11. Hol van az a cégméret, amikortól nyereséget termelhetünk - vendég: Dallos Zoltán
👉 Méretgazdaságosság: elérni azt a cégméretet, amikortól nyereségről beszélhetünk
👉 Folyamatos tanulás, megújulás: ami eddig elhozott, az nem visz tovább
👉 Amit csinálunk, az 50%, ahogyan csináljuk, az pedig a másik 50%
A Nyereséges Vállalkozás Podcast 11. vendége Dallos Zoltán, a DLX Media Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. Zoli egy nagyon kerek vállalkozói utat jár be: a munkahelyét otthagyva egyéni vállalkozóként elkezdte próbálgatni a szárnyait, kereste az útját. Ahogy egyre inkább tisztult előtte, hogy mivel akar és mivel érdemes foglalkozni, úgy építette maga körül a csapatot és a céget. Ma már ezt vezeti és menedzseli: a saját cégét, ami mögött egyre növekvő létszámú csapat van.
A videózással személyes érdeklődésből, mondhatni hobbiból kezdett el foglalkozni, mára pedig ez adja a cég bevételének jelentős részét. Persze a videó inkább egy eszköz az értékteremtésben, amit számos célra felhasználnak az ügyfeleknél.
Zoli még nem a háttérbe vonult cégtulajdonosi életet éli, napról napra dolgozik azon, hogy egy átlátható és nyereséges vállalkozást építsen. Mindezt úgy, hogy kimagasló értéket teremtsen az ügyfeleinek, és a cég működését is minél magasabb szintre emelje.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
üzlettárssal vagy egyedül?
az egy dologra való fókuszálás nehézségei és előnyei
cégvezetőként “utazgatni”?
hogyan lehet élvezni a napi “darálót” cégvezetőként?
mit tehetünk a nyereségért?
árazás, árképzés: mindig lehet fejleszteni
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!
Dallos Zoltán weboldala: https://dalloszoltan.hu/
A DLX Media weboldala: https://dlxmedia.hu/
Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/
Information
- Show
- FrequencyUpdated Biweekly
- PublishedApril 20, 2023 at 4:00 AM UTC
- Length57 min
- Season1
- Episode11
- RatingClean