4 episodes

Fekete István Három karácsony című hangjátékának rádiójáték feldolgozása.

Fekete István - Három karácsony (Rádiójáték‪)‬ Ákos Cserháti

    • Fiction

Fekete István Három karácsony című hangjátékának rádiójáték feldolgozása.

    Fekete István - Három karácsony (A rádiójáték harmadik felvonása)

    Fekete István rendkívül népszerű írója a magyar irodalomnak, de alkotásainak legkevésbé ismert területe a drámái, amelyekben tőle tán szokatlan, keményebb stílusban, ám rendületlen együttérzéssel jeleníti meg a kort, amiben élt.

    A Három karácsony, amely egy három felvonásos színmű, három történelmileg és emberileg tragikus év - 1943, 1944, és 1945 karácsonyain játszódik . Fekete István drámája megrázó, mély ember- és jellemábrázolásai szembesítenek az ember esendőségével, és látjuk, mennyire ismeri a szerző az emberi lélek legrejtettebb bugyrait is. Szól a reménnyel és tervekkel teli, a háború sújtotta fővárosról, a tevékeny résztvevőkről és passzív szemlélőkről, s legfőképp az emberről krízis helyzetben. Vagyis hétköznapi életünkről nem hétköznapi állapotokban.

    • 28 min
    Fekete István - Három karácsony (A rádiójáték második felvonása)

    • 45 min
    Fekete István - Három karácsony (A rádiójáték első felvonása)

    • 55 min
    Fekete István - Három karácsony (A rádiójáték teljes változata)

    • 2 hr 5 min

Top Podcasts In Fiction

The Adventure Zone
The McElroys
The NoSleep Podcast
Creative Reason Media Inc.
Six Minutes
GZM Shows
Welcome to Night Vale
Night Vale Presents
The Sleepy Bookshelf
Slumber Studios
The Last City
Wondery