Pálos Hanna: Beképzeltség nélkül tudom, ki az a lány, akit Halász Rita a Mély levegőben megírt

Könyves Magazin

A Mély levegő című, 2021-ben a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat elnyert regényt elolvasta Pálos Hanna, és többet nem eresztette el. A Katona József Színház színésze előbb hangoskönyvet készített a könyvből, majd nem állt meg az előadásig. De mit akart tőle a regény? Soha nem csinált még ilyet, nem is írta ki magát rendezőnek, mert csapatot szervezett maga köré. Meghúzta a szöveget, vagy újraírta? Halász Rita író megosztotta eddigi legfontosabb karakterét, Verát valaki mással, tanult a szövegről, a közös munkáról és a bizalomról is sokat közben.  

Pálos Hanna és Halász Rita a Könyves Magazin podcastjának vendégei anyaságról és alkotásról, az egymástól tanulásról és az őket összekötő Veráról beszélgettek.

A beszélgetés csomópontjai: 

  1. 24: Jack Bauer színházi bemutatóra készül
  2. Feladatok, stresszek, tudatállapotok
  3. Egy percben össze lehet foglalni a Mély levegőt? Megpróbálják!
  4. Szöveghúzásról és istenkeresésről
  5. Hogyan változott Vera?
  6. Anyaság, munka, kreativitás
  7. Miért nehéz kimondani: Rendezte Pálos Hanna
  8. Hogyan és miért talált egymásra Pálos Hanna és a Mély levegő?
  9. Csapatmunka vs szabadság: mit tanultak a közös munkából?

To listen to explicit episodes, sign in.

Stay up to date with this show

Sign in or sign up to follow shows, save episodes and get the latest updates.

Select a country or region

Africa, Middle East, and India

Asia Pacific

Europe

Latin America and the Caribbean

The United States and Canada