1 godz.

A klasszikus amerikai mozisztár: Brad Pitt és filmjei Régen minden jobb volt

    • Społeczeństwo i kultura

Brad Pitt klasszikus amerikai mozisztár: majdnem harmincöt éves pályafutása során a középnyugati újságíróhallgató a 21.századi hollywoodi filmipar ikonjává vált, vásott kölyökképével, szimpatikus kisugárzásával és azzal a képességével, hogy a gyanús és erőszakos bűnözőktől kezdve a laza vígjátéki karakterekig bárkit el tud játszani. A kilencvenes évek közepén jött a nagy áttörés, azóta bizonyította, hogy főszereplőként, főgonoszként és hatásos másodhegedűsként is a legkiválóbbak partnere tud lenni. Bejárta az útját a jóképű mellékszereplőtől a „Hetedik” (és különösen a „Harcosok klubja”) kultszínészségén át a „Mr. és Mrs. Smith” szupersztárjáig. Majd a „Becstelen brygantik” Aldo Raine hadnagyának kaján vigyorával az ajkán ki is lépett ebből, és azóta szinte bármilyen filmben találkozhatunk vele.

Noha munkássága jelentős részét hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, karrierje során korunk legjelentősebb filmkészítőivel dolgozott együtt, hatalmas kasszasikerekben játszott, és két Oscar-díjat nyert (egyet színészi munkájáért, egyet pedig produceri tevékenységéért). Pitt filmográfiájában minden műfajt megtalálunk a felkavaró bűnügyi drámáktól kezdve a kiváló életrajzi filmeken, történelmi eposzokon át a klasszikusok feldolgozásaiig és ő mindegyikben meggyőzően alakítja szerepét. Szinte nincs is vásznon kívüli nyilvános személyisége, így elkerülhette a beskatulyázást vagy az ikonná merevülést. Mi lehet a titka? Legutóbbi adásunkban a 60 éves Brad Pitt pályáját tekintettük át.

A beszélgetés résztvevői:

Balázsy István

Csunderlik Péter

Laska Pál

A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Najpopularniejsze podcasty w kategorii Społeczeństwo i kultura

Żurnalista - Rozmowy bez kompromisów
zurnalistapl
WojewódzkiKędzierski
Kuba Wojewódzki , Piotr Kędzierski
Podkast amerykański
Piotr Tarczyński i Łukasz Pawłowski
Imponderabilia - Karol Paciorek
Karol Paciorek
Podcastex - podcast o latach 90. i 00.
Podcastex
7 metrów pod ziemią
Rafał Gębura