1 hr 20 min

067. a diákok kiégése és a követelmény-erőforrás modell halottnak a coach bán andrással

    • Mental hälsa

a műsor vendége Jagodics Balázs pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, aki jelenleg doktori disszertációját írja. kutatásában a tanárok és a diákok kiégését, motivációját vizsgálja.

egy holland modellel dolgozik (job demand-resource theory - követelmény-erőforrás modell). ennek a lényege, hogy azonosítja azokat a tényezőket, amik munkahelyi környezetben a kiégéshez vezetnek (pl. stressz, érzelmileg megterhelő helyzetek, munka mennyisége, visszajelzés hiánya, konfliktusok, stb.). emellett pedig feltárja az erőforrásokat is, amik a kiégés ellen hatnak (pl. a személynek fontos területen a fejlődés megélése, autonómia, döntéshozás, kontroll, támogató felettes és kollégák, stb.). ami egy viszonylag stabil eredmény, hogy nem a követelmények mennyisége jósolja be legpontosabban a kiégést, hanem a két oldal aránya: ha van elég erőforrás, akkor leterhelőbb munkahelyen is van védettség a kiégéstől. azért nagyon hasznos ez a keret, mert rögtön arra is rámutat, hogy egy munkahelyi környezetben miken lehetne változtatni, hogy jobban érezzék magukat az emberek.

disszertációjának témája pedig, hogy ezt az eredetileg munkavállalóknál használt modellt lehet-e alkalmazni diákoknál? hetedikes diákoktól egyetemistákig megvizsgáltunk több mintát, és röviden az a konklúzió, hogy igen.

adásnapló

miért lesz valaki pszichológus vagy coach?
mi a kihívás a pszichológiai kutatásokban?
miért fölösleges klónozni a gyermekeinket?
ikervizsgálatok
egy iskolapszichológus tapasztalatai
hány órát “dolgozik” egy középiskolai diák
kiéghetnek-e egyáltalán a diákok?
miért fontos diagnosztizálni a gyereket, ha gond van?
hogyan kutatják a diákok kiégését?
mi az a követelmény-erőforrás modell?
a munkahelyi és az iskolai kiégés összehasonlítása
mire van szükség ahhoz, hogy ne égjünk ki?
mitől lesz egy iskola vagy egy munkahely “kellemes”?
mit tegyünk, ha a gyerekünk vagy mi magunk kiégtünk?
mikor tudjuk, hogy sulit vagy munkahelyet kell váltani?
mire figyeljünk oda szülőként?
fertőző-e a kiégés?

linkek:

film: three identical strangers (netflix) 

könyv: Edith Eva Eger: A döntés

-------------------------------------

iratkozz fel a haC hírlevélre!

csatlakozz a haC podcast közösség fb csoporthoz!

halottnakacoach.blog

minden egy helyen: banandras.hu

ADNI JÓ - legyél te is mecénás!

patreon.com/halottnakacoach

---

Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/halottnakacoach/message