World War II / Második világhábor‪ú‬ Andrea Pető

The OSUN Network Collaborative Seminar Cultures of Hate and Oppression was coordinated address the complexities of these topics that are of urgent global importance in our era of continuing discrimination, forced migration, socially sanctioned violence – and war. This 3rd podcast gives insights into the work of the students. View Andrea Peto’s talk about the importance of this course on YouTube:https://youtu.be/eQ0D07Eo0vY?si=4xl47a5yGLCufPPlPodcast with responses by students:About the academic year 2022-23:https://podcasts.ceu.edu/content/experiences-osun-collaborative-seminar-antisemitism-holocaust-colonialism-gender-connectingAbout the academic year 2023-24:https://podcasts.ceu.edu/content/experiences-osun-collaborative-seminar-cultures-hate-and-oppression-connecting-conversations

Pető Andrea a legtöbbet idézett és legtöbb nemzetközi díjjal kitüntetett magyar történész. Munkássága előtt tisztelgő kiadvány jelent meg Aki kimondja, amit ki kell mondani címmel, visszautalva egy korábbi kötetének címére (Elmondani az elmondhatatlant) a Balassi Kiadó gondozásában és Virányi Péter és Klacsmann Borbála szerkesztésében. Ezt a kötetet mutatja be a podcast.

Adolf Hitler a Reichstagban 1939. január 30-n köntörfalazás nélkül kijelentette: „Ha a nemzetközi zsidó pénzembereknek még egyszer sikerül egy világháborúban belerángatni a népeket, akkor ez nem a zsidók győzelmét, hanem a zsidó faj megsemmisülését fogja eredményezni Európában.” 1941 szeptemberében az NSDAP propagandaosztálya plakátot készíttetett erről a szövegről és azt az egész Birodalomban terjesztették. Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője november 29-én fogott a németek uralma/hegemóniája alá hajtott európai területeken élő mintegy nyolcmillió zsidó legyilkolását kidolgozó konferencia megszervezésébe. Némi halasztás után az összejövetelre 1942. január 20-án 14 fő részvételével került sor. Magától értetődik, hogy ezt az eszelős tervet minden részleteiben ilyen rövid idő alatt – ráadásul szivarfüstben, konyakozás közben – nem lehetett kidolgozni. Ám vitathatatlan szimbolikus jelentőségén túl a konferenciának megvolt a maga konkrét súlya is. 1942 végére az SS saját kimutatásai szerint már 4 millió zsidót pusztítottak el. (Jan Kershaw: Hitler. 1936-1945. Nemezis. Szukits, Szeged, 2004, 424.) Ebben a keretben helyezendő el a Kállay-kormány zsidópolitikája.

Az előadás az egyes plébániák fennmaradt Historia Domusai-ban rögzített leírások alapján tesz kísérletet a „kisemberek” frontátvonulással kapcsolatos tapasztalatának bemutatására és értelmezésére. A plébánosok korabeli feljegyzései a múltbéli közösségi tapasztalatok és a jövőre vonatkozó közös várakozások hálóján átszűrt személyes megfigyelések, egyúttal az esetek végtelen sokféleségéről tudósító korlenyomatok. Milyen helyzetértékelések, szerepfelfogások bontakoznak ki e krízishelyzet idején keletkezett írásokból? Milyen „kulcsok” szükségesek megértésükhöz? Végül mi az eseményeknek az a történelmi tapasztalata, melyet csak a történeti reflexió fedhet fel? 

A bevezető a kulturális-intellektuális gyűlölködések  és az erőszakos politikai cselekvések kölcsönhatásait vizsgálja átalában a szociálpszichológia bűnbakfogalma segítségével. Ezt a fogalmi keretet használom azután a győztesek második világháború utáni, Németország és a németek felelősségével kapcsolatos politikai álláspontjait értelmezve. Az utolsó rész a második világháború politikai és nem politikai okainak néhány tudományos értelmezését tekinti át. Az előadás kulcskérdése: lehetnek-e a történésznek eszközei a katasztrófákhoz vezető tömeges lelkiállapotok gyökereinek feltárásához?

Ózd, magyarország egyik legfontosabb ipari településévé vált a 19. század végére, ahol az ipari munka társadalmának a kialakulásával párhuzamosan erősödött meg a modern polgári társadalom. Ennek a kialakulásában, kis-, közép-, és nagypolgárként egyaránt fontos szerepet játszott az Ózdon a 19. század elejétől megtelepülő zsidóság. A kezdetben kis létszámú zsidó közösség a 20. század elejére már a község egyik meghatározó csoportja volt, létrehozta a saját felekezeti, kulturális, oktatási intézményrendszerét is. A kisebbség-többség együttélése a második világháborúig, a zsidótörvények életbe léptetéséig gyakorlatilag mentes volt az érdemi konfliktusoktól. A lényegében kisvárosi helyi társadalomban az antiszemita hangulat, az országos mintázatot követve változott. A helyzet a gettósítással és a deportálással változott meg, amikor a többségi társadalom tagjainak jelentős része nemhogy nem volt szolidáris a törvényen kívülivé tett kisebbséggel szemben, hanem saját anyagi gyarapodásának a lehetőségét látta meg a helyzetben.Előadásomban röviden összefoglalom az ózdi zsidó társadalom 19-20. századi történetét, különös tekintettel arra, hogy ennek keretét egy ipari település társadalma adta. A második részben pedig az 1944-46-os évek történetét,annak fontosabb eseményeit mutatom be, kitérve a deportálás utáni mindennapi vagyonszerzésre, a koncentrációs táborokból visszatérő túlélők beilleszkedésének a problémáira, a közösség újjászerveződési törekvéseire, az 1946-os ózdi pogromra, ami hozzájárult a helyi zsidó közösség elfogyásához.