43 episodes

Az okos emberek megváltoztathatják az egész világot. Most meghallgathatod őket a LABA Hungary Podcast csatornáján! Vezető vállalkozókkal és elismert menedzserekkel beszélgetünk hivatásról és a mindennapi életről. Bemutatjuk a LABA előadóit is, hogy megosszák veled, hogyan fejlődj a szakmádban és a tanulásban, illetve miként alakíthatod ki a munka-magánélet egyensúlyát.

Okosnak lenni j‪ó‬ LABA

    • Education

Az okos emberek megváltoztathatják az egész világot. Most meghallgathatod őket a LABA Hungary Podcast csatornáján! Vezető vállalkozókkal és elismert menedzserekkel beszélgetünk hivatásról és a mindennapi életről. Bemutatjuk a LABA előadóit is, hogy megosszák veled, hogyan fejlődj a szakmádban és a tanulásban, illetve miként alakíthatod ki a munka-magánélet egyensúlyát.

    Itthon még mindig gyerekcipőben jár a sportmenedzseri szakma?

    Itthon még mindig gyerekcipőben jár a sportmenedzseri szakma?

    És be lehet kerülni ebbe a világba sportolói múlt, esetleg kapcsolatok nélkül is? Erről és sok másról beszélgettünk oktatónkkal, Solti Lászlóval.

    Vendégünk volt Solti László, a Sportmenedzsment kurzusunk oktatója, aki pályafutását élsportolóként kezdte, maratoni kajakosként kétszeres Európa-bajnok, egyszeres világbajnok és kilencszeres magyar bajnoki címet tudhat magáénak. Aktív sportolói pályafutása végén kezdett sportvezetéssel foglalkozni, 2021-től a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Az adásban a következő kérdéseket tettük fel neki:

    [0:46] Van olyan sikeres sportmenedzser, aki nem volt sportoló?

    [05:51] Milyen karrierlehetőségek vannak ebben a szakmában?

    [11:53] Az ELTÉ-n, a Testnevelési Egyetemen és más egyetemeken is lehetőség van arra, hogy valaki sportmenedzseri mesterdiplomát szerezzen. Kinek való ez, és kinek inkább az, hogy mondjuk a Laba kurzusát végezze el?

    [15:26] Mikor az interjúra készültem, találtam egy 10 éves cikket egy HR-es oldalon, ami arról írt, hogy a sportmenedzsment Magyarországon még gyerekcipőben jár. Ott azt írták, hogy amiért nem piacképes Magyarországon ez a szakma, „az a bizalmatlanság, mohóság, a mindentudás hite, vagy leginkább az a tény, hogy valaki csak akkor fordul sportmenedzserhez, ha kizárólag csak a sportra akar koncentrálni.” Mennyit változott ez a helyzet az elmúlt 10 évben?

    [18:03] Miben különbözik a sportmenedzsment itthon és külföldön? Miben más a menedzser szerepe Észak-Amerikában, mondjuk egy NBA- vagy NFL-csapatnál, mint egy magyar csapatnál?

    [19:34] Hogyan lehet kapcsolatokat építeni a sport világában, ha valaki kívülállóként érkezik ide?

    [23:31] Aki egy bizonyos sportágat űzött, az menedzserként könnyen válthat egy másik sportágra? Például aki kajakozott, mint te, az milyen eséllyel fog például futballmenedzserként dolgozni?

    [27:07] A kurzusodat olyanoknak is ajánljuk, akiknek kihívást jelent lépést tartani a legújabb digitális technológiákkal, trendekkel, szeretnék új stratégiákat elsajátítani. Mik ezek a trendek és technológiák a sportmenedzsmentben?

    [28:45] A jó szervezőkészségen, analitikus gondolkodáson és diplomáciai érzéken kívül milyen készségek, képességek szükségesek a sikeres sportmenedzseri karrierhez?

    Ha tetszett az adás, iratkozz fel az „Okosnak lenni jó" Podcastre:

    Google podcast, Apple Podcasts, Spotify.

    • 31 min
    „A női kvóta egy eszköz, de nem egy elégséges eszköz”

    „A női kvóta egy eszköz, de nem egy elégséges eszköz”

    Egyformaság vs. egyenlőség, imposztor szindróma, sisterhood – ezekről és más, nőket és női vezetőket érintő kérdésekről beszélgettünk oktatónkkal, Müller Diával.



    Vendégünk volt a stúdióban Müller Diána, a Vodafone Hungary HR Business Partnere, a Női vezetők az üzleti világban és a Csapatvezetés mesterfokon kurzusaink oktatója. Diával a nők (és különösen a női vezetők) előtt álló karrierakadályokról, és ezek lehetséges leküzdési módjairól beszélgettünk, és ezekkel a témákkal kapcsolatban a következő kérdéseket tettük fel neki:

    [0:36] Jellemzően milyen akadályok állnak a nők előtt, ha karrierépítésről van szó?

    [02:55] Ha elsősorban a VUCA-világ, nem pedig maguk a nők felelősek azért, hogy nőként (pláne női vezetőként) nehezebb a munka világában érvényesülni, akkor hogyan segíthet ezen a helyzeten egy nőknek szóló kurzus? Nem lenne hasznosabb a cégek számára érzékenyítő tréningeket tartani?

    [05:16] Sok szó esik manapság a személyes márka építésének fontosságáról. Másképp tud sikeres személyes márkát felépíteni egy nő, mint egy férfi?

    [08:07] A fiatal, például a Z generációs nők is ugyanannyira alulértékelik a teljesítményüket, mint az idősebbek, vagy látszik ebben valami változás?

    [09:37] Sokszor előfordul, hogy ugyanazért a vezetői viselkedésért, amiért például egy férfit „erélyesnek”, „erősnek” tartanak, addig egy nőt „főnökösködőnek” bélyegeznek, tehát nem fogadják el tőle ugyanazt a kritikát, tanácsot vagy utasítást. Hogyan lehet egy ilyen helyzetet kezelni?

    [13:03] Mi a véleményed a kvótarendszerről és az ehhez hasonló kezdeményezésekről?

    [15:11] Mi a „sisterhood”? Tényleg segítik egymást a nők a munka világában? Vagy inkább csak jó lenne, ha segítenék?

    [19:02] Az imposztor-szindróma főként a nőket érinti. Milyen eszközökkel lehet ezt legyőzni?

    [21:03] Mit jelent az, hogy „legyünk egyenlők, de ne egyformák”?

    [22:32] A kurzusban szerepel egy, „a hibrid világ hétköznapjai nőként” elnevezésű téma. Milyen kihívásokat jelent a hibrid munkarend egy nőnek, és hogy lehet ezeket kezelni?

    [24:41] Van olyan női vezető, akire példaképként tekintesz?

    Ha tetszett az adás, iratkozz fel az „Okosnak lenni jó" Podcastre:

    Google podcast, Apple Podcasts, Spotify.

    • 25 min
    A szakmai angol nem csak a szókincsről szól

    A szakmai angol nem csak a szókincsről szól

    Vocabulaba néven egy új, szakmai angolt tanító projekt indul a Labánál. A HR-szakembereknek szóló kurusunk oktatója, Kiss Orsolya elmondja, miben különbözik a kurzusa egy általános, vagy éppen egy üzletiangol-tanfolyamtól.

    Orsolyának a kurzusával kapcsolatban a következő kérdéseket tettük fel:

    [0:55] Miért nem jó az, ha valaki HR-esként egy „mezei” B2 tanfolyamra iratkozik be egy HR-angoltanfolyam helyett? Ott nem tudná ugyanúgy felszedni azt a tudást, amivel sikeresen tudna interjúztatni, levelezni, külföldi kollégákkal kommunikálni?

    [04:06] Mi a helyzet az üzletiangol-tanfolyamokkal, ezek sem felelnek meg egy HR-esnek?

    [07:04] B1-es szintű angoltudással várják a jelentkezőket a kurzusra, de mi a helyzet a HR-tudással? Ezen a téren mekkora tapasztalatra van szükség?

    [09:50] Milyen anyagokat használnak a kurzus oktatói? Ezek saját fejlesztésűek, vagy vannak olyanok (például tankönyvek), amikkel egy leendő résztvevő már korábban is találkozhatott?

    [12:11] Sokan vannak, akiknél nem a nyelvtudás hiánya, sokkal inkább a gátlások azok, amik miatt nem mernek angolul megszólalni például egy online meetingen. Nekik hogyan tud segíteni ez a kurzus?

    [13:41] Két másik szakember, Lukács-Kárpáti Dia HR-vezető és Erb Eszter toborzási szakértő is oktat a kurzuson. Nekik pontosan mi a szerepük?

    [15:32] Az angolul tanulók sokszor mondják azt, hogy „engem a nyelvtan nem érdekel, én csak beszélni akarok.” Tényleg lehetséges komoly nyelvtantanulás nélkül előrébb lépni? Ezen a kurzuson mekkora szerepet kap a nyelvtan?

    [20:51] Sokszor a kulturális különbségek ismerete legalább annyira fontos a külföldi kollégákkal való kommunikáció során, mint a nyelvismeret. Erről lesz szó a kurzus során?

    [25:38] Fontos ma a munkaerőpiacon, hogy valaki akkreditált nyelvvizsgával rendelkezzen, vagy ez csak egy régi beidegződés?

    Ha tetszett az adás, iratkozz fel az „Okosnak lenni jó" Podcastre:

    Google podcast, Apple Podcasts, Spotify.

    • 29 min
    „Ha nem vagy képes bízni, akkor te leszel a gátja a működésnek.”

    „Ha nem vagy képes bízni, akkor te leszel a gátja a működésnek.”

    Kire és mire támaszkodik egy jó pénzügyi igazgató? Mennyire kell értenie az üzleti intelligenciához? És hogyan nevelje ki az utódját? A Podcast vendége Nagy Lóránd, a Pick Szeged Zrt. volt pénzügyi vezetője volt.


    Lóránd harcedzett pénzügyi igazgató: dolgozott kis- és nagy cégeknél (a Pick mellett a Molnál és az E2-nél), jelenleg pedig a Tűzállótechnika Kft. és a Schneider Kft. cégvezetője. Nem utolsósorban pedig a Pénzügyi igazgató kurzusunk oktatója, a Podcast vendégeként pedig a következő kérdésekre válaszolt nekünk:



    [1:17] Milyen a jó CFO? Mik a leggyakoribb tévhitek ezzel a szerepkörrel kapcsolatban?

    [06:39] A pénzügyi igazgatónak rengeteg mindenhez értenie kell: számvitel, likviditásmenedzsment, kockázatkezelés, kontrolling, adóügyek – ezeket milyen mélységben kell ismerni, és van-e olyan, amit jobban kell, mint a többit? Másfajta tudásra van szüksége egy olyan CFO-nak, aki menedzser egy nagy cégnél, és egy olyannak, aki egy vállalkozás tulajdonosa?

    [15:34] A CFO-ra sokan úgy gondolnak, mint aki a számokkal, adatokkal foglalkozik, és kevésbé emberekkel. Mennyire kell egy CFO-nak megtanulnia az emberek nyelvén? Mennyire kell otthon lennie például a HR-ben?

    [18:43] Magyarországon is jobban keresik a cégek azokat a CFO-kat, akiknek magas az érzelmi intelligenciájuk, vagy ez még mindig egy amolyan „nyugati hóbort?”

    [15:48] Be tudja majd váltani az Excel Steve Ballmer jóslatát, miszerint „a tömegeknek szóló üzleti intelligencia” lesz belőle? Vagy ez már meg is történt?

    [20:13] A Forbes egy cikke szerint a gyorsan változó világban a Chief Financial Officereknek fel kell készülniük arra, hogy Chief Future Officerré váljanak – tehát fel kell készíteniük a cégüket azokra a kihívásokra, amikkel egy gyorsan változó világban azok szembenézhetnek. Mik ezek a kihívások 2024-ben, és hogyan lehet rájuk felkészülni?

    [25:27] Valóban nehezebbé vált az elmúlt években CFO-vá válni? Ha igen, mi lehet ennek az oka?

    [31:06] Mennyire érinti a CFO munkáját a digitalizáció? Ismernie kell például a legújabb üzletiintelligencia szoftvereket, trendeket, vagy elég, ha ezt a területet rábízza egy szakértő csapatra?

    [35:09] Fontos része a CFO munkájának az utódja kinevelése”? Hogyan történik ez?

    Ha tetszett az adás, iratkozz fel az „Okosnak lenni jó" Podcastre:

    Google podcast, Apple Podcasts, Spotify.

    • 37 min
    Mi az a haladó Excel-funkció, amit mindenkinek ismernie kellene?

    Mi az a haladó Excel-funkció, amit mindenkinek ismernie kellene?

    A Podcast vendége ezúttal Herpai Levente, az OTP Bank létszámmodellezési vezetője, Excel-szakértő, az Excel haladóknak kurzusunk oktatója volt, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan teheti könnyebbé az életünket Excel magas szintű használata.

    A konkrét kérdések, amikre az adásban választ kerestünk:

    [0:33] Az Excel haladó funkcióihoz, például a makrók programozásához mennyire kell jónak lenni matekból?

    [03:28] Mennyi előzetes tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki belevágjon egy haladó Excel-kurzusba?

    [5:16] Igaz az az állítás, hogy még sok haladó felhasználó sem ismeri azokat a forradalmi eszközöket, amik az elmúlt években kerültek bele az Excelbe? Egyáltalán mik ezek az eszközök, és mire használhatók?

    [10:30] Kinek érdemes haladó Excel helyett inkább Power BI-t tanulnia?

    [15:48] Be tudja majd váltani az Excel Steve Ballmer jóslatát, miszerint „a tömegeknek szóló üzleti intelligencia” lesz belőle? Vagy ez már meg is történt?

    [19:40] Feleslegessé teheti valaha a mesterséges intelligencia az Excel-tudást?

    [23:05] Mi az az egy haladó Excel-funkció, amit mindenkinek érdemes lenne megtanulnia?

    Ha tetszett az adás, iratkozz fel az „Okosnak lenni jó" Podcastre:

    Google podcast, Apple Podcasts, Spotify.

    • 25 min
    Tankönyvből és csak Scrum tudással nem lehet projekteket vezetni

    Tankönyvből és csak Scrum tudással nem lehet projekteket vezetni

    Egy sokszor félreértett, de annál keresettebb szakma két kiváló képviselője és oktatója, Csépányi Tamás és Kertész Máté voltak a vendégeink. A kérdések, amiket az adásban feltettünk nekik:

    [0:44] Kiből lesz jó projektmenedzser – előnnyel indul az, akinek például operatív vezetési tapasztalata van?

    [04:25] Tankönyvből vagy a gyakorlatban lehet jobban megtanulni ezt a szakmát?

    [07:40] Mit tesz egy projektmenedzser, ha például az ügyfél nem akar több pénzt adni egy projektre?

    [12:22] Mennyire fontos, hogy valaki megkapja a PMI minősítéseit, például a PMP-t, vagy agilis fókuszú PM-ként mondjuk a Scrum Alliance-ét? 

    [17:08] A PMI felmérése szerint 2027-re 87,7 millió projektmenedzserre lesz szükség világszerte – és egyelőre nem tudni, lesz-e elég utánpótlás. Magyarországon is tapasztalható projektmenedzser-hiány? Kiből van nagyobb hiány, „hagyományos” vagy agilis projektmenedzserből?

    [26:04] Az AI inkább elveszi, vagy inkább segíti majd a PM-ek munkáját a jövőben?

    [34:00] A távmunka elterjedése mennyire nehezíti, és mennyire könnyíti meg a projektmenedzserek dolgát?

    [44:47] Egyre nagyobb „divat” lesz a hibrid projektmenedzsment – ehhez képest (ahogy a Tamással készült interjúnkból is kiderül), sokszor még 20 év tapasztalattal rendelkező szakemberek sem „hisznek” az agilitásban. Mennyire fontos minden PM-nek ismerni az agilis működést?

    • 57 min

Top Podcasts In Education

The Mel Robbins Podcast
Mel Robbins
The Jordan B. Peterson Podcast
Dr. Jordan B. Peterson
Mick Unplugged
Mick Hunt
Do The Work
Do The Work
The Rich Roll Podcast
Rich Roll
TED Talks Daily
TED

You Might Also Like

Friderikusz Podcast
Friderikusz Sándor
KAPod
Kovacs Andras Peter
444
444
Balázsék
Balázsék