Kontemplatívo‪k‬ Renato Laszlo Beri

Lassacskán lekerekítjük a múlttal kapcsolatos reflexiónkat, méghozzá a bibliai "emlékezés" eszközét segítségül hívva. Aztán gyorsan időgépbe ülünk a jövő felé, hogy megvizsgáljuk ezt a még-meg-nem-történt, de az elménk számára olykor nagyon is valóságos idősíkot.

A múltba való zarándoklatunkat folytatjuk ebben az epizódban. Kiemeljük, hogy mennyire fontos a (nagybetűs) Történetünkkel való megbarátkozás, s hogy az erre való egészséges emlékezés erőforrás lehet a jelenünkben.

József Attila "A Dunánál" című versének halhatatlan gondolata, mely mai epizódunk címe lett, azt hiszem megfelelő mélységben közvetíti a múlttal való őszinte szembenézésnek fontosságát, mely által "a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés". Hogy a múlt története hogyan válik szelíd békévé a jelenben a kontemplatív ember életében, az remélhetőleg kiderül ebből az epizódból.

Megkezdjük időutazásunkat azokba a mentális idősíkokba, amelyek - ha nem viszonyulunk hozzájuk helyesen - könnyen megfoszthatnak minket a jelen pillanat örömétől, a jelenben elérhető isteni Jelenlét erőforrásától. Első úticélunk a múlt, melytől olykor menekülünk és amelybe néha oly szívesen visszatérnénk.

A nem-tudás bölcsességének témáját megpróbáljuk lekerekíteni ebben az epizódban, de közben feltárul előttünk egy nagyon is gyakorlati útja annak, hogy hogyan lehet miénk a valódi bölcsesség: egyszerűen el kell kezdenünk lélegezni. S ebben az egyszerű figyelemmel kísért lélegzésben mindent "tudni" fogunk, amire szükségünk van. Ha valaki nem hiszi, próbálja ki. :)

Ezen epizód címe kivételesen nem tartalmaz semmilyen enigmát. A szó és a csend egyensúlyáról fogunk gondolkodni, melynek megtanulása a kontemplatív út egyik alapeleme. Ez az egyensúly egy egészen új látásmódot ad nekünk az isteni jelenlétben való élethez, a paradoxonok elhordozásához, de még a Biblia mélyrétegeinek felfedezéséhez is.