Friderikusz Podcast

Friderikusz Sándor
Friderikusz Podcast

Interjúk, portrék, riportok minden olyan témáról, amelyek Friderikusz Sándort érdeklik, két-három hetente egyszer, csütörtök este 8 órakor a Facebook-on, Youtube-csatornánkon, és itt, podcast formában is.

  1. A ZŰRZAVAROS VILÁGRÓL /// Friderikusz Podcast 104.

    10 OCT

    A ZŰRZAVAROS VILÁGRÓL /// Friderikusz Podcast 104.

    Legalább egy éve, hogy a Friderikusz podcastokban nem foglalkoztunk külpolitikával, pedig a világ igen kaotikus hely lett, illetve az volt már 2023-ban is, de a helyzet azóta csak fokozódott. Soha nem volt olyan sok fegyveres konfliktus, mint manapság: a közel három éve tartó orosz-ukrán háborúval még Európába is visszatértek a csatazajok, oda, ahol több évtizedig viszonylagos béke és stabilitás uralkodott. Egy éve aztán ismét felizzott a Közel-keleti konfliktus is, Izraellel, a Hamasszal, a Hezbollah-hal, az Egyesült Államokkal, de elsősorban Iránnal a főszerepben. Mindezen közben az Európai Unió is a válság jeleit mutatja, mert míg korábban az EU az együttműködések, kiegyezések, kompromisszumok technikáját, illetve a nacionalizmusok visszaszorulását garantálta, a belpolitikákban pedig a liberális demokráciák normákkal és garanciákkal biztosított uralmát, mostanában mintha egyre jobban azok a szélsőséges erők kerekednének felül, amelyek temetik a liberális demokráciát és vele együtt az európai együttműködést is. Ezeknek a szélsőjobboldali alakulatoknak közös követelése lett a legális és illegális bevándorlás visszaszorítása, szélesebb értelemben az Európai Unió szétzúzása, de legalábbis jelentős átszabása. Ezen közben persze nem vehetjük le szemünket Kína és Oroszország alkalmi szövetségéről sem, továbbá Kína új-gyarmatosító gazdasági törekvéseiről a világ több térségében is, mint ahogy az egyik, ha nem a legfontosabb kérdés az is, ki lesz novemberben 5-én az Egyesült Államok új elnöke és ő miként határozza meg az új külpolitikai irányvonalat. Számtalan kérdésünkre ebben a podcastban Nagy Gábor, a Heti Világgazdaság című lap vezető szerkesztője, a HVG Világ című rovatának vezetője válaszol. Podcastunk támogatója az OTP Travel, amelynek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalaszto Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    1 h y 48 min
  2. AZ ÉN MOZIM FOLYTATÓDIK: 33 ÉVET ÉLT - Matatek Judit története, 2001. /// Friderikusz Archív 320.

    6 OCT

    AZ ÉN MOZIM FOLYTATÓDIK: 33 ÉVET ÉLT - Matatek Judit története, 2001. /// Friderikusz Archív 320.

    Tragikusan rövid ideig élt, mindössze 33 évesen halt meg Matatek Judit, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány önkéntese és két éven át "arca", aki Sümegen született 1976-ban. Szüleivel és öccsével egy kis községben élt egészen hat esztendős koráig, amikor bekerült Budapestre, a vakok iskolájába. Az egyik szemén másfél, a másikon négy éves korában az ideghártyán kialakult rosszindulatú daganat miatt veszítette el látását. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy az általános iskolai és a gimnáziumi évek alatt minden szépre és jóra fogékony legyen: zongorázni és gitározni tanult, a sport számos válfaját kipróbálta: futott, evezett, lovagolt, kungfuzott, majd a hastáncban lelte meg a mozgás örömét. De közben a sors újabb tragédiát mért rá: tizenévesen árvaságra ítélte. Bár matematika tagozaton érettségizett, tanulmányait a Pázmány Péter Egyetem Jogtudományi Karán folytatta, azonban másfél év után felismerte, hogy nem való jogásznak. Ekkor gyógymasszőri képzettséget szerzett és rövid ideig, fél éven át dolgozott is ebben a szakmában. Országszerte akkor lett ismert, amikor 2001-ben Timár Péter Vak vagányok című filmjében ő játszotta a női főszerepet. Ekkor készült vele, akkori barátjával, Gáborral és öccsével, Attilával Friderikusz Sándor filmje is. Matatek Judit emberfeletti erővel érte el mindazt, amit maga elé kitűzött, és nem ismert lehetetlent, látásának hiánya semmiben nem tudta megakadályozni, de még korlátozni sem nagyon. Azonban a rákkal vívott harcban 2009 nyarán alul maradt. Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    45 min
  3. AZ ÉN MOZIM: MERNI, AKARNI, HINNI, 1997. /// Friderikusz Archív 319.

    5 OCT

    AZ ÉN MOZIM: MERNI, AKARNI, HINNI, 1997. /// Friderikusz Archív 319.

    A Bírkás Balázs-Bódis Klára páros történetét mutatja be ez a riportfilm, ami szól a kényszer szülte változásról, a váltás bátorságáról és két ember megbonthatatlan kapcsolatáról, összetartozásáról. Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    32 min
  4. FRIDERIKUSZ MOST: ÚJABB INTERJÚ NÁDAS PÉTER ÍRÓVAL, 2006. /// Friderikusz Archív 318.

    5 OCT

    FRIDERIKUSZ MOST: ÚJABB INTERJÚ NÁDAS PÉTER ÍRÓVAL, 2006. /// Friderikusz Archív 318.

    Friderikusz Sándor műsorainak többször volt vendége Nádas Péter, a Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista, aki korábban fotóriporterként és újságíróként is dolgozott. Nádas Pétert a modern magyar irodalom meghatározó, világirodalmi rangú alkotójaként tartják számon, akinek a neve többször felmerült már az irodalmi Nobel-díj esélyesei között, és akinek az olvasni szerető közönség olyan monumentális regényeket köszönhet, mint az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek, a Világló részletek, illetőleg a Rémtörténetek. A hazai és a nemzetközi irodalomkritika a Párhuzamos történetek című regényét egyenesen mérföldkőnek tartja, tekintettel arra, hogy a testiség, a szexualitás és a hatalom kérdéseiről ennyire szókimondóan, tabudöntögető módon magyar író még sosem írt. Ez az interjú abból az alkalomból készült, hogy 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjává választotta az írót. Azóta 2022-ben, Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából itt megnyitották a Nádas Péter-archívumot, ahol az író könyveinek kéziratát, köztük a tizenegy éves korában íródott prózai művet, az ezekhez tartozó vázlatokat, háttéranyagokat, feljegyzéseket, továbbá családi leveleket, személyes tárgyakat, esküvői fényképalbumot helyezték el. Ebben az interjúban az író átütő németországi sikereiről, a fotózás és az írás egymásból következő kapcsolatáról, továbbá a saját halál élményéről beszélgetett Friderikusz Sándorral. Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    18 min
  5. FRIDERIKUSZ TALK SHOW: TÖBBSZÖR HOZZÁMENTEK - UGYANAHHOZ, 1995. /// Friderikusz Archív 317.

    4 OCT

    FRIDERIKUSZ TALK SHOW: TÖBBSZÖR HOZZÁMENTEK - UGYANAHHOZ, 1995. /// Friderikusz Archív 317.

    Itt egy újabb Friderikusz Talk Show-t nézhetnek és hallgathatnak végig, ebben 1995-ben olyan házaspárokat szólaltattunk meg, melyeknek tagjai többször mentek hozzá ugyanahhoz a férfihez, illetve nőhöz. Miközben mulattató fejleményeket is megosztottak velünk közismert és kevésbé ismert vendégeink, esetenként ironikusan is beszéltek önmagukról, de tanulságokban sem volt hiány. Igen szórakoztató műsor kerekedett ebből a fele sem tréfa-témából! Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    1 h y 1 min
  6. DR. MÁTÉ GÁBOR 2.0 /// Friderikusz Podcast 103.

    26 SEPT

    DR. MÁTÉ GÁBOR 2.0 /// Friderikusz Podcast 103.

    dr. Máté Gábor magyar származású kanadai orvos elsősorban a függőségek, az ADHD (figyelemhiányos-hiperaktivitási zavar), valamint a stresszbetegségek kutatásával és kezelésével foglalkozik. Több mint 20 éven át családorvosként dolgozott Kelet-Vancouverben, valamint 7 évig volt a Vancouveri Kórház Palliatív Ellátási Egységének orvosi koordinátora. Könyveinek visszatérő témája a gyerekkor hatása az ember testi-lelki egészségének alakulására, neurológiai és pszichológiai mechanizmusokon keresztül. Határozott meggyőződése, hogy az elme, a tudat, a lélek egészsége nem választható el a test egészségétől, illetve, hogy a lelki betegségek okai számos esetben a jelen kor társadalmi körülményeinek, illetve az azokból adódó stressznek a számlájára írhatók. Több mint két éve Máté Gábor egyszer már volt vendége a Friderikusz Podcastnak, de nézőink, hallgatóink folyamatosan érkezett kérésére most visszatért, annak ellenére, hogy legutóbbi budapesti tartózkodásának napjaiban beteg lett, ami hangján és artikulációján egyaránt érzékelhető (épp ezért most igen hasznos a magyar nyelvű felirat, amellyel elláttuk a beszélgetést: a YouTube.com-on a "Beállítások" menüpontban lehet a magyar feliratot bekapcsolni). De mindez természetesen semmit nem von le Máté Gábor gondolkodásának és elméleteinek eredetiségéből. A Máté Gáborral 2022. június 9-én készült első podcastunkat már 1 millió 200 ezernél is többen látták + 186 ezren hallgatták meg, azt a beszélgetést az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni: https://youtu.be/N7HwHsRgnYM?si=0s3MwOmIzS3cemds Podcastunk támogatója az OTP Travel, amelynek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalaszto Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    1 h
  7. MIT ÉR AZ EMBER MA MAGYARORSZÁGON? Beszélgetés Iványi Gábor lelkésszel /// Friderikusz Podcast 102.

    12 SEPT

    MIT ÉR AZ EMBER MA MAGYARORSZÁGON? Beszélgetés Iványi Gábor lelkésszel /// Friderikusz Podcast 102.

    Július 17-én a Bács-Kiskun megyei Kelebián meghalt R. Imre postás. Az egészséges férfi az árnyékban is 41 fokos júliusi hőségben, kézbesítés közben az utcán elájult, hosszú ideig magatehetetlenül feküdt a tűző napon, a teste teljesen átforrósodott. Nagy sokára riasztotta egy járókelő a mentőket, akik R. Imre testhőmérsékletét a mentőhelikopterbe helyezése előtt 43 fokra hűtötték vissza, de a kórházban már nem tudták megmenteni az életét. R. Imre 59 éves volt. Sok más eset is eszünkbe jutott ennek a tragikus hírnek a kapcsán: például több tízezer, jobb sorsra érdemes hajléktalan, vagy éhező gyerekek tömkelege, vagy akik egy évnél is többet kényszerülnek várni arra, hogy valamelyik lepusztult hazai egészségügyi intézmény megszabadítsa őket a szenvedésüktől, hogy arról már ne is beszéljünk, amikor az embertelen kormányzat a Covid idején a kórházi ágyak 60 százalékának kiürítéséről döntött, és rengeteg haldokló, amputált, rákos, rehabilitálásra szoruló beteget küldtek haza egyetlen hétvége leforgása alatt, teljesen értelmetlenül. A „kisemberek” helyzetéről, a hatalom nemtörődömségéről, arról a nyilvánvaló tényről szól ez a podcast, hogy az emberi élet és egészség szempontjából is megbocsáthatatlan különbségek vannak ebben az országban. Valójában mennyit ér egy ember élete itt, Magyarországon? Ehhez a témához Iványi Gábor lelkészt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökét hívtuk meg, akinek tapasztalata bőséggel van a témával kapcsolatban, és akivel szemben a teljes államapparátus sok-sok éve vívja harcát, mit sem törődve azzal, hogy az óriási tiszteletet érdemlő lelkész az egész életét az elesettekről, kiszolgáltatottakról való gondoskodásnak szentelte. Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    1 h y 8 min
  8. SZÜLETÉSNAPI BESZÉLGETÉS POGÁNY JUDIT SZÍNMŰVÉSSZEL /// Friderikusz Podcast 101.

    5 SEPT

    SZÜLETÉSNAPI BESZÉLGETÉS POGÁNY JUDIT SZÍNMŰVÉSSZEL /// Friderikusz Podcast 101.

    Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, tavaly december óta pedig a Nemzet Színésze is. A kaposvári színházban élte első fénykorát, és ahogy elkezdte színészetét, rövid időn belül be is bizonyította, hogy néha a legmerészebb álmok is képesek teljesülni, és az átütő tehetség pecsétes papír nélkül is képes érvényesülni: naivából hősnővé érett, tudott lenni a színpadon viseltes nagyasszony, kiszolgáltatott kisember, de zsugorodott szeretetre méltó nénivé is. Biztosak lehetünk benne, hogy Fellini kedvenc figurája lett volna, ha a nagy olasz rendező ismerte volna. Pogány Judit boldog gyerekkora első felét hányatott, nyomorúságos folytatás követte, majd a színészi pálya több évtizeden át tartó diadalmenetet hozott számára, megannyi remek színpadi alakítással, emlékezetes filmekben még emlékezetesebb szerepekkel, és mindezeket keretbe foglalta évtizedekig tartó, boldognak tűnt házassága, egy fiúgyerekkel és angyali unokákkal. Már-már egy tökéletes élet körvonalazódna Pogány Judit esetében, ha néhányszor nem vett volna váratlan és keserves fordulatot az ő élettörténete is. Mindezekről, sok mindenről hívtuk beszélgetni a Friderikusz Podcastba a színművészt, leginkább abból az alkalomból, hogy Pogány Judit pár nap múlva, szeptember 10-én ünnepli 80. születésnapját. Podcastunk támogatója az OTP Travel, ami az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalaszto Együttműködő partnereink: - az európai autópálya-matricák forgalmazója: https://evignet24.eu - a Siófoki Calendula Klinika, ahol indiai orvosok gyógykezelnek ajurvéda-módszerekkel: https://ayurmedic.eu Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a donably.com/Friderikusz-Podcast felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g youtube Music: https://music.youtube.com/search?q=friderikusz+podcast Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    1 h y 54 min
5
de 5
43 calificaciones

Acerca de

Interjúk, portrék, riportok minden olyan témáról, amelyek Friderikusz Sándort érdeklik, két-három hetente egyszer, csütörtök este 8 órakor a Facebook-on, Youtube-csatornánkon, és itt, podcast formában is.

Para escuchar episodios explícitos, inicia sesión.

Mantente al día con este programa

Inicia sesión o regístrate para seguir programas, guardar episodios y enterarte de las últimas novedades.

Elige un país o región

Africa, Oriente Medio e India

Asia-Pacífico

Europa

Latinoamérica y el Caribe

Estados Unidos y Canadá