491 epizód

A kemma.hu podcast csatornája.

Kemma.hu Kemma.hu

    • Hírek

A kemma.hu podcast csatornája.

    5 strand is működött évtizedekkel ezelőtt Tatabányán - PODCAST

    5 strand is működött évtizedekkel ezelőtt Tatabányán - PODCAST

    Íjaj, úgy élvezem én a strandot – hangzott el a Képes történelem negyvenhetedik részének felvezetőjében. Dallos István helytörténésszel, fotóművésszel Sugár Gabriella beszélgetett.



    Ezúttal a középpontban a városi strandok voltak. Természetesen a Cseri, azaz a jelenleg Gyémánt Fürdőként működő létesítmény elődjéről mutatott képeket Dallos István. A fürdőkomplexum fejlődésének lehetünk a tanúi az 1920-as évektől kezdődően. Tiszti, altiszti medence mellett, a gyerek pancsolók építésének is tanúi lehetünk.



    A Hetesi stand egykori medencéjét is megtekinthettük. A Hetes telepen az 1920-as években építhették a strandot, amely az 1960-as évek elejéig működött. A talajmozgás következtében a víz sajnos elfolyt belőle, majd tönkrement a medence.



    Az Újvárosi, majd később az Oázis néven működő strand társadalmi munkával épült évekig. Végül az 1960-as évek elején adták át. Nevezetessége volt egy régi repülőgép, amelyből fagylaltot árusítottak a strandon.



    Alsógallán forrásvíz táplálta az ottani medencét. Mésztelepen, a régi cementgyár mellett is volt egykoron egy strand.

    • 39 perc
    Podcast: Star wars találkozó Tatabányán

    Podcast: Star wars találkozó Tatabányán

    Március végén a sokak számára ismerős birodalmi rohamosztagosok és Jedi harcosok lepték el a Tulipános házat. Az esemény szervezője a tatabányai Minery Egyesület volt. Az egyesület alelnöke, Zsigmond Attila mesélt nekünk a rendezvényre kilátogató 501-es Légió Magyarországi Helyőrségéről. Az 501-es Légió egy nemzetközi Star Wars jelmezes szervezet, ami 1997-es megalakulása óta már több mint 10.000 taggal rendelkezik 60 országban. Az egyesület célja, hogy a George Lucas által megalkotott univerzumot megismertesse és megszerettesse az emberekkel. Ezen kívül az egyesület elnöke és Sárhegyi István A Remred űrkutató Zrt. elnöke is felszólalt az eseménnyel kapcsolatban.

    • 55 perc
    Podcast: Körbebiciklizni a világot

    Podcast: Körbebiciklizni a világot

    Illés Adorján előzetes kerékpár expedíciós tapasztalat nélkül, egy barátjával közös elhatározásból útnak indult és 4 év alatt körbeutazta kerékpárján a világot. Egészen pontosan 39 országon keresztül 45500 kilométert tekert. Ezalatt találkozott rengeteg nehéz helyzettel, utazott forró hőségben és fagypont alatti hőmérsékletben is. Az expedíció egy pontján barátjával szétváltak és egyedül folytatták útjukat. Mai podcast beszélgetésünkben első kézből hallhatnak az utazó élményeiről.

    • 55 perc
    Podcast: Az Öreg Tigris története

    Podcast: Az Öreg Tigris története

    Mai podcast beszélgetésünkben Pozsgay Gyula grafikus művész mesélt nekünk sikereiről. Néhány évvel ezelőtt a nagyapja hagyatékából megtalált pilótasapka és napló ihletésére elhatározta, hogy papírra veti az egykori katona történetét. Pozsgay ezt nem akármilyen módon, képregény formájában tette meg. Ezzel megszületett első kötete, az Öreg Tigris. A nem mindennapi történethez hozzátartozik az is, hogy a grafikus, író alkotásai elsősorban nem hazánkban, hanem a nemzetközi piacon, főként Franciaországban arattak és aratnak a mai napig elsöprő sikert.

    • 56 perc
    Podcast: Az intelligencia nyomában

    Podcast: Az intelligencia nyomában

    Az IQ sajátos, egyedi és tulajdonképpen egyfajta tulajdonság is. Molnárné Varga Katalin, tatabányai life és business coach, a Szegedi Egyetem Tanárképző központjának oktatója a Kemma podcastben azt is elárulta, hogy az intelligencia fejleszthető.

    • 43 perc
    Podcast: Órákból pókok, legyek, szúnyogok

    Podcast: Órákból pókok, legyek, szúnyogok

    Szücsy Péter iparművész többek között óra és kamera alkatrészekből készít pókokat, legyeket és szúnyogokat. A különleges alkotásokból május 2-án 17 órakor kiállítás nyílik a tatabányai KPVDSZ Művelődési Házban. A művész munkásságáról mesélt a Kemma podcastben.

    • 31 perc

Legnépszerűbb podcastok a(z) Hírek kategóriában

Partizán
Partizán média
444
444
Portfolio Checklist
Portfolio
HVG podcastok
HVG
Háromharmad - 24.hu
24.hu
Telex Téma
Telex.hu