48 min

POKOLI KEREKASZTAL Tallián Hédi - mélyszántás

    • Spirituality

Nem csak a bölcsek hiányoznak életünkből, de a terített asztal körüli velük való beszélgetések is. Egy mit sem sejtő tudós-bölcs hatására született meg ennek a podcastnak az ötlete. Pokol Béla professzor úr két éve közöl politikai elemzéseket a facebookon. Gondolatai köré egyre növekvő számú közönség gyűlt mára. Sőt, egy szűk kör rendszeresen igyekszik a jogtudós, szociológus, politológus Tanár úrral a hozzászólás folyamokban együtt gondolkodni, de legalábbis tanulni tőle. E szűkebb körből kértem fel beszélgető partnereket ehhez a podcasthoz. Szendrei Melinda, Erdei János és Fodor Miklós vállalták, hogy hazánk egymástól távoli pontjain a telefonvonalak végére gyűlnek. S, hogy miről folyt a diskurzus? A tudomány befolyásának megváltozásától kezdve a jurisztokratikus hatalomformán és felborult értékrenden át a Mesterséges Intelligenciában rejlő lehetőségeken és veszélyeken keresztül a XX. század második felének zenei eredményeiig számos téma terítékre került, épp úgy, ahogy az egy kockás terítős kisvendéglőben egy asztal körül történt volna...

zene: C.P.E. Bach csembalóverseny részlet Spányi Miklós előadásában