Monorita - Beszélgetés a nagyböjt 4. vasárnapjának evangéliumáról
Monorita - monori katolikus közösségi média Fazakas Zsolt diakónussal, Gajdos Imre László és Kazi Szabolcs akolitusokkal beszélgettünk "C" év nagyböjti 4. vasárnapjának evangéliumi szakaszáról. Lk 14,3-30 (Simon Tamás László OSB újszövetségi fordításából) Erre ezt a példabeszédet mondta nekik: – 4Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5S ha megtalálta, örvendezve a vállára veszi, 6hazamegy, összehívja a barátait és a szomszédait, majd így szól hozzájuk: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” 7Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen bűnös megtérésén, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. 8Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? 9És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és a szomszédasszonyait, és így szól: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amit elveszítettem.” 10Mondom nektek, így fognak örülni Isten angyalai egyetlen bűnös megtérésének. 11Azután így folytatta: – Valakinek volt két fia. 12A fiatalabbik így szólt apjához: „Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét.” Ő pedig megosztotta köztük javait. 13Néhány nap múlva a fiatalabbik fiú összeszedett mindent, elköltözött messze földre, és ott eltékozolta vagyonát, mert szertelen életet élt. 14Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, ő pedig nélkülözni kezdett. 15Ekkor elment, és elszegődött egy helybeli polgárhoz, aki kiküldte őt a földjeire disznókat őrizni. 16Szívesen megtöltötte volna a gyomrát azzal az eleséggel, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. 17Ekkor magába szállt, és ezt mondta: „Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen pusztulok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: »Apám, szörnyű bűnt követtem el ellened. 19Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Fogadj be béreseid közé!«” 20Útra kelt, és elment apjához. Még messze járt, amikor apja meglátta, megesett a szíve rajta, eléje futott, a nyakába borult, és megcsókolta. 21A fiú ekkor így szólt: „Apám, szörnyű bűnt követtem el ellened. Nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: „Hozzátok ki hamar a régi ruháit, és öltöztessétek fel! Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23Azután hozzátok a hizlalt borjút, vágjátok le! Együnk és vigadjunk, 24mert ez a fiam halott volt, és újra életre kelt; elveszett, és megkerült!” És elkezdtek vigadozni. 25Az idősebbik fiú a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, meghallotta a zenét és az énekszót. 26Magához hívott egy szolgát, és tudakolta tőle, hogy mi történt. 27Mire a szolga így felelt: „Testvéred jött meg, és apád levágatta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.” 28Ekkor ő haragra lobbant, és nem akart bemenni. De apja kijött, és kérlelte. 29Ő azonban ezt mondta neki: „Látod, hány esztendeje szolgálok neked!? Soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskét sem, hogy barátaimmal vigadozhassak. 30Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkre tékozolta el vagyonodat, levágattad a hizlalt borjút.” 31Ő azonban így válaszolt: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. 32Ünnepelni és örvendezni kellett, mert ez a te testvéred halott volt, és életre kelt; elveszett, és megkerült.” Az elhangzó ének az Ámen elődásában hallható a 25. jubileumi koncerten.