1 ó 30 perc

Csillagkapu, te csodálatos butaság! - Roboraptor Podcast #96 Roboraptor Podcast

    • Televízió és film

Az heti Roboraptor Podcastben a mozgóképes rombolás szakértője, Roland Emmerich egyik korai művét, az 1994-es Csillagkaput vesézzük ki. Azt a filmet, amely összességében nem is akkora baromság, mint a mester későbbi opuszai. Gondjaink persze akadnak vele. De természetesen alaposan kitérünk az 1997-ben indult kultikus tévésorozatra is, amely az egész brandet magasabb színvonalra helyezte. Hetes ékzár kódolva!

Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy a német születése ellenére ízig-vérig amerikai filmes Roland Emmerich igazából az UFÓ Magazinból merít ihletet filmjeihez. Elvégre ő az a rendező, aki előszeretettel visz vászonra konteókat (maja világvége, titkos kormányprogramok, kamuk a Holdra szállás körül). A Csillagkapu is egy ilyesfajta alapötletből szökkent szárba: a piramisokat bizony az idegenek építették! Emmerich pályafutásának kitárgyalása mellett többek közt szó lesz arról, hogy minden sutasága ellenére miért szórakoztató ez a filmje (is). Ugyanakkor arról is, mi öregedett benne rosszul. Lamentáltunk egy kicsit azon is, mi értelme lesz a közelgő remake-nek. Illetve nem kerülhettük ki a sorozatról való értekezést sem, hiszen a legtöbben a CSK-1 csapatának köszönhetően ismerték meg a Csillagkapu jelenséget - és ez így is van jól!

Timecode-ok és amiről szó lesz:

00:02:14 - Tényleg 1994 volt a legjobb film év?
00:08:35 - Mit gondolunk a katasztrófa király Roland Emmerich munkásságáról?
00:22:03 - Nyílik a Csillagkapu
00:22:15 - A sztori
00:24:06 - Máté brutálisan elspoilerezi, miközben próbálja meggyőzni a többieket a sztori értelmetlenségéről (de sikerül?)
00:26:29 - "A Csillagkapu példázat a hübriszről" (Ádám)
00:27:03 - Dávid O'Neill ezredes karakterében keresi a drámai szubtextust
00:27:43 - Egyáltalán kinek, hogy tetszett a film?
00:30:30 - De miért akarná bárki az Alienshez hasonlítani a Csillagkaput? 
00:36:50 - Pozitívum lenne az univerzumépítés hiánya?
00:40:30 - Miben jobb a Csillagkapu, mint a későbbi Emmerich filmek?
00:43:25 - Felülünk a Woke-vonatra: a film rosszul öregedő kulturálisan inszenzítiv részei.
00:48:20 - Ateista film a Csillagkapu?
00:52:53 - Verdikt a filmről
00:58:06 - Na, de a sorozat! Miben és hogyan lett sikeresebb, mint a film?
01:01:30 - Ez lenne a republikánus Star Trek?
01:19:00 - Van-e szükségünk egy Csillagkapu remakere?
01:26:30 - Nyílt üzenet Jeff Bezosnak

Legnépszerűbb podcastok a(z) Televízió és film kategóriában

PuliCast
Puliwood.hu
Csak ülünk és mesélünk
Ákos Mester
Bridgerton: The Official Podcast
Shondaland Audio and iHeartPodcasts
Filmszerész ÉrdFM 101,3
ÉrdFM 101,3
Filmkocka
Márió és Dávid
The Director's Cut - A DGA Podcast
Directors Guild of America