46 min

MESÉK AZ ÉSZAKI-SARKKÖRTŐL LAJOS KUTYÁIG – Gáncs Kristóf // Szabados Ági könyves podcastje 6. adás Szabados Ági könyves podcastje

    • Books

Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

A hatodik adás vendége, Gáncs Kristóf immár két fontos tevékenysége miatt is ismert, a beszélgetés végén pedig még egy eddiginél is színesebb személyiség képe rajzolódik majd ki. Kristóf ugyanis az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, emellett tavaly óta mesekönyvszerzőnek is mondhatja magát, hiszen 2021-ben jelent meg a gyerekkori élményein alapuló Lajos kutya megérkezik című mesekönyve. És hogy mi mindent érdemes még tudni Kristófról? A gimnázium után két évig Norvégiában élt, majd itthon három szakon és lediplomázott, ezután pedig ismét a nyakába vette a világot. Önkéntesként dolgozott például az északi sarkkörön, ahonnan örök emlékként hozzá magával a fehér éjszakák látványát.

A segítségnyújtás és az elhivatottság nem is olyan régen mesélőkedvvel párosult: a kislányának, Mirának esti meseként mondott történetekből kelt életre Kristóf gyerekkori kedvence, Lajos kutya, és született meg a Libertine Könyvkiadó gondozásában az első mesekönyv, amelynek napokon belül megjelenik a második része is, a Lajos kutya buszra száll!

Nem titok, hogy Kristóffal régóta barátok vagyunk, sok közös munkánk van a Segélyszervezet mellett immár a könyvkiadás területén is, így különösen örülök, hogy újabb oldalairól mutathatom be őt. Hogyan egyezteti össze a nagy energiát és teljes koncentráltságot igénylő segélyszervezeti munkáját egy vidéki tacskó kalandjaival? Miért fontos számára, hogy apaként helyt álljon, jelen van-e a mindennapjaiban a skandináv életérzés? Na és persze hogyan készült az új mesekönyv? Mindez kiderül a legfrissebb epizódban.

Kiemelt könyvcímek:

Gáncs Kristóf: Lajos kutya megérkezik

Gáncs Kristóf: Lajos kutya buszra száll

Ági és NIOK Tagok ajánlása:

Marie Aubert: Felnőtt emberek

A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

Elérhetőségek:

Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

E-mail cím: info@szabadosagnes.hu

www.szabadosagnes.hu