41 episodes

A Blikk + Győző – Dumáljuk meg! című sorozatban Szabó Győző ismert embereket lát vendégül a technika segítségével.

Blikk + Győző - Dumáljuk meg‪!‬ Blikk + Győző

    • News

A Blikk + Győző – Dumáljuk meg! című sorozatban Szabó Győző ismert embereket lát vendégül a technika segítségével.

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra

    Három éve él egyedül, sőt, a közelgő, 52. születésnapját is egy kedves nélkül tölti Kárász Róbert. 

    Az ATV Start műsorvezetője azonban nem bánkódik, élvezi az életét, illetve – ami ennél is fontosabb – a sok elvesztegetett lehetőség után a lehető legtöbb időt tölti a lányaival. A Blikk+Győző adásában őszintén beszélt arról, hogy korábban Anna és Rozi sokszor húzták a rövidebbet, amikor az édesapjuk a szabadidejét tervezgette, ám amióta Kárász Róbert szingli, ez teljesen megváltozott. A tévés ugyan az ötvenedik születésnapja alkalmából a Blikknek adott interjúban még azt mondta, vágyik egy társra, úgy tűnik, ez mostanra megváltozott.

    • 11 min
    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 38. adás: 35 ezer kilométer van a lábában – Valter Attila egy év alatt csaknem körbetekeri a földet

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 38. adás: 35 ezer kilométer van a lábában – Valter Attila egy év alatt csaknem körbetekeri a földet

    Némi túlzással évente megkerüli a Földet kerékpáron ülve Valter Attila. A 23 éves sportoló, aki néhány hete az egész országot lázba hozta a Giro d’Italia olasz országúti körversenyen elért történelmi eredményeivel, s a rózsaszín trikó elhódításával, a „szürke” hétköznapokban kőkeményen dolgozik azért, hogy minél jobb legyen. Elképesztő távokat tesz meg két verseny között is. A Groupama-FDJ kerekese a hegyekben tréningezik órákat nap mint nap, a budapesti pezsgés, a bulizás viszont nem vonzza.

    • 17 min
    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 37. adás: Plasztikázták! Jöhet Hajdú Péter esküvője

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 37. adás: Plasztikázták! Jöhet Hajdú Péter esküvője

    Hajdú Péter megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról a Blikk+ Győző műsorában, milyen átváltozáson esett át, hogy elégedett legyen külsejével. A Life TV vezérigazgatója sosem tagadta, fontos számára a megjelenés, nem is engedheti meg magának, hogy elhanyagolja a külsejét, hiszen csinos, 25 éves menyasszonya mellett tartania kell a lépést.

    • 21 min
    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 36. adás: Így élte meg Básti Juli, hogy nem ő lett a Nemzet Színésze Törőcsik Mari után

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 36. adás: Így élte meg Básti Juli, hogy nem ő lett a Nemzet Színésze Törőcsik Mari után

    Básti Juli sokat köszönhet Törőcsik Marinak, akire mindig is példaképként tekintett. A két színésznő közeli baráti kapcsolatot ápolt, ráadásul Törőcsik harminc éve egy olyan ajándékkal lepte meg kollégáját, mellyel egyértelműen utódjának választotta. Van egy olyan ereklye, amit Maritól kaptam, és máig féltve őrzöm. A története nagyon kalandos, ugyanis Blaha Lujza adott egy mellényt Somogyi Erzsinek, amit ő később tovább adott a Mészáros Áginak, aki pedig odaadta Marinak, de ő a költözései során elveszítette. Helyette adott egy pici arany keresztet, aminek a közepén volt egy apró rubin kő, valamint egy levelet is írt hozzá. Mindez 1989-ben történt, amikor együtt játszottunk a Három lány kékben című darabban, és én azóta is kincsként őrzöm ezeket - mesélte Básti Szabó Győzőnek.

    • 20 min
    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 35. adás: Böjte Csaba láncra vert fiút mentett meg – Szívszorító történetekről mesélt

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 35. adás: Böjte Csaba láncra vert fiút mentett meg – Szívszorító történetekről mesélt

    Az árvák védőszentje, egy valódi legenda volt a Blikk szerkesztőségének a vendége: Böjte Csaba atya a Blikk + Győző – Dumáljuk meg! című videósorozatunk legújabb epizódjában szerepelt. A gyerekek istápolója ma már 83 helyen segít az árváknak, de azoknak is, akikről szimplán lemondtak a szüleik. Sokan ítélkeznének ebben a helyzetben, de az atya elárulta Szabó Győzőnek: ő nem teszi ezt.

    • 22 min
    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 34. adás: Nem hitték el, hogy ő az - ezért vállal kórházban önkéntes munkát Ember Márk

    Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 34. adás: Nem hitték el, hogy ő az - ezért vállal kórházban önkéntes munkát Ember Márk

    Volt betegirányító, de szállított koronavírus elleni vakcinákat is a színművész. Segíteni akart, hát hasznossá tette magát: önkéntesként dolgozott a karantén alatt az Uzsoki Utcai Kórházban Ember Márk. A fiatal színművész, A Dal 2020 döntőse így támogatta a pandémia alatt a frontvonalban harcoló kórházi dolgozókat és persze a betegeket. Ráadásul a munka neki is egyfajta terápia volt, hiszen elárulta, a koronavírus-járvány okozta teljes leállás alatt szinte depressziós lett, amelyet így küzdött le.

    • 21 min

Top Podcasts In News

Serial
Serial Productions & The New York Times
The Daily
The New York Times
Up First
NPR
The Tucker Carlson Podcast
Tucker Carlson Network
The Ben Shapiro Show
The Daily Wire
The Megyn Kelly Show
SiriusXM