1 hr 19 min

"Vállalkozóként minden döntésedért 100%-ban te vagy a felelős“ | Surányi Ferenc & az MI Club story Cégépítők

    • Business

Vannak azok a típusú emberek, akik már kisgyerekként tudják mivel akarnak foglalkozni. Mostani podcast adásunk főszereplője pontosan ilyen. Már általános iskolában is kristálytiszta válasza volt arra az örök klasszikusra: “mi leszel, ha nagy leszel?”, amire ő egyből rávágta, hogy vállalkozó.

Persze az élete és munkássága nemment ennyire egyszerűen. Inkább hasonlít egy extrém hullámvasúthoz, viszont olyan tanulságokat rejt, amiből minden vállalkozó -legyen kezdő, vagy a cégépitésben már jártasabb- fejlődni tud.

Feri kezdetben csak el akart végezni egy szuper főiskolát. Egy új hifi vásárlása és egy nem várt érdeklődés-hullám indította el őt a tényleges vállalkozóvá válás útján. A hifikkel való kereskedésből egy nagy árbevételű cég nőtt ki magát. Fejlődésének kulcsa pedig az problémamegoldási készség lett, ami később az összes többi vállalkozásának is a mozgatórugójává vált.

Az ő célja mindig az volt, hogy olyan céget építsen fel, amely nélküle is tud működni. Ehhez neki közel 20 évre volt szüksége, de most olyan tippeket, trükköket árul el, amellyel drasztikusan leredukálhatod ennek a vágyott célnak az elérését. Hogy hogyan, ahhoz hallgasd meg az adásunkat!

Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból:
- Miért választotta Feri a vállalkozói létet?
- Hogyan indult az első vállalkozása?
- Milyen hibákat követett el és hogyan tudott onnan felállni?
- Milyen önismeretre kell ahhoz szert tenni, hogy felül tudjunk kerekedni a hiányosságainkon és javítani tudjunk azokon?
- Hogyan tud valaki tanácsadói vállalkozást elindítani, mi kell ennek sikerességéhez?
- Hogyan tudod kezelni azt, hogy mindenért a vállalkozó a felelős?
- Hogyan kell folyamatokat és szolgáltatásokat fejleszteni - milyen mindset kell hozzá?
- Mikor és milyen folyamatokat érdemes automatizálni bizonyos cégtípusoknál?
- Hogyan lehet eljutni oda, hogy nem kell személyesen részt venni a céged életébe?

Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel!

Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben.

Az extra tartalomban Feri arról fog mesélni, hogyan tudunk egy hatékony és eredményes kontrolling rendszert kiépíteni. Szerinte a kontrolling, olyan mint a “titkos fűszer”. Ha jól építed fel kontrolling folyamataid, akkor már csak azzal kell foglalkoznod a cégeben, amivel valami baj van, de nem a tűzoltás szintjén, hanem előre látva a folyamatokat.

Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra

Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm

A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.
Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com

Top Podcasts In Business

Hold After Hours
Hold Alapkezelő
Concorde Podcast
Concorde
The Diary Of A CEO with Steven Bartlett
DOAC
Cégépítők
BROCASTERZ
Pénz Beszél
Inwestmentors
Portfolio
Portfolio