50 Min.

Tévelygő vikingek - Farkas Alexandra és Száz Dénes előadása Civil Tudomány

    • Kunst

Mai műsorunkban a Tévelygő vikingek, avagy az égbolt-polarizációs viking-navigáció lépéseinek pszichofizikai vizsgálatáról hallhatnak két fiatal kutató Farkas Alexandra és Száz Dénes előadásában, mely a Magyar Biofizikai Társaság Fotobiológiai Szekciója 2014. december 15-i miniszimpóziumán hangzott el.A két fiatal kutató érdeklődésének középpontjában a vikingek navigációs technikája áll, hiszen a viking hódítások idején sem a mágneses iránytűt, sem a ma elterjedt időmérő eszközöket sem ismerték, mégis a feljegyzések és régészeti leletek azt igazolják, hogy hajóútjaik során pontosan tudták tartani a kitűzött irányt. Első gondolatunk nyilván az, hogy a nap és a csillagok fényének tükrében tájékozódtak, de ha figyelembe vesszük, hogy az általuk kereskedelmi útvonalként használt Grönlandot és Skandináviát összekötő tengeri út a 61 szélességi fokon fekszik, ahol igen zord a klíma, viharos, jobbára felhős, ködös viszonyok jellemzik, ez nem is lehetett olyan könnyű. Milyen fényjelenségek, hipotézisek, milyen régészeti leletek és kísérletek lehetnek segítségünkre egy-egy viking navigációs eszköz használatának és pontosságának bizonyítására, erről szól az előadásuk. 2015-ben a Magyar Biofizikai Társaság Fotobiológiai Szekciója, az élet és a fény tudományának képviselői is nagy figyelmet és további előadásokat, publikációkat szentel a fény nemzetközi éve programsorozatának.Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezése elnyerte az UNESCO és rajta keresztül az ENSZ támogatását arra, hogy a 2015. év, a Fény Nemzetközi Éve legyen. A világeseménnyé váló kezdeményezéshez Magyarország is örömmel csatlakozik. A fénnyel kapcsolatos hazai események, programjavaslatok kidolgozója, szervezője és koordinátora, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus által felkért, tudósokból, kutatókból, művészekből és tanárokból álló 26 fős Programbizottság, amelynek elnöke Kroó Norbert akadémikus, elnöki tanácsadó. A tervezett programok és rangos események a hazai közvélemény figyelmét hivatottak felhívni a fénynek a tudományban, oktatásban, technológiákban, művészetekben, gyógyításban, élelmiszerek gyártásában, a biológiai sokszínűség kialakulásában, vagyis az élet minden területén betöltött, kiemelkedően fontos szerepére. Kísérjék Önök is figyelemmel 2015 a fény nemzetközi éve programjait a Magyar Tudományos Akadémia honlapján keresztül.

Top‑Podcasts in Kunst

life is felicious
Feli-videozeugs
Zwei Seiten - Der Podcast über Bücher
Christine Westermann & Mona Ameziane, Podstars by OMR
Augen zu
ZEIT ONLINE
eat.READ.sleep. Bücher für dich
NDR
Fiete Gastro - Der auch kulinarische Podcast
Tim Mälzer / Sebastian E. Merget / RTL+
Clare on Air
Yana Clare