1 hr 9 min

Határok Nagy Dénessel és Závada Pállal Könyves Magazin

    • Books

A Hadik és a Könyvesmagazin.hu Határok című beszélgetésének két vendégét, Nagy Dénest és Závada Pált egy könyv, a Természetes fény köt össze. Nagy Dénes Závada Pál Természetes fény című regényét adaptálta, amely 2014-ben felkerült az év végi listánkra, majd az Aegon-díj 10-es listjára is. Nagy Dénes az idei Berlinalén elnyerte a legjobb rendezésnek járó Ezüst Medve-díjat.
 
Hogyan beszélhető el íróként és filmrendezőként a történelem, a háború borzalma? Hogyan működik az adaptáció folyamata? Hogyan kezd önálló életet élni egy már befejezett alkotás?
 
Természetes fény című film a második világháborúban, a Szovjetunió megszállta vidékein játszódik egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István - egyszerű magyar földműves - szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.