Gépház

Gépház

Célkeresztben az akadálymentesség.

Episodes

  1. 5D AGO

    Újfent webáruházba mentünk vásárolni

    Ezúttal az ország számos pontján üzlethelyiséggel és átvételi ponttal rendelkező notebook.hu üzletláncot szemeltük ki. Múlt pénteki adásunkban természetesen ezúttal is hallgatóink leveleit használtuk önindítónak a műsorhoz. Beszéltünk néhány rövid mondat erejéig a héten leköszönő régi webes Facebook Messengerről, illetve témánál maradva egy olyan hibáról is, amely néhány napja az Androidos Messenger-felhasználók legnagyobb részét érinti, és ha nem is teszi teljességgel használhatatlanná az appot képernyőolvasóval, nagyon komoly akadálymentességi visszalépést és minőségbeli hanyatlást jelent. Beszéltünk még egy régi új audiojátékról, amely most ismét elérhető iOS rendszerű készülékekre, illetve az MVGYOSZ Könyvtára mobilapplikációról is. Mindezek után felnyaláboltuk virtuális zizegős bevásárlószatyrunkat, hogy azt telerámoljuk számítástechnikai, szórakoztató-elektronikai, vagy épp háztartási és szépségápolási portékával, mivel a bemutatásra került üzlet többek közt ezeket kínálja. A főváros jónéhány pontján, illetve az ország számos nagyvárosában is megtalálható notebook.hu egyszerre működik webáruházként, és – a fentiekből következően -, hagyományos boltként vagy épp szervizként. Adásunkban bemutattuk a nagymúltú cég webáruházának kezelését, a jól megszokott mintánkat követve: regisztráció és bejelentkezés után megnéztük a legfontosabb beállításokat, majd termékeket kerestünk, összeállítottunk egy rendelést, és kiderítettük, milyen opciók kínálkoznak rendelésünk kézhez vételéhez és kifizetéséhez.

    1h 3m
  2. APR 8

    BlindShell-re is érkezik az MVGYOSZ Könyvtára app, a Gépházban meglestük!

    Kipróbálhattuk a hamarosan megjelenő BlindShelles mobilalkalmazás szinte teljesen kész verzióját. Április első péntekére is kínált esti programot a Gépház azok számára, akik szívesen töltik az idejüket új digitális szolgáltatások megismerésével, annál is inkább, mert a bemutatásra került újdonság nem is annyira informatikai, mint inkább kulturális vagy szórakoztató jellegű. Várhatóan a következő hetekben debütál ugyanis BlindShell Classic 2 és 3 készülékeken az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás, annak előzetesét pedig műsorunkban prezentálta az MVGYOSZ munkatársa és régi kedves vendégünk, Gombos Ferenc. Hallgatóink leveleinek megtárgyalása után tehát Feri érkezett a stúdióba, aki egy BlindShell készüléken mutatta meg a nagyérdeműnek, miként fog működni az új könyvtár app. A szoftver kezelőfelületének áttekintése közben rápróbáltunk a könyvespolc funkcióra, megtudtuk, hogyan tudunk különböző műveket keresni és ehhez milyen szűrési feltételeket alkalmazhatunk, és azt is kiderítettük, miként nyílik lehetőség szöveges formátumú könyvek elolvasására a BlindShell telefonokon. Ezutóbbi úgy válik lehetségessé, hogy a közös fejlesztői munkának köszönhetően a készülékeken együtt fog működni az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás a BS részét képező könyvolvasó szoftverrel. Így lényegében a könyvtárból letöltött könyvek azonnal, mindenféle beállítás nélkül megjelennek a Könyvolvasóban is. Adásunkból mindenki megismerheti, pontosan hogyan fog működni BlindShellen a könyvkeresgélés, a könyvek letöltése és a könyvolvasás.

    1h 6m
  3. MAR 24

    Két, YouTube-ot kezelő NVDA bővítményt mutattunk be

    A kiegészítők akár kombinálva is használhatók, segítségükkel pedig egyszerűbbé válik a YouTube platform kezelése, vagy épp az arról történő letöltés. A március 20-án sugárzott Gépház adásban hallgatói leveleink átnyálazása után egy tartalmas, de a megszokottaktól eltérően komolyabb hangvételű, kevésbé laza beszélgetést folytattunk. Ennek legfőbb témái az online digitális élet biztonságossága, illetve az azt fenyegető tényezők voltak, az online csalásokon át egészen a friss geopolitikai eseményekig. Azt boncolgattuk, hogy a végfelhasználók ma már lényegében természetesnek és elengedhetetlennek tartják, hogy az AI és felhőalapú szolgáltatások megszakítás nélkül elérhetőek legyenek, és arról beszéltünk, ez milyen kockázatokat jelent az infrastruktúra sérülékenységének fényében. Ezután beröffentettük személyi számítógépünket és az NVDA képernyőolvasót, amelyre ezúttal két bővítményt telepítettünk. Egyik a YouTube Plus, míg a másik a YouTube Downloader névre hallgat. A két bővítményt kombinálva lényegében anélkül kereshetünk videókat, csatornákat és lejátszási listákat a YouTube-on, hogy annak weboldalát fel sem kell keresnünk. A további szolgáltatások közé tartozik a videók egészének vagy részének letöltése, a letöltés korlátozódhat kizárólag a hangsávra. Mindemellett a live Chat, vagy az egyes videókhoz írt kommentek átböngészése is lehetséges ezen kiegészítőkkel.

    1h 23m
  4. MAR 2

    Kipróbáltuk az Alza webáruház IOs alkalmazását

    Mindemellett bemutattunk egy webalkalmazást, amellyel egyik kedves hallgatónk lepte meg a nagyérdeműt, és felfogható egyfajta alternatív Gépház archívumként. A február 27-én este sugárzott Gépházat újfent hallgatói levelekkel pörgettük be. Beszéltünk azokról a kérdésekről és felvetésekről, amelyek a múlt heti hír után sokszorozódtak meg, amikor is kiderült, hogy a Meta áprilisban lekapcsolja a webes Messengert. Hallgatóink számos e-mailt küldtek nekünk ezen témában, így igyekeztünk összegezni, amit eddig tudunk a dologról, és felhívtuk a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra, ami a Messengeres partnereket, vagy épp a külön a Messengerre regisztrált fiókok sorsát illeti. Ezt követően egy érdekes – és számunkra különösen kedves – fejlesztésre vetettünk egy fürkésző pillantást. Isti hallgatónk ugyanis a maga és mások szórakoztatására elkészített egy webalkalmazást, amelyen a Gépház korábbi műsorait lehet megkeresni, meghallgatni, vagy épp letölteni. Noha erre a kezdetek óta rendelkezésre áll műsorunk archívuma a Gépház hivatalos honlapján, hallgatónk egy általa újragondolt felületet alkotott meg ehhez, és olyan funkciókat is hozzáadott, amelyeket az archívum nem tartalmaz. Ennek eredményeként intuitív módon lehet az adások közt böngészni, a kulcsszavas keresést ötvözhetjük az időintervallumos kereséssel, de példának okáért arra is nyílik lehetőség, hogy egy adott műsor lejátszása közben azonnal az általunk beírt időpontra ugorjon a lejátszó. A produktum Itt érhető el Isti fejlesztésének bemutatása után megint vásárolni mentünk: iPhone mobilkészüléken ismerkedtünk meg az alza.hu mobilalkalmazással. Jól bevált receptünk szerint mutattuk be az appot: a bejelentkezési módok megtárgyalása után a termékkeresést vizslattuk, megnéztük a szűrési feltételeket és a portékák közti válogatást, aztán összeraktunk egy rendelést, amelyet végül le is adtunk, kitérve közben az app kezelésének sajátosságaira.

    1h 20m
  5. FEB 23

    Heti Gépház-mix: olcsó Apple gép, búcsúzó Facebook Messenger, új MVGYOSZ könyvtár

    Aki meghallgatja múlt pénteki adásunkat, megismerkedhet az MVGYOSZ könyvtára mobilalkalmazás új szolgáltatásaival, de azt is megtudhatja, mihez kezdhet a webes Facebook Messenger áprilisi lekapcsolását követően, ha továbbra is használni szeretné azt. Műsorunk kezdő akkordjaként néhány hallgatói levéllel érkeztünk, így beszéltünk Windows 11 alatt jelentkező NVDA anomáliáról, hátizsákban hordható akkutöltő készülékről, de arról is, hogy a jelek szerint az Apple cég nemsokára bemutat egy olyan MacBook-ot, amely a jelenlegi kínálat fényében szignifikánsan olcsóbban lesz kapható. Ezután arról a frissen érkező, némileg lelombozó hírről csámcsogtunk, miszerint a Meta a Windows-os Messenger alkalmazás tavalyi száműzése után idén áprilisban a webes Messenger szolgáltatást is kinyírja. Adásunkból kiderült, milyen módon tudunk április után is számítógépen chatelni Messengeres ismerőseinkkel. Mindezek után jött a műsor fő attrakciója, a megújult MVGYOSZ Könyvtára mobilalkalmazás. Az app mind iOS, mind Android alatt frissült egy nagyot, melynek hozományaként megújult – és alaposan kibővült – a könyvkereső funkció, de az újonnan felkerült könyveket is egy új szisztéma szerint látjuk. Mindemellett a könyvespolc is változott, és olyan újdonságok is bekerültek, mint a sötét mód lehetősége. Adásunkban iOS és Android alatt is kipróbáltuk a friss appot, és megmutattuk annak újdonságait!

    1h 9m
  6. FEB 16

    Milyen segítséget vehetünk igénybe az országgyűlési választásokon, és hogyan igényelhetjük ezeket online?

    Megmutattuk, miként kérelmezhetjük látássérült szavazóként online a Braille-szavazósablont, az akadálymentes szavazóhelyiséget vagy épp a mozgóurna biztosítását. Legutóbbi műsorunkban látássérült hallgatóinkat igyekeztünk felkészíteni az országgyűlési választásokra. Tettük ezt azért, mert az április 12-én lezajló szavazás akadálymentes lebonyolításához a fogyatékossággal élő választópolgárok választójoguk gyakorlása érdekében számos segítséget igényelhetnek a Nemzeti Választási Irodától. A látássérült szavazók igényelhetnek Braille-szavazósablont, akadálymentesnek minősített szavazóhelyiséget, illetve akár mozgóurnát is, ha helyhez kötötten kívánnak választójogukkal élni. Az igénylés több módon is benyújtható, a Gépházban az online, interneten keresztüli kérelmezést tárgyaltuk. Windowsos számítógépen, Jaws for Windows képernyőolvasóval kerestük fel az ügyintézéshez szükséges magyarorszag.hu weboldalt, ahol a kívánt tartalom megkeresése után megnéztük a DÁP mobilapplikációs, valamint az Ügyfélkapu+ felületén történő azonosítást is. A sikeres azonosítást követően pedig kitöltöttük azokat az űrlapokat, amelyek segítségével az egyes könnyítések kérelmezhetőek. A Braille-szavazósablonra, illetve az akadálymentes szavazóhelyiség biztosítására vonatkozó kérelem benyújtásáról egyazon űrlap gondoskodik, ennek teljes bemutatása után tértünk át a mozgóurna igénylésére vonatkozó másik űrlapra. Ennek is tüzetesen végigmentünk minden elemén, így adásunkból megismerhető, pontosan milyen lépések megtétele szükséges ahhoz, hogy a választások napján minden kívánt feltétel rendelkezésre álljon az akadályok nélküli szavazáshoz.

    1h 15m

About

Célkeresztben az akadálymentesség.

You Might Also Like