„Túléltük”: 2024 a demokratikus választások helyett a populista népszavazások éve volt? | Europeo+
Europeo+ :
2024-et a választások éveként harangozták be, de valódi választások helyett inkább csak a populista és nem populista alternatívák közötti népszavazásokat láttunk mind az európai parlamenti választásokon, mind Donald Trump megválasztásánál az USA-ban mind pedig a német vagy a francia választásokon – emelte ki Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Fund regionális igazgatója, akivel Europeo+ c. podcastsorozatunk évzáró epizódjában 2024-et értékeltük külpolitikai szempontból.
Hegedűs Dániel szerint 2024-ben a magyar kormány külpolitikája elkezdte feladni a mozgásterét, és Orbán Viktor tisztán ideológiai alapon kötött szövetségeket, amelyek gazdasági szempontból nem mindig voltak előnyösek Magyarország számára. Ezt mutatja az is, hogy az Európai Bizottság 2013 óta először túlzottdeficit-eljárást indított hazánkkal szemben, hiszen hiányoznak azok a forintban mérhető ezermilliárdok, amelyek uniós forrásként nem kaptunk meg, illetve nagy eséllyel nem is fogunk megkapni. Mindeközben a kínai és az amerikai kapcsolatok gazdasági előnyeit pedig még nem látni.
Vogyerák Anikó műsorvezető arról is kérdezte Hegedűs Dánielt és Diseri Dórát, a DW Magyar főszerkesztőjét, az adás állandó vendégét, hogy hogyan hat Magyarországra a német helyzet, az AfD erősödése, az autóipar válsága illetve az Olaf Scholz vezette német kormánykoalíció összeomlása.
#választások #Európa #populizmus #Orbán #Trump #Németország
#DWMagyar #SpiritFM
Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként.
A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo
Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7
További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak:
https://www.youtube.com/dwmagyar
https://www.facebook.com/dw.magyar
Műsorvezető: Vogyerák Anikó
Programigazgató: Korvin Tibor
2024.12.25.
Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp
Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp
E-mail: hello@spiritfm.hu
Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk!
ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány
Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285