32 min

A kereskedési stratégia | Interjú Polyánszky Attilával Forex & Tőzsde - Hogyan trédelj?

    • Investing

Minden kereskedési stratégiának azonos elemei vannak, melyeknek, már a tréd indítása előtt tisztázottnak kell lennie.
A legfontosabb kijelentése ennek a Podcastnak: A tréd minden elemének a chartból kell származnia.
A stratégia elemei:
Az irány meghatározása
Általában a magasabb timeframű chartokon lehet a legjobban leolvasni mi is a felülrendelt trend, mert persze ezen belül korrekciók (visszalépések) is vannak. Sőt! Szigorúan technikai értelemben long trendnél a csúcsoknak és a mélypontoknak is emelkedni kell. Shortnál értelemszerűen fordítva, a csúcsoknak és a mélypontoknak is csökkenő tendenciát kell mutatniuk. Amíg ez a konstelláció fennáll, érvényes a trend.A piacra lépési pont meghatározása
Többféle lehet, attól függően milyen stratégiát alkalmazunk. Fordulatra lépünk be, vagy meglévő trendbe akarunk beszállni, vagy éppen az ellenkezője, csak a korrekciót akarjuk letrédelni. Itt is mint minden pontnál a chart adja azt a jelet amikor trédet nyitunk.A tőke védelme
Vagyis a StopLoss meghatározása. Általánosságban azt lehet mondani, a stop helye ott van, ahol biztos lehetek benne, hogy a stratégiám ez esetben nem működött. Lefordítva: Longnál a beszállási pont előtti mélypont, shortnál a beszállás előtti csúcspont. Soha sem a Money Managementből kell következtetni a stoppra, hanem fordítva. A tőke nagysága és a stoptávolság határozzák meg a belépési Lot nagyságrendet.
STOP NÉLKÜL NINCS TRÉD!Exit stratégia
Vagyis mikor zárjuk a trédet. Dolgozhatunk fixen meghatározott célárral, de ennek is a chartból kell származnia, mint pl. egy korábbi ellenállás, támasz. Vagy a Fibonacci törvényt segítségül hívva kiszámítjuk hol lesz a trend vége.
Lehet nyitott TP-vel is dolgozni, de akkor is tudnunk kell, minek kell történnie ahhoz, hogy bezárjuk a trédet. A "nekem ennyi pénz elég" zárási módszer szubjektív ezért kerülni kell. Ne vágjuk meg a saját nyereségünket, hó végén hiányozni fognak azok a pípek, amelyeket ott hagytunk a piacnak.A tréd védelme
Vagyis a Stopnak a belépési szintre való húzása (Breakeven). A trédnek mindig kell "levegőt" hagyni, vagyis ne húzzuk hamar a stoppot. Ha a tréd jó irányban megtette a célárhoz vezető út legalább a felét, húzhatjuk a stoppot nullába.
Ha a tréd pár pípre megközelíti a célárat, húzzuk fel a stoppot a fél-útra. Adjuk meg a lehetőséget a trédnek, hogy hátha megcsinálja még a hiányzó pár pípet, de ha visszafordul az árfolyam, akkor legalább a felét kivesszük a trédnek.Még egyszer: A stratégia minden elemének a chartból kell származnia!