés, befeketítés, személyiséglopás és szexting. Csak néhány fogalom a zaklatás főbb típusai közül. Az online zaklatás egy olyan jelenség, ami hatalmas sebeket ejthet bárkin, fő elszenvedői mégis a gyerekek. Egy korábbi adásunkban azt a témát jártuk körbe, hogy milyen lépéseknek kellene megelőzniük azt, hogy egy gyermek okoseszközt kapjon a kezébe? A rájuk leselkedő veszélyek változhatnak: egész más dolgokra kell figyelnie egy 10 évesnek, mint egy 15 évesnek. Most a kamaszokra szeretnénk fókuszálni.



    Beszélgetőtársaim:


    Csizmazia-Darab István, Rambó, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértője 


    Wilcsek Médea, iskolapszichológus


    Semjén Nóra, az Anyakivan oldal gazdája, vlogger (az IT hős vagy kiberbalek kampány egyik arca)





    02:35

    IT-hős vagy kiberbalek? – az ESET kampánya szülőknek, gyerekeknek

    (►ithos.eset.hu)

    04:45

    Változtak az online zaklatás formái az elmúlt években?

    (►https://antivirus.blog.hu/2020/12/29/zaklatjak_a_gyerekem)

    09:25

    Sok gyerek tisztában van azzal, hogy engedély nélkül senkiről nem lehet képet készíteni és közzétenni, ma már talán a szülők is kevesebb képet tesznek ki a gyerekeikről.

    (►https://antivirus.blog.hu/2020/08/05/sharenting_a_szuloi_posztolas_kockazatai)

    12:15

    Nálunk is volt a gyerekeim iskolájában meztelen képes történet. A csoportokból való kirekesztés is nagyon gyakori.

    (►https://antivirus.blog.hu/2015/04/13/iskolai_zaklatas_tanarok_a_celkeresztben)

    19:50

    Fel lehet vértezni a gyerekeket: meg kell tanítani, hogy a zaklatás nem csak áldozatról és a zaklatóról függ, hanem a szemlélők is sokat tehetnek. 

    (►https://antivirus.blog.hu/2015/04/23/a_szulok_nem_ismerik_az_online_zaklatast)

    22:09

    Zaklatás mindig is volt, csak más formái léteztek, és ma már otthon sincs nyugalma az áldozatoknak.

    (►https://antivirus.blog.hu/2018/03/08/rendhagyo_filmajanlo_793)

    23:05

    A szülők jellemzően az idegenektől jobban féltik a gyerekeket, mint az iskolai közösségekben történő zaklatástól.

    (►https://antivirus.blog.hu/2022/07/12/kiberbiztonsagi_utikalauz_diakoknak)

    40:45

    Egy UNICEF felmérés szerint a magyar fiatalok 85%-át bántalmazták már online.

    Egy brit felmérés szerint a Tiktokker gyerekek 20%-a livevideózott már idegennel, 5%-uk kapott meztelen kép kérést.

    (►http://webwell.hu/pdf/20230328-padua-2.pdf)

    43:08

    Alsó tagozatos korban a szülői felügyeletek működhetnek. Az ESET Parental Controlnak van ilyen funkciója.

    (►http://webwell.hu/pdf/media.2022.csdi.2.pdf)

    45.35

    Még ha nem is érdekel, próbáljuk meg megismerni azokat a játékokat, tartalmakat, amiket a gyerekünk szeret, muszáj kicsit benne lenni, hogy tudjunk tanácsokat adni, velük kell menni ezekben a dolgokban.

    (►http://webwell.hu/pdf/20190201_szuloknek_5.pdf)

    • 50 perc

Vásárlói vélemények

4,8 / 5
5 értékelés

5 értékelés

Legnépszerűbb podcastok a(z) Technológia kategóriában

Heti Meteor
The Heti Meteor Revival Band
HWSW podcast!
HWSW
Darknet Diaries
Jack Rhysider
Check Engine Podcastek - beszélgetések autókról és minden másról
Check Engine
OkosOtthon Labor
AccessPoint Kft.
Lex Fridman Podcast
Lex Fridman

Ezeket is kedvelheti

Minden Kiberül
SZTFH
Hack és Lángos
Hack és Lángos
Kibertámadás!
NBSZ NKI
Partizán
Partizán média