45 min

Illés Fanni paralimpiai bajnok és Szabó Álmos szülők lesznek. Sikerek és harcok az előítéletek ellen Csisztu Sport Cast

    • Sports

Micsoda felelőtlenség gyermeket vállalni egy fogyatékkal élő anyának?! Talán ez volt a második leggyakrabban hallott mondat a gratuláció mellett, amellyel Illés Fanni paralimpiai bajnok, paraúszó világ- és Európa-bajnok és párja, valamint edzője, Szabó Álmos szembetalálkozott az elmúlt hónapokban. Ennél még válogatottabb bántások is érkeztek, amit Fanni hatalmas életigenléssel és a rá jellemző humorral ütött el és Álmos is óriási edukációs munkát végez ezen a téren, igaz ugyan, hogy néha jóval indulatosabban. Ebben a videóban elképesztő őszinteséggel beszélnek arról, milyen gyakorlatias, de főleg tudatlanságból fakadó "ideológiai" nehézségekkel kell megküzdeniük a júliusban érkező kisbabájuk kapcsán, de ahogy eddig is, ezen az úton is zökkenőmentesen mennek előre és az úszással is nagy terveik vannak még.

Köszönjük a támogatást az 
EMMI-nek, a Sharitynek és a Komplett Optikának.
A helyszínt a Continental Hotel Budapest biztosította.
Köszönet a ruháért a Viktoria Varga-nak.
Köszönet az ékszerekért a ZEMA Porcelán Ékszerháznak.

Produkciós vezető: Molnár Géza
Szerkesztő: Kovács Orsolya
Station Voice: Szabó-Sipos Barnabás
Arculat: Vaskovik Viktória
Social Media Manager: Görgényi Gabriella
Fotók: CSC - Lékó Tamás 
Styling: Mihályi Páris
Smink: Horváth Andrea
Haj: Szekeres Kriszta
Producer és műsorvezető: Csisztu Zsuzsa

Top Podcasts In Sports

Pardon My Take
Barstool Sports
The Bill Simmons Podcast
The Ringer
The Dan Le Batard Show with Stugotz
Dan Le Batard, Stugotz
New Heights with Jason and Travis Kelce
Wave Sports + Entertainment
Club Shay Shay
iHeartPodcasts and The Volume
Games with Names
iHeartPodcasts