105 - III. Richárd KatPol Kávéház

„S ezért, mivel mulatni nem tudok, mint
Szerelmes e sok szép szavú napokban,
Elvégezém, hogy gazember leszek,
S utálom léha kéjit e napoknak.”
- Shakespeare: III. Richárd (fordította: Szigligeti Ede)

III. Richárd angol király az irodalomtörténet egyik leggonoszabb cselszövője: a saját rútsága miatt érzett dühből álnok módon gázol át mindenkin, egymás ellen fordítva bátyjait, majd hidegvérrel meggyilkoltatja két unokaöccseit, hogy trónjukat elbitorolhassa. Felesége kezét az általa megölt előző férj koporsójánál kéri meg, de megmérgezteti, hogy elvehesse saját unokahúgát. Nem létezik olyan gonoszság, amit el ne követne. Végül aztán Isten kegyéből a jóságos Tudor (VII.) Henrik megöli a bitorlót, megmentve Angliát a gonosztól. Hogy honnan tudjuk mindezt? William Shakespeare-től, aki az említett Henrik unokájának, I. Erzsébetnek a szolgálatában állt.

Podcastunk 105. részében annak próbálunk utánajárni, a történelmi Richárd milyen ember is lehetett valójában, illetve, hogy az unalomig ismert irodalmi karikatúra mennyire határozza meg a róla készült feldolgozásokat. Előző adásunkban már foglalkoztunk V. Henrikkel, Franciaország második majdnem-meghódítójával, akinek korai halála hozzájárult a rózsák háborúi néven ismert nagy angol belpolitikai válsághoz; III. Richárd rövid uralkodását a történetírás hagyományosan ennek a konfliktusnak a végső szakaszaként értelmezi. Egy későbbi adásban magát a konfliktust is feldolgozzuk majd, Woodville Erzsébet királyné személyén keresztül.


III. Richárd, Anglia utolsó Plantagenet- (York) házi királya, valójában nem volt olyan szörnyszülött, mint aminek Shakespeare lefestette. Valóban rendelkezett gerincferdüléssel, de katonaként számos alkalommal megállta a helyét a csatatéren, akárcsak hadvezérként, és bátyja, IV. Edward király leghűségesebb támaszának bizonyult. Gyávaság és cselszövés helyett a személyes bátorság és határozott fellépés volt rá jellemző. A trón megragadása előtt nyomát se leljük annak a gonoszságnak, amit a híres költő lefestett róla, persze nehéz is lenne: Shakespeare szerint ugyanis már az első St. Albans-i csatában, két és fél évesen megölte Somerset hercegét.


Felesége, Neville Anna aligha szerethette első férjét, hiszen családja és az ismét a trónra áhítozó Lancaster-ház gyűlölte egymást; a két nagy nemzetség konfliktusa nagyban hozzájárult a rózsák háborúinak kitöréséhez. Arra sincs bizonyíték, hogy Richárd végzett volna Edward walesi herceggel, a Lancaster-örökössel, és természetesen a koporsó melletti lánykérés is csak rosszindulatú kitaláció. Akárcsak az, hogy utóbb megmérgezte volna feleségét, akitől még fia is született, hogy elvehesse saját unokahúgát. De szemenszedett hazugság az is, hogy szembefordította volna IV. Edward királyt másik bátyjával, Györggyel – miután utóbbi kétszer is elárulta őt a múltban, és eszét is vesztette, ehhez aligha volt szükség cselszövésre. Az egyedüli vádpont, amely alól nem lehet egyértelműen felmenti Richárdot, az a trónbitorlás - a Towerbe zárt két örökös eltűnésének a kérdése.


A történelmi tények ismerete mellett három audiovizuális feldolgozását is megnéztük Shakespeare nevezett színdarabjának: az 1955-ös brit színes filmet, ahol a korábban V. Henriket is játszó Laurence Olivier alakította meggyőzően a sátáni gonoszt; egy ’70-es évekbeli magyar fekete-fehér (és más szempontból is minimalista) televíziós változatot; valamint egy 1995-ös filmet, ahol Ian MacKellen (Gandalf) játssza a fiktív ’30-as évekbe helyezett Richárdot, aki a végén már SS egyenruhában jelenik meg, hogy jelezze, ő a Gonosz…


Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!