194 episodi

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!"
A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre.
Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel.

A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.

StúDió Veszprém Dióssy László-Wéber László

    • Cultura e società

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!"
A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre.
Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel.

A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.

    195. epizód: Papoktatás nélkül is az árnyékból fényre visszük a főiskolát (Vendég: Sebestén József)

    195. epizód: Papoktatás nélkül is az árnyékból fényre visszük a főiskolát (Vendég: Sebestén József)

    Kilépőföiskolát csinálni, erre vállalkozott a rektor és ezt Udvardy érsek teljes mellszélességgel támogatja. Habár a papképzés szünetel, de megháromszorozódott a hallgatói létszám és esély nyílik arra is, hogy a nagy egyetem árnyékából a fényre lépjen a Veszprémi Érseki Főiskola.
    Sokakat meglepett, hogy civil rektort neveztek ki az intézmény élére, de az elért eredmények igazolják a döntés helyességét!

    0:00 Témáink:
    3:40 Csak átmeneti a szünet a papi szemináriumban
    6:55 Az új cél: kilépőfőiskolát építeni
    8:10 Expanzió, progresszió, nagyobb társadalmi felelősségvállalás
    10:30 Elbukott fogadás: nem pap lett a rektor
    14:50 Árnyékból a fényre vinni a főiskolát
    18:50 Csecsemő és kisgyermeknevelő szak elsőként a régióban
    20:07 A kádercsúszda fenntarthatatlan, a veszprémi eget fűtik vele
    24:40 Ma háromszor annyi hallgató, mint 4 éve

    • 32 min
    194. epizód: Detroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon (Vendég: DJ Mesterházy)

    194. epizód: Detroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon (Vendég: DJ Mesterházy)

    "Én egy bakelites DJ vagyok!" Így mutatkozik be vendégünk, aki a legendás balatoni diszkókból indult és ma már lemezkiadóként is jegyzik. Sajátos világ az övé, hiszen nem a "klasszikus" műfajt követi, ő jellemzően klubokban zenél, de járja az országot szintetizátoraival is és ovisoknak is szolgáltat elektronikus zenét. A veszprémi Syrup Klub volt az alapja annak a DJ-ket támogató kezdeményezésének, amivel a covid-19 alatt rukkolt elő.

    0:00 Témáink:
    3:04 Illegális zeneletöltés, mint egyetlen opció
    4:10 A digitálisnál jobban szól a bakelit
    5:13 Bakelit vagy vinyl?
    7:35 Az almádi Aranyhíd és Panoráma diszkókban gyakoroltam
    9:15 Művészi techno a stílusom
    10:20 Az A38-ra egy arasznyi lemezzel megyek fellépni
    11:00 2-3 ezer lemez közt élek
    12:35 Melyik szól jobban?
    15:05 Bakelit, whisky, milliós lejátszó és sznobság
    18:30 Syrup Klubból digitális lemezkiadó
    20:20 300 eladott lemez maga az álom Magyarországon
    22:10 300 ezres online hallgatás után nulla bevétel
    25:25 Veszprémi szív dobog a grafikus énemben
    22:05 Ditroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon
    29:30 Jean Michael Jearre-olás élőben
    30:20 Elektronikus zene ovisoknak

    • 32 min
    193. epizód: Hetedjére a legboldogabb emberek a Földön a finnek (Vendég: Tuba Orsi)

    193. epizód: Hetedjére a legboldogabb emberek a Földön a finnek (Vendég: Tuba Orsi)

    Megérkezett az egymillió eurós kérdés: az a jobb, ha a matekot erőltetjük az iskolában vagy inkább a kreativitás fejlesztését kellene csúcsra járatni?

    Vendégünkkel, az ifjú oktatásfejlesztővel arról beszélgettünk, hogy Finnországból nézve javíthatónak látszik-e a magyar oktatás.
    Kutatói pályára készül, azonban a gyakorlati világ is az ő terepe: megalapította a Finn-mintát, amivel magyar diákoknak segít a továbbtanulásban, a pedagógusoknak pedig a finn szemlélet elsajátításában.

    0:00 Témáink:
    1:54 A finn mágnes egy levelezőtárrs rovanniemiből
    6:50 Javítható-e a magyar oktatás
    7:30 Pozitív pedagógia, ez a finn titok az oktatásban
    9:03 Világ boldogjai
    11:50 Mi van, amikor helyet cserél a finn tanár a magyarral?
    13:14 Nagy a káosz és a szabadság a finn iskolában
    15:00 Bölcsődétől indul a tanulástervezés
    16:40 A magyar középiskola nehezebb némely finn egyetemnél
    18:40 Rendszerszintű átláthatóság: mindenki tudja a másik fizetését
    20:20 A visszajelzés kultúrája a jóléti modell egyik alapelve
    23:50 Finn-minta fórum a Tanítanékkal
    26:00 Gumicsizmából mobiltelefon, az órán tablet internettel
    28:00 Izgalmas könyvtárak 3D nyomtatóval és igazi könyvekkel
    29:00 Távirat 2029-ből

    • 33 min
    192. epizód: Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség (dr. Illésné Szilágyi Szilvia)

    192. epizód: Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség (dr. Illésné Szilágyi Szilvia)

    Élvonalbeli csúcstechnológia, a legkorszerűbb eszközpark, mégis, a közvetlen emberi jelenlét és kapcsolat a legfontosabb a Tritonlife gyógyító munkájában.
    Beszélgetőtársunk regionális menedzserként végzi munkáját a magánegészségügy piacvezető szereplőjénél, így szolgáltatásaik és filozófiájuk részleteibe is beavat.

    0:00 Témáink:
    3:20 Jobb, ha orvos helyett menedzser vezet az egészségügyben
    5:35 Női vezető férfiak között
    8:53 Álom a veszprémi magánellátásról
    10:25 Vezető helyen a magánegészségügyben
    11:30 Időt adunk a betegeknek
    13:20 Biztosító is fizetheti a számlát
    15:20 Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség
    18:28 Az MR és CT nálunk hétköznapi feladat
    19:20 Mesterséges intelligencia a diagnosztikában
    22:10 Mielőtt gyógyítani kezdünk, előtte beszélgetünk
    26:20 Egynapos sebészet és a rehabilitáció a jövőterv
    28:30 Az orvos elmegy a beteggel a budapesti műtétre
    30:25 A futsal-klubot támogatják, de a kézilabdázók is hozzájuk járnak
    34:20 Társadalmi felelősségvállalás, orvos-módra

    • 37 min
    191. epizód: Magyar Benigna mindkét férjét ugyanabba a sírba temettette (Vendég: Pátkai Ádám Sándor)

    191. epizód: Magyar Benigna mindkét férjét ugyanabba a sírba temettette (Vendég: Pátkai Ádám Sándor)

    Kinizsi a királynak malomkeréken felszolgált vízzel került be sokak emlékezetébe. A molnárlegény legendáját színesíti a valóság, ami legalább ilyen romantikusra színezi az egykori vitéz történetét.
    Vendégünk Nagyvázsony uráról és arról a nyomozásról is mesél, amitől azt várják, hogy végül megtalálnak minden bizonyítékot és előkerülnek Kinizsi földi maradványai. Bevetnek mindent; csákányt, ecsetet, önkéntesekből álló Fekete Sereget és a DNS-szekvenálást.

    0:00 Témáink:
    3:30 A család története a sötét középkorba vész
    6:20 Vázsony a sikerdíj, zöldmezős beruházás
    8:27 Írástudatlanul az ország harmadik embere
    10:57 Kinizsi a jó politikus
    12:20 Az esküszegés oka
    13:20 Kifosztott sír
    15:00 Magyar Benigna két férje egy sírban
    16:40 Kuruc-labanc idők: sírrablás, eltűnik Kinizsi
    20:45 A legújabb technológia feltárja az igazságot
    26:30 A Fekete Sereg önkénteseket toboroz
    33:10 Legyen Kinizsiből újra hős
    36:40 Bárki beállhat régésznek

    • 38 min
    190. epizód: PIN - a csalók nem zsenik, mi adjuk a kezükbe a siker kulcsát (Vendég: Orsós Károly)

    190. epizód: PIN - a csalók nem zsenik, mi adjuk a kezükbe a siker kulcsát (Vendég: Orsós Károly)

    Az internetes csalásokra szakosodott vendégünk megkapta az Év Rendőre címet 2023-ban, a veszprémi kapitányság egyik legtapasztaltabb munkatársa ezen a területen.
    A tendencia egyértelműnek látszik: a lakásbetörések gyakorlatilag megszűntek az elmúlt években, a bűnözők átköltöztek az internetre és ott folytatják bűnös üzelmeiket. Ráadásul mi segítjük őket mértéktelen fogyazstásunkkal és a rengeteg nyitva hagyott behatolási ponttal a különböző felületen.
    Azt is megbeszéltük, mit tehetünk, hogy ne berhessenek át olyan könnyedén minket.
    0:00 Témáink:
    1:31 Nem kell szájbergyereknek lenni
    2:10 Csel és fortély, ez kell az internetes átveréshez
    3:37 A csalók webáruháza felismerhető
    7:01 A kísértés-faktor
    13:55 Radarszint alatt repülni biztonságos
    18:45 PIN: 1234
    21:40 A csaló a kinézete alapján felismerhető
    26:00 Szóljunk a rendőrségnek, ebből tanulhatnak a nyomozók
    29:05 Kártyaterminál-kultúra: minden előttünk történjen

    • 32 min

Top podcast nella categoria Cultura e società

ONE MORE TIME  di Luca Casadei
OnePodcast
Chiedilo a Barbero - Intesa Sanpaolo On Air
Intesa Sanpaolo e Chora Media
Tintoria
OnePodcast
BESTIE
OnePodcast
Passa dal BSMT
Gianluca Gazzoli
Tutti gli uomini
Irene Facheris

Potrebbero piacerti anche…

Szavakon túl
Klubrádió
HetiVálasz
Válasz Online
Friderikusz Podcast
Friderikusz Sándor
HVG podcastok
HVG
ITT ÉS AKKOR
Betone Studio
Partizán
Partizán média