1 h

MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 5.RÉSZ - Steigervald K. (a generációk kihívásai a mindennapokban) / F. P‪.‬ Friderikusz Podcast

    • Societate și cultură

A Friderikusz Podcast és Steigervald Krisztián, generációkutató március közepén közösen mini-sorozatba kezdtek, amelynek minden része a generációkról szól.
A sorozat első részében a szakértő beszélt a generációk és az életkor különös és meghatározó összefüggéseiről, aztán lépésről-lépésre vette végig két generáció, a Veteránok és a Baby Boomerek sajátosságait, majd a sorozat harmadik részében az X, Y, Z és az Alfa generációk jellemzőit foglalta össze. A sorozat negyedik epizódjában a szülői szerepek átrendeződéséről volt szó.
Ebben a mostani, ötödik részben arról beszél majd Steigervald Krisztián, hogy hogyan jelennek meg a generációs különbségek a mindennapokban, illetve, hogy a generációkon átívelő figyelem hogyan változott az idők során. Közben pedig megint visszaidézzük néhány olyan ismert ember gondolatát, akik az elmúlt időszakban vendégei voltak a Friderikusz Podcast-nak, és akik jól illusztrálják ezt a témát is.

A sorozat első részét ezen a linken lehet megtekinteni:
https://youtu.be/3Uv-DIk2Tp4

A sorozat második részét ezen a linken lehet megtekinteni:
https://youtu.be/jWMZUL-MVKE

A sorozat harmadik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
https://youtu.be/-SMgQXl5fYY

A sorozat negyedik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
https://youtu.be/q2V0cpsRyNI

A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el:
https://www.raiffeisen.hu

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

Top podcasturi din categoria Societate și cultură

Fain & Simplu Podcast
Mihai Morar
VREAU SĂ ȘTIU
Boof Media
Podcastul de Filosofie
Octav Eugen Popa
Podcastul lui Damian Draghici
Damian Draghici
Arta De A Te Iubi
Cristian Stan
Where Should We Begin? with Esther Perel
Esther Perel Global Media