Europeo+

Europeo+

A Deutsche Welle és a Spirit FM közös podcastja a DW témáinak és történeteinek háttereiről, kulisszatitkairól. A műsor állandó vendége Diseri Dóra, a DW Magyar szerkesztőségvezetője.

  1. 9 小時前

    Magdeburg és New Orleans: az autós merénylet az új minta? Honnan jön a radikalizálódás? | Europeo+

    Europeo+ : A németországi Magdeburgban karácsony előtt, az amerikai New Orleansban pedig szilveszterkor hajtott az emberek közé egy-egy támadó a bérelt autójával. Míg Németországban az iszlámellenesség, addig az USA-ban az Iszlám Állam támogatása állhatott a háttérben. Még mindig nem tisztázott, hogy magányos elkövetők voltak-e a merénylők, és hogy a pszichéjüket tekintve milyen állapotban voltak. A magdeburgi elkövető egy 2006-ban Németországba menekült szaúd-arábiai férfi volt, a New Orleans-i pedig egy amerikai veterán katona, aki egy ideig Afganisztában is szolgált. „1963 óta több mint 200 autós támadás történt, ezek 70 %-a az utóbbi 10 évben” – emelte ki Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő, aki szerint az autók a késekhez hasonlóan azért népszerű eszközök, mert egyszerűen hozzáférhetőek. Ráadásul mind a magdeburgi mind pedig a New Orleans-i merénylő bérelt gépjárművel ütötte el az embereket. Azzal pedig, hogy támadásaik sok áldozattal és több száz sérülttel járnak, megkapják azt, amire vágytak: a médiafigyelmet. Az eheti Europeo+-ban az elmúlt időszakban történt autós merényletekről és azok hátteréről beszélgetett Vogyerák Anikó műsorvezető és Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője Kitanics Márk pszichológussal. #Magdeburg #Németország #merénylet #radikalizálódás #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2025.01.08. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    23 分鐘
  2. 2024/12/25

    „Túléltük”: 2024 a demokratikus választások helyett a populista népszavazások éve volt? | Europeo+

    Europeo+ : 2024-et a választások éveként harangozták be, de valódi választások helyett inkább csak a populista és nem populista alternatívák közötti népszavazásokat láttunk mind az európai parlamenti választásokon, mind Donald Trump megválasztásánál az USA-ban mind pedig a német vagy a francia választásokon – emelte ki Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Fund regionális igazgatója, akivel Europeo+ c. podcastsorozatunk évzáró epizódjában 2024-et értékeltük külpolitikai szempontból. Hegedűs Dániel szerint 2024-ben a magyar kormány külpolitikája elkezdte feladni a mozgásterét, és Orbán Viktor tisztán ideológiai alapon kötött szövetségeket, amelyek gazdasági szempontból nem mindig voltak előnyösek Magyarország számára. Ezt mutatja az is, hogy az Európai Bizottság 2013 óta először túlzottdeficit-eljárást indított hazánkkal szemben, hiszen hiányoznak azok a forintban mérhető ezermilliárdok, amelyek uniós forrásként nem kaptunk meg, illetve nagy eséllyel nem is fogunk megkapni. Mindeközben a kínai és az amerikai kapcsolatok gazdasági előnyeit pedig még nem látni. Vogyerák Anikó műsorvezető arról is kérdezte Hegedűs Dánielt és Diseri Dórát, a DW Magyar főszerkesztőjét, az adás állandó vendégét, hogy hogyan hat Magyarországra a német helyzet, az AfD erősödése, az autóipar válsága illetve az Olaf Scholz vezette német kormánykoalíció összeomlása. #választások #Európa #populizmus #Orbán #Trump #Németország #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.12.25. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    22 分鐘
  3. 2024/12/18

    Válságban a német autógyárak, Kína beelőzött, Trump vámháborúval fenyeget | Europeo+

    Europeo+ : Ha a német autóipar tüsszent, a teljes német gazdaság megbetegszik – tartja a mondás. Európában sokan figyelik aggódva a német autógyárak, így a Volkswagen, a Mercedes-Benz és a BMW csökkenő eladási adatait, valamint a VW bejelentett költségcsökkentési terveit, amely létszámleépítéseket és gyárbezárásokat is vonhat maga után. Közben a kínai BYD átvette a Volkswagen piacvezető szerepét Kínában, a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump pedig vámháborút hirdetett Európának, pontosabban az európai autógyártóknak. „Középtávon Magyarország és Közép-Európa nem feltétlenül jön ki vesztesként ebből a válságból, mert valamilyen irányba ezt a termelést azért el kell helyezni költséghatékonyabb és az energiaár szempontjából olcsóbb országokba” – mondta Várkonyi Gábor autóipari szakértő, akivel a német válsághelyzet a magyarországi gyárakra gyakorolt kihatásairól is beszéltünk Europeo+ c. videópodcastunk legújabb adásában. Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője a Volkswagen aktuális bértárgyalásairól, a 2025-ös várható sztrájkokról és a német közhangulatról is beszámolt Berlinből. #Németország #autóipar #német #Volkswagen #Kína #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.12.18. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    22 分鐘
  4. 2024/12/11

    A ruha se legyen gyógyászati segédeszköz, fogyatékossággal is lehet divatosan öltözködni | Europeo+

    Europeo+ : A fogyatékossággal élőkat sokáig hanyagolt a divatvilág. Az ún. adaptív divat nemrég még gyógyászati segédeszköznek számított. A ruhatervezők és a ruhamárkák azonban ráébredtek arra, hogy van itt egy piaci rés, és hogy a fogyatékossággal élők, a kerekesszékesek és a mozgáskorlátozottak is szeretnének csinosan, divatosan öltözködni. A magyar Ability Fashion a divaton keresztül akarja erre és az esélyegyenlőségre felhívni a figyelmet. Már harmadik alkalommal rendezték meg a „Bennünk is ugyanaz a szív dobog” c. divatbemutatójukat Székesfehérváron, ahol fogyatékossággal élő modellek lépnek a kifutóra számukra tervezett ruhákban. Jánosa Leonetta, az Ability Fashion elnöke beszélt a hazai helyzetről az Europeo+ c. videópodcastunk legújabb adásában. #fogyatékossággalélő #mozgáskorlátozott #divat #adaptívdivat #AbilityFashion #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.12.10. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    21 分鐘
  5. 2024/12/04

    Milliók egy szerelem ígéretéért: a romantikus csalók azt írják, amit hallani szeretnél | Europeo+

    Europeo+ : A romantikus csalók egyre több embert környékeznek meg: szinte már alig találni valakit, akinek az ismerőse vagy a rokona ne lenne érintett. A csalók legtöbbször online, a közösségi médiumokon vagy társkereső oldalakon keresztül veszik fel a kapcsolatot áldozataikkal, és katonának, olajkúton dolgozó szakembernek vagy hajóskapitánynak adják ki magukat. Főként érzelmileg kiszolgáltatott embereket, így például magányos, idősebb nőket próbálnak meg behálózni. Napokig, hetekig sőt hónapokig írogatnak nekik, bókolnak, kedveskednek, majd szerelmet vallanak. De a végén mindig kiderül, hogy pénzre van szükségük. Van, akitől szereznek is. Az áldozatok ugyanis szinte bármit elhisznek érzelmi befolyásoltságukban. Janecskó Kata egy egész könyvet írt a jelenségről. „A célom az volt, hogy ne az áldozatokat hibáztassuk, hanem értsük meg, mi történik ezekkel az emberekkel” – mondta Europeo+ c. videópodcastunkban, amelyben a szerelmi csalásokkal foglalkoztunk. A Nők a hálóban c. könyv szerzője szerint az áldozatok kettős traumát élnek át: anyagilag és érzelmileg is kihasználják őket, és a végén még a rendőrség sem tud nekik segíteni legtöbbször. Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője két konkrét példát is hozott az adásba. A Deutsche Welle magyar stábja két áldozattal is forgatott. Egyiküktől 15 millió forintot csaltak ki végül. Az idős hölgy hitelt is vett fel azért, hogy ki tudja segíteni vélt szerelmét, aki már a háza eladására akarta rávenni az asszonyt, amikor az véletlenül bukkant rá szerelme képére egy, a romantikus csalókról szóló csoportban. Akkor vált világossá számára, hogy csak a pénzére utaztak. #csalás #csaló #romantikuscsaló #internetescsalás #áldozat #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.12.04. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    23 分鐘
  6. 2024/11/27

    Trendivé vált önellátó gazdálkodások és permakultúra: menekülünk a civilizációból? | Europeo+

    Europeo+ : Városból vidékre, civilizációból a tanyára: egyre többen fordítanak vagy fordítanának hátat a nagyvárosi élet mókuskerekének, és váltanának tanyasi vagy falusi életre. Az önellátó gazdaságok és a permakultúra trendi témák lettek a közösségi médiában, egyre több a tanyasi influenszer, aki divatossá teszik a falusi életet és a gazdálkodást. De a növekvő élelmiszerárak, a menekülés a stressz elől és olyan környezetvédelmi megfontolások mint az ökológiai lábnyom csökkentése és a rövid ellátási láncok felé való mozdulás is mozgatórugó lehet az emberekben – mondta Ács Patrícia közgazdász és műszaki menedzser, a Magyar Permakultúra Egyesület koordinátora Europeo+ c. vodcastunk legújabb adásában, amelyben az önellátás és a permakultúra hazai útjairól volt szó. Miért menekülünk a civilizációból? Mit jelent egyáltalán az önellátás? És mikortól nevezhető ez permakultúrának? Ezekről kérdezte a stúdióvendéget Vogyerák Anikó szerkesztő-műsorvezető és Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője. #önellátás #permakultúra #gazdálkodás #falu #tanya #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.11.27. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    22 分鐘
  7. 2024/11/13

    Trump új kihívások elé állítja Európát: Ukrajna, autóipar, német előrehozott választások | Europeo+

    Europeo+ : Donald Trump győzelme Európa számára komoly fejtörést okozhat gazdasági és politikai szempontból is – emelte ki Yaro Patrice Europeo+ c. videópodcastunk legújabb adásában, ahol az Amerikai Egyesült Államok 60. elnökválasztásának Európára és Magyarországra gyakorolt hatásairól volt szó. A külpolitikai szakértő szerint az már biztosan látszik, hogy Trump a külügyi és a nemzetbiztonsági pozíciókat különösen fontosnak tartja, hiszen ezekre a pozíciókra nevezte meg első jelöltjeit, köztük Marco Rubiót és Michael Waltzot. Az elkövetkező években a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok javulása várható – köszönhetően Orbán Viktor és Donald Trump közeli kapcsolatának –, az azonban nem teljesen világos, hogy mire számíthatunk az ukrajnai háború támogatásával, az orosz agresszió kezelésével vagy az izraeli és a gázai helyzettel kapcsolatban. „Trumpnak egymással teljesen ellentétes kijelentései voltak Ukrajna segélyezésével kapcsolatban” – mondta Patrice Közben Trump győzelmének napján szétesett az Olaf Scholz vezette német kormánykoalíció is. Hogy ennek mi köze az USA-ban zajlott elnökválasztáshoz és Donald Trumphoz? És milyen hatással lesz a német autóiparra Trump újraválasztása? Arról Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője beszélt, akit Berlinből kapcsoltak a stúdióba. #Trump #DonaldTrump #USA #Ukrajna #Németország #Scholz #OlafScholz #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.11.12. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    20 分鐘
  8. 2024/11/06

    Vasbeton helyett kender, vályog, szalma: milyen az építkezés alternatív építőanyagokkal? | Europeo+

    Europeo+ : Építkezni drága. De spórolhatunk azon, ha természetes építőanyagokat, például vályogot, kendert, szalmát vagy épp komlót használunk a hagyományos téglák és vasbeton helyett? „Akinek kevesebb erőforrása van, de van hozzá ideje, és megtanulja az alapfogásokat, akár több millió forintot is spórolhat magának azáltal, hogy megcsinál bizonyos munkafázisokat” – mondja Bihari Ádám építészmérnök, aki a természetes, környezetbarát építőanyagok híve. Szerinte vályoggal, szalmával vagy épp kenderrel építkezni nem „visszalépés” az időben, hanem pont hogy előremenekülés, hiszen ezek olyan környezetbarát, fenntartható anyagok, amelyek óvják a természetet és bolygót, és nem utolsósorban még egészségesebbek is. Ezek az anyagok ugyanis képesek lélegezni, vagyis az ember számára egészségesebb páratartalmat tudnak biztosítani a házakon belül. Ha ennyire jó, miért nem építkezik mégis mindenki vályoggal vagy szalmával? Erről beszélgettünk az Europeo+ c. vodcastsorozatunk legújabb adásában, ahol Bihari Ádám építészmérnök mellett Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője volt a vendég. #építkezés #építőanyag #ház #vályog #szalma #kender #DWMagyar #SpiritFM Az Europeo+ a Deutsche Welle és a Spirit FM közös vodcastja, amely a csütörtök esténként 22:55-kor az ATV-n látható Europeo c. hírmagazin rádiós kibeszélő műsora. Az adás minden szerdán 11 órakor a SpiritFM-en hallható és szerda délutántól a SpiritFM YouTube-csatornáján is megtekinthető videópodcastként. A korábbi Europeo+ adások ebben a lejátszási listában érhetőek el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIntbn5pibbhv3EooEC6sQo Az Europeo adásai pedig ebben a lejátszási listában vannak: https://www.youtube.com/playlist?list=PLH9sggnalKaIxAIk1s4DhQfaZC6absSj7 További DW Magyar-tartalmak a szerkesztőség Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján találhatóak: https://www.youtube.com/dwmagyar https://www.facebook.com/dw.magyar Műsorvezető: Vogyerák Anikó Programigazgató: Korvin Tibor 2024.11.05. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285

    22 分鐘

簡介

A Deutsche Welle és a Spirit FM közös podcastja a DW témáinak és történeteinek háttereiről, kulisszatitkairól. A műsor állandó vendége Diseri Dóra, a DW Magyar szerkesztőségvezetője.

「Spirit FM」的更多內容

你可能也會喜歡

若要收聽兒少不宜的單集,請登入帳號。

隨時掌握此節目最新消息

登入或註冊後,即可追蹤節目、儲存單集和掌握最新資訊。

選取國家或地區

非洲、中東和印度

亞太地區

歐洲

拉丁美洲與加勒比海地區

美國與加拿大