1 小時 24 分鐘

Egészségügyi mozaik - 2024.04.25‪.‬ Egészségügyi mozaik

    • 健康與體能

Adásunkbanhallhatnak arról, hogy második alkalommal érkezett az Orvosmisszió Csantavérre, a rendezvényen több mint 300-an vettek részt.

Beszámolunk az Óbecsén megrendezett Virágterápia elnevezésű rendezvényről is, melyen két alternatív gyógymóddal, az atlaszcsigolya-kezeléssel és a virágterápiával ismerkedhettek meg az érdeklődők. 

Hallhatnak még a babaúszásról is, melya vízhez szoktatás korai formája, és mely szakemberek segítségével és irányításával történik. Játékos gyakorlatokkal színezett foglalkozás, mely fejleszti a babák mozgását, érzékelését, szocializációját, központi idegrendszerét. Szakember számol be a babaúszás jótékony hatásairól, egy-egy foglalkozás menetéről.

Műsorunk második órájában hallhatnak arról, hogy melyek azok a gyógynövények, melyeket ha elültetünk, egész évben élvezhetjük jótékony hatásukat. Füvesasszony számol be ezekről.

關於健康與體能的熱門 Podcast

健人港人話 Steven Talks
Steven Yu
Huberman Lab
Scicomm Media
On Purpose with Jay Shetty
iHeartPodcasts
Perform with Dr. Andy Galpin
Dr. Andy Galpin
The Psychology of your 20s
iHeartPodcasts
自习室 STUDY ROOM
不好惹的娃娃脸