28 Folgen

Szakmák és szakemberek

Mester-fogás Magyar Katolikus Rádió

    • Gesellschaft und Kultur

Szakmák és szakemberek

    Falcopolis | Bemutatták a magyar kékvércse-expedícióról szóló filmet a Zene Házában | Az expedíció résztvevőivel és támogatóival beszélgettünk

    Falcopolis | Bemutatták a magyar kékvércse-expedícióról szóló filmet a Zene Házában | Az expedíció résztvevőivel és támogatóival beszélgettünk

    Ez a különleges viselkedésű, szép színes ragadozó madarunk közösségi lény. Szívesen költ telepekben, és csoportosan készül a nagy őszi vonulására is. Nálunk néhány ezer példányt számlál egy-egy ilyen őszi gyülekező, ám magyar kutatók, -- Dr. Palatitz Péter, az MME kékvércse-védelmi koordinátora vezetésével -- nemrég világraszóló felfedezést tettek egy eldugott angolai faluban. Megtalálták a madarak eddig ismeretlen afrikai telelőhelyét, ahol soha nem sejtett egyedszámban: százezres, talán milliós tömegben koncentrálódnak. Az erről készült filmet mutatták be nemrég a Magyar Zene Házában.
    A vetítés után az expedíció két résztvevőjével: Dr. Solt Szabolcs biológussal és Stiller Ákos fotóssal, valamint José Filipe angolai nagykövettel és ifj. Vitray Tamással, a NatGeo Magyarország főszerkesztőjével beszélgettünk. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 20 Min.
    Motolla Műhely, Dunaalmás | Venczelné Danyi Judit nemezkészítő népi iparművész műhelyében jártunk

    Motolla Műhely, Dunaalmás | Venczelné Danyi Judit nemezkészítő népi iparművész műhelyében jártunk

    Judit munkáiban megtalálhatók népi a gyökerek, ugyanakkor az elkészült ruhák, kalapok, ékszerek mindig a mának szólnak. „Modern mesterremek” és „Míves termék” címmel elismert, zsűrizett termékeit hazai és külföldi hírességek is előszeretettel vásárolják. 8 évig vezette a Mesterporta Galériát, Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kézművesboltját.
    A nemezeléshez szükséges szerszámokat férje, Venczel Ferenc készíti, a míves, egyedi eszközök szinte maguk is műalkotások, hírük világszerte szétfutott szakmai körökben. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 21 Min.
    Madárvilág a városban | Hogyan alkalmazkodnak a madarak a városi környezethez? Miért éri meg nekik az ember közelében élni és milyen káros hatása van számukra az urbanizálódásnak? | Dr. Liker András biológussal beszélgetünk

    Madárvilág a városban | Hogyan alkalmazkodnak a madarak a városi környezethez? Miért éri meg nekik az ember közelében élni és milyen káros hatása van számukra az urbanizálódásnak? | Dr. Liker András biológussal beszélgetünk

    Dr. Liker András biológus, az MTA doktora, a Pannon Egyetem tanára a madarak szociális viselkedésének és urbanizációjának nemzetközileg elismert kutatója. Számos más kiemelkedő kutatása mellett vizsgálta a vízimadarak vonulását, a madarak élethosszának és ivarának összefüggését, a városi táplálkozás következményeit például a cinkéknél, valamint részt vesz a kiskunsági nemzeti park egyik leromlott területének ökológiai helyreállításában. Kutatócsoportjának eredményei többek között a Nature-ben is megjelentek, 2023-ban Veszprém Vármegyei Prima Díjat kapott. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 22 Min.
    Kajla Ferenc kőfaragó

    Kajla Ferenc kőfaragó

    Rusztikus, középkori hangulatú kőszobrok; falba építhető szentek, angyalok, szárnyas fülkéből előkandikáló madarak és csodaszarvasok.
    Kajla Ferenc a komárom-esztergom megyei népművészeti egyesület tagja.
    A kőfaragás mellett megtanulta az üvegművességet, a fazekasságot, a kovácsmesterséget, a tűzzománc készítést - és mindezt ötvözi munkáiban. Minden mesterségéhez más-más hangulatú műhelyt épített tatai otthonában - ezeket járjuk végig a műsorban. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 22 Min.
    Őskerámia | | Az Artchaika Ősművészeti Agyagműves Egyesület műhelyében | Szabó Éva keramikussal az őskori kerámia motívumkincsről beszélgetünk

    Őskerámia | | Az Artchaika Ősművészeti Agyagműves Egyesület műhelyében | Szabó Éva keramikussal az őskori kerámia motívumkincsről beszélgetünk

    Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 20 Min.
    Aranyponty Halászati Múzeum, Rétimajor |

    Aranyponty Halászati Múzeum, Rétimajor |

    Kalauzunk Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója, aki már kisgyermek korában örökké a dunai halászok között téblábolt, s ha csak tehette, szaladt a folyóra a halakhoz. Nincs, amit ne tudna erről az itthon már kiveszőben lévő, szép szakmáról. Múzeuma gazdag gyűjteményének minden tárgyához fűződik valamilyen személyes, színes történet - ezekből is jócskán hallanak a műsorban. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

    • 25 Min.

Top‑Podcasts in Gesellschaft und Kultur

Hotel Matze
Matze Hielscher & Mit Vergnügen
Alles gesagt?
ZEIT ONLINE
Hoss & Hopf
Kiarash Hossainpour & Philip Hopf
Seelenfänger
Bayerischer Rundfunk
Feuerzone - Das System Rammstein und der Machtmissbrauch in der Musik
Süddeutsche Zeitung
Betreutes Fühlen
Atze Schröder & Leon Windscheid