22 min

A héten hullámvasúton ültünk..‪.‬ PFS - Kávézaccból: Aktuális gazdasági témák érthetően

    • Investing

A héten látottakat hova is tegyük? Ha összefoglaljuk, akkor először úgy éreztük, hogy menekülni kell, majd utána: vagy mégsem?

Ezen a héten, múlt héten pénteken elindult: az 50 napos átlag kvázi metszve volt fentről lefele, meg is közelítették az árfolyamok hétfőn a száznapos átlagot, és ezért volt az a hangulat, hogy akkor most fordul minden.

Lényeges, hogy a kínai kormány jelezte, hogy a piac - főleg a belső kínai piac - felkészülhet arra, hogy Evergrande összeomlik, megmenteni a társaságot nem fogják, de nem káosz formájában omlik össze a cég, nem azt jelenti, hogy elsüllyed máról holnapra, és azután a piacra nem tud reagálni, hanem a terv az, hogy a lakosság az nem károsul.

A káoszt kordában tartja, megakadályozza a kínai kormány, és csak egy héten belül csendesen a háttérben 13 milliárd dollár értékű likviditást adott a piacnak pénteken, 14 milliárd dollár likviditást adott a piacnak kedden, és 17 milliárd dollárt adott a piacnak tegnap reggelre.

Az amerikai piacon a gazdaság növekedési dinamikája csökken, tehát a központi bank is, és az elemzők is visszavették az idén a gazdasági növekedés elvárást. Nemcsak Amerikában fontos probléma, hogy hogy áll az arány a munkanélküliek és a rendelkezésre álló munkahelyek között. Sokkal több a rendelkezésre álló munkahely, mint a covid idő előtt, tehát a gazdaság a covid idő alatt is fejlődött, a rendelkezésre álló munkaerő az tovább is a kevés, és itt Európában is ugyanezt látjuk. Cégeknek a nyereség elvárása csökken, és hogyha a nyereség elvárások csökkennek, akkor a tőzsdén az árfolyam legalább stagnálnak, mert ezt a kevesebb elvárást kezdik beárazni, mert a tőzsdén az árfolyamok mindig a jövőbeli elvárásokat tükrözik.

___________

Díványbeszélgetés a tőkepiacról: 90 perces, díjmentes előadás a globális piaci összefüggésekről, tőkepiaci aktualitásokról: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/

Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/

------------------

Itt vagyunk még elérhetőek:

Honlap: https://pfspartners.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pfspartners.hu

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCJGtEZ9ZoqOSXeUdOfWAMaw

-------------------

A podcastban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit. Aki a podcastban elhangzottak alapján dönt befektetési termékek / eszközök vételéről vagy eladásáról, az teljes egészében saját felelősségére teszi. Sem a PFS-Partners Kft., sem az előadók nem vállalnak felelősséget, ha Ön a podcastban elhangzottak alapján hozta meg saját befektetési döntéseit, és emiatt esetleg veszteségeket szenved.