Выпусков: 193

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!"
A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre.
Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel.

A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.

StúDió Veszprém Dióssy László-Wéber László

    • Общество и культура

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!"
A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre.
Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel.

A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.

    194. epizód: Detroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon (Vendég: DJ Mesterházy)

    194. epizód: Detroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon (Vendég: DJ Mesterházy)

    "Én egy bakelites DJ vagyok!" Így mutatkozik be vendégünk, aki a legendás balatoni diszkókból indult és ma már lemezkiadóként is jegyzik. Sajátos világ az övé, hiszen nem a "klasszikus" műfajt követi, ő jellemzően klubokban zenél, de járja az országot szintetizátoraival is és ovisoknak is szolgáltat elektronikus zenét. A veszprémi Syrup Klub volt az alapja annak a DJ-ket támogató kezdeményezésének, amivel a covid-19 alatt rukkolt elő.

    0:00 Témáink:
    3:04 Illegális zeneletöltés, mint egyetlen opció
    4:10 A digitálisnál jobban szól a bakelit
    5:13 Bakelit vagy vinyl?
    7:35 Az almádi Aranyhíd és Panoráma diszkókban gyakoroltam
    9:15 Művészi techno a stílusom
    10:20 Az A38-ra egy arasznyi lemezzel megyek fellépni
    11:00 2-3 ezer lemez közt élek
    12:35 Melyik szól jobban?
    15:05 Bakelit, whisky, milliós lejátszó és sznobság
    18:30 Syrup Klubból digitális lemezkiadó
    20:20 300 eladott lemez maga az álom Magyarországon
    22:10 300 ezres online hallgatás után nulla bevétel
    25:25 Veszprémi szív dobog a grafikus énemben
    22:05 Ditroiti techno-legenda a Gyárkertben, nonprofit alapon
    29:30 Jean Michael Jearre-olás élőben
    30:20 Elektronikus zene ovisoknak

    • 32 мин.
    193. epizód: Hetedjére a legboldogabb emberek a Földön a finnek (Vendég: Tuba Orsi)

    193. epizód: Hetedjére a legboldogabb emberek a Földön a finnek (Vendég: Tuba Orsi)

    Megérkezett az egymillió eurós kérdés: az a jobb, ha a matekot erőltetjük az iskolában vagy inkább a kreativitás fejlesztését kellene csúcsra járatni?

    Vendégünkkel, az ifjú oktatásfejlesztővel arról beszélgettünk, hogy Finnországból nézve javíthatónak látszik-e a magyar oktatás.
    Kutatói pályára készül, azonban a gyakorlati világ is az ő terepe: megalapította a Finn-mintát, amivel magyar diákoknak segít a továbbtanulásban, a pedagógusoknak pedig a finn szemlélet elsajátításában.

    0:00 Témáink:
    1:54 A finn mágnes egy levelezőtárrs rovanniemiből
    6:50 Javítható-e a magyar oktatás
    7:30 Pozitív pedagógia, ez a finn titok az oktatásban
    9:03 Világ boldogjai
    11:50 Mi van, amikor helyet cserél a finn tanár a magyarral?
    13:14 Nagy a káosz és a szabadság a finn iskolában
    15:00 Bölcsődétől indul a tanulástervezés
    16:40 A magyar középiskola nehezebb némely finn egyetemnél
    18:40 Rendszerszintű átláthatóság: mindenki tudja a másik fizetését
    20:20 A visszajelzés kultúrája a jóléti modell egyik alapelve
    23:50 Finn-minta fórum a Tanítanékkal
    26:00 Gumicsizmából mobiltelefon, az órán tablet internettel
    28:00 Izgalmas könyvtárak 3D nyomtatóval és igazi könyvekkel
    29:00 Távirat 2029-ből

    • 33 мин.
    192. epizód: Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség (dr. Illésné Szilágyi Szilvia)

    192. epizód: Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség (dr. Illésné Szilágyi Szilvia)

    Élvonalbeli csúcstechnológia, a legkorszerűbb eszközpark, mégis, a közvetlen emberi jelenlét és kapcsolat a legfontosabb a Tritonlife gyógyító munkájában.
    Beszélgetőtársunk regionális menedzserként végzi munkáját a magánegészségügy piacvezető szereplőjénél, így szolgáltatásaik és filozófiájuk részleteibe is beavat.

    0:00 Témáink:
    3:20 Jobb, ha orvos helyett menedzser vezet az egészségügyben
    5:35 Női vezető férfiak között
    8:53 Álom a veszprémi magánellátásról
    10:25 Vezető helyen a magánegészségügyben
    11:30 Időt adunk a betegeknek
    13:20 Biztosító is fizetheti a számlát
    15:20 Rövidre vágott várólisták, akár azonnali segítség
    18:28 Az MR és CT nálunk hétköznapi feladat
    19:20 Mesterséges intelligencia a diagnosztikában
    22:10 Mielőtt gyógyítani kezdünk, előtte beszélgetünk
    26:20 Egynapos sebészet és a rehabilitáció a jövőterv
    28:30 Az orvos elmegy a beteggel a budapesti műtétre
    30:25 A futsal-klubot támogatják, de a kézilabdázók is hozzájuk járnak
    34:20 Társadalmi felelősségvállalás, orvos-módra

    • 37 мин.
    191. epizód: Magyar Benigna mindkét férjét ugyanabba a sírba temettette (Vendég: Pátkai Ádám Sándor)

    191. epizód: Magyar Benigna mindkét férjét ugyanabba a sírba temettette (Vendég: Pátkai Ádám Sándor)

    Kinizsi a királynak malomkeréken felszolgált vízzel került be sokak emlékezetébe. A molnárlegény legendáját színesíti a valóság, ami legalább ilyen romantikusra színezi az egykori vitéz történetét.
    Vendégünk Nagyvázsony uráról és arról a nyomozásról is mesél, amitől azt várják, hogy végül megtalálnak minden bizonyítékot és előkerülnek Kinizsi földi maradványai. Bevetnek mindent; csákányt, ecsetet, önkéntesekből álló Fekete Sereget és a DNS-szekvenálást.

    0:00 Témáink:
    3:30 A család története a sötét középkorba vész
    6:20 Vázsony a sikerdíj, zöldmezős beruházás
    8:27 Írástudatlanul az ország harmadik embere
    10:57 Kinizsi a jó politikus
    12:20 Az esküszegés oka
    13:20 Kifosztott sír
    15:00 Magyar Benigna két férje egy sírban
    16:40 Kuruc-labanc idők: sírrablás, eltűnik Kinizsi
    20:45 A legújabb technológia feltárja az igazságot
    26:30 A Fekete Sereg önkénteseket toboroz
    33:10 Legyen Kinizsiből újra hős
    36:40 Bárki beállhat régésznek

    • 38 мин.
    190. epizód: PIN - a csalók nem zsenik, mi adjuk a kezükbe a siker kulcsát (Vendég: Orsós Károly)

    190. epizód: PIN - a csalók nem zsenik, mi adjuk a kezükbe a siker kulcsát (Vendég: Orsós Károly)

    Az internetes csalásokra szakosodott vendégünk megkapta az Év Rendőre címet 2023-ban, a veszprémi kapitányság egyik legtapasztaltabb munkatársa ezen a területen.
    A tendencia egyértelműnek látszik: a lakásbetörések gyakorlatilag megszűntek az elmúlt években, a bűnözők átköltöztek az internetre és ott folytatják bűnös üzelmeiket. Ráadásul mi segítjük őket mértéktelen fogyazstásunkkal és a rengeteg nyitva hagyott behatolási ponttal a különböző felületen.
    Azt is megbeszéltük, mit tehetünk, hogy ne berhessenek át olyan könnyedén minket.
    0:00 Témáink:
    1:31 Nem kell szájbergyereknek lenni
    2:10 Csel és fortély, ez kell az internetes átveréshez
    3:37 A csalók webáruháza felismerhető
    7:01 A kísértés-faktor
    13:55 Radarszint alatt repülni biztonságos
    18:45 PIN: 1234
    21:40 A csaló a kinézete alapján felismerhető
    26:00 Szóljunk a rendőrségnek, ebből tanulhatnak a nyomozók
    29:05 Kártyaterminál-kultúra: minden előttünk történjen

    • 32 мин.
    189. epizód: Még nem látszik, mi lesz pénz nélkül, de a Code nagy truváj (Vendég: Mészáros Zoltán)

    189. epizód: Még nem látszik, mi lesz pénz nélkül, de a Code nagy truváj (Vendég: Mészáros Zoltán)

    Habár vendégünk megkerülhetetlen ember, ha a VEB2023-ról van szó, ő azért kisvártatva mást is emleget. Veszprém ikonikus vendéglősét, Zana Ferit idézi, aki néhány évvel korábban úgy jellemezte a történelmi belváros forgalmát, hogy, ha ott szombat este elütnek valakit, akkor ő leüli az ezért járó büntetést. Nagy kockázatot nem vállalt ezzel...
    Ebből a pozícióból indult Veszprém, amikor elhatározta, meghaladja önmagát. Ennek lett egy kódneve, a Beyond, eszköze pedig az Európa Kulturáli Fővárosa cím. Meg a vagonnyi állami pénz (igen, ezt az egészet a magyarok fizették, nem az EU-s költségvetés), amiből sokmindenre jutott. A VEB2023 Zrt. egykori vezérigazgató, később ugyanott főtanácsadó vendégünk fesztiváljára és szállodafejlesztésére is.
    Sikerek, kudarcok, kritikák és az az izgága természete, ami belesodorta Mészáros Zoltánt a nagy port kavart támogatási konfliktusba. És még egy fontos személy, Fábián Péter! Hogy ki ő, az szintén kiderül a beszélgetés végén.

    0:00 Témáink:
    3:40 Még nem látszik mi lesz pénz nélkül
    4:33 Feljebb 1 vagy 2 lépcsőfokkal a turizmusban: na, ez nem sikerült
    5:08 Code és Börtönmúzeum, ezek a valamik!
    8:20 Eltűntek Veszprémből az unalmas keddek
    11:25 Nagy durranás 8 millió euróért, amit hamar elfelejthettünk volna
    13:40 A regionális sikerhez megvan a Code
    15:10 Ma már sushival csábítjuk az egyetemre a fiatalokat
    16:40 Túltoltuk: kicsit sok lett a veszprémieknek a programdömping
    19:50 Celaadatok a turisták mozgásáról Veszprémben
    21:50 A legtöbb külföldi Anna Netrebko-t akarta látni
    117 ezer látogató a Gyárkertben
    23:35 A legnagyobb fiaskó a szponzorok elmaradása
    26:10 Fábián Péter a csúcsönkéntes
    27:41 Európa topmezőnyében a VEB2023 költségvetés
    29:15 Mit nyertek Mészáros vállalkozásai?

    • 34 мин.

Топ подкастов в категории «Общество и культура»

Мужской разговор
Трёшка
Психология с Александрой Яковлевой
Александра Яковлева
Дороже денег
Ксения Падерина
Кто платит
Т—Ж
Давай Поговорим
Анна Марчук, Стелла Васильева
На каком основании
libo/libo

Вам может также понравиться

Szavakon túl
Klubrádió
HetiVálasz
Válasz Online
Friderikusz Podcast
Friderikusz Sándor
HVG podcastok
HVG
ITT ÉS AKKOR
Betone Studio
Partizán
Partizán média