34 min

Los Angeles és knédli - Balázs Ádám a KultúReceptben KultúRecept

    • Arts

Mai vendégünk a KultúReceptben egy kiváló magyar zeneszerző, Balázs Ádám. Azonban nem csupán zeneszerző, hanem csodálatos ember is, aki túl óriási sikereken mai napig szerény, de nem álszerény (!!!), kívülről pedig úgy tűnik, hogy önmagával és a világgal is harmóniában létezik. Ha van ember, akinek jó a közelében lenni, akkor az ő. Nyugodtságot, derűt, békét sugároz. Zenész családból származik, kisgyermek kora óta zongorázott, majd az ELTE angol szakán végzett, illetve a Bartók Béla Konzervatóriumban Kocsár Miklós tanítványaként. A diploma megszerzése után aztán Amerikába költözött (előbb New Yorkba, majd Los Angelesbe). Néhány évvel később pedig már a Carnegie Hallban a Yale Filharmonikusok játszották a Hősök útja c. szimfonikus költeményét, így Bartók után ő volt az a magyar zeneszerző, akinek ősbemutatója volt ott. Az Oscar gálára már szinte hazajár: ő volt Enyedi Ildikó Arany medve-díjas Testről és lélekről, valamint Deák Kristóf Mindenki c. Oscarral jutalmazott filmjének zeneszerzője. Egyéb zeneszerzői munkái mellett ma már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népszerű tanára, tanítványai tisztelik, szeretik. Olyan szakemberként emlegetik, akire támaszként tekintenek, úgy szakmai, mint lelki értelemben véve.  Ismét itt a KultúRecept. Életreceptek művészemberektől, életművészektől, az életben boldogulás művészetéről.

Top Podcasts In Arts

Könyves Magazin
Könyves Magazin
Design Thinking 101
Dawan Stanford
Wrapup | رپاپ
amir soodbakhsh
Szabados Ági könyves podcastje
Szabados Ágnes
life is felicious
Feli-videozeugs
Está de Moda
Está de Moda