16 episodes

A kapcsolódás készségeiről, érthetően. Hogy az agyaddal is le tudd követni, amit a szíved diktál.

SOFT SKILL SHOW Soft Skill Akadémia

    • Education

A kapcsolódás készségeiről, érthetően. Hogy az agyaddal is le tudd követni, amit a szíved diktál.

    A nők a világ kapui

    A nők a világ kapui

    Feller Adrienne szépségterapeuta, a Panarom Aromaterapeuta és Szépségterapeuta intézet alapítója és az Adrienne Feller szépségápolási termékek  megálmodója. A szépséget tanítja - nem középiskolás fokon. 

    "A szépség fontos része az életnek. A szépség megmozdítja a lelket, örömöt ad, tovább lendít és alkotásra hív. Éppen ezért a szépségre úgy gondolok, mint egy inspiráló energia, ami kortalan és odafigyeléssel hosszan megőrizhető. Érzem a lélek és a külső megjelenés összefüggéseit és szüntelen foglalkoztat, hogyan lehet kívülről befelé és belülről kifelé hatni oly módon, hogy az eredmény a lenyűgöző, mindent átható szépség legyen."

    Ismeretségünket az önkénteskedésnek köszönhetem, egy budai gyermekotthonban találkoztunk. Számomra az egyik leghitelesebb NŐ.

    Beszélgettünk nőiségről, egyensúlyról, táncról, éneklésről, testről, lélekről.

    Adrienne-ről bővebben: 

    https://adriennefellerwebshop.hu/rolunk/

    Közösségi média oldalai:

    https://www.facebook.com/Feller-Adrienne-oldal-100597321629000

    https://www.instagram.com/adriennefeller_official/



    Ha keresed az utad, vagy a következő célt: Vágyakból valóság (4 hetes, kiscsoportos online program, évente 2x tartjuk)

    https://softskillakademia.hu/vagyakbol-valosag/


    A beszélgetésben említett Tulipán program (9 hónap, havi 1 alkalom; évente 1x tartjuk)

    https://www.mozduljalelkedbol.hu/tulipan/

    Facebook oldal: https://www.facebook.com/EGYsegbenLelekben

    Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/711543653042695

    • 34 min
    Saját természeted megélésének ereje

    Saját természeted megélésének ereje

    Kriston Andrea a női és férfi intim egészség megóvásáért dolgozik. 

    1986-ban kezdte tanítani módszerét, ezt ma Kriston Intim Torna néven már világszerte oktatják.

    A Szent Rókus Kórházban 10 éven keresztül mérte sikeresen módszere hatékonyságát, de végzett kutatásokat a Debreceni Klinikán is. A Kriston módszert orvosok ajánlják prevencióra és önrehabilitációra egyaránt.

    Ebben az epizódban arról beszélgettünk, mi és ki mindenki segítette Andreát abban, hogy ezt az utat járja. Milyen nehézségekkel küzdött önmagával, és ami aktuálisan akadálynak tűnt, hogyan bizonyult utólag mégis áldásnak.

    Szó esett szexről, a gátról és gátlásokról, tabukról és nevelésről.

    És ha le akarnám lőni a poént, még azt is elmondanám, hogy a saját természeted megélése hogyan lehet kulcs a boldogsághoz... és nem csak az ágyban.





    Weboldala: https://www.intimtorna.hu/

    Facebook oldala: https://www.facebook.com/kristonandrea.intimtorna

    Hivatásodban való kiteljesedéshez: Vágyakból valóság 4 hetes online group coaching program https://softskillakademia.hu/vagyakbol-valosag/ (évente 2x)

    Nőiségedben való kiteljesedéshez: Tulipán program (9 alkalmas évente egyszer, elvonulások, táborok, egyéb rendezvények) 

    weboldal: https://www.mozduljalelkedbol.hu/tulipan/

    Facebook oldal: https://www.facebook.com/EGYsegbenLelekben

    Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/711543653042695

    • 42 min
    Kudarc? Hogyan nézd máskéPP?

    Kudarc? Hogyan nézd máskéPP?

    Amikor végre elindulsz a saját utadon, már sikeres is vagy... de jönnek a pofonok, mit teszel?
    Meddig feszíted a húrt, és mikor látod be, hogy valamit el kell engedned... legalábbis egy időre?
    A lelki hullámvasutazást hogyan tudod ép ésszel átvészelni?


    Szánti Dominika hálagondolkodó, a Pozitív Pszichológia nagykövete.

    A tőle megszokott lendülettel létrehozta cégét, brandjét, kiadta első könyvét.

    Ám a kezdeti sikerek után jöttek a "piros lámpák" - Domi belátta, a belefeszülés helyett bölcs döntést érdemes hozni: állást vállalt. Arról beszélgettünk, hogy mindezek ellenére, vagy mindezzel együtt hogyan tudja megőrizni integritását, az "utamon vagyok" irányát, stabilitását.



    Bővebben Domitól:

    www.szantidominika.hu

    https://www.facebook.com/szantidominikaworkshoppok



    Ha keresed az utad, a Soft Skill Akadémia programjai közül a Vágyakból Valóság 4 hetes online group coaching program való neked.

    https://softskillakademia.hu/vagyakbol-valosag/

    • 1 hr 7 min
    Fájdalomból küldetés - beszélgetés Sevcsik M. Annával, a Babagenetika Egyesület alapítójával

    Fájdalomból küldetés - beszélgetés Sevcsik M. Annával, a Babagenetika Egyesület alapítójával

    Böjte Csaba füveskönyvében olvastam, hogy a Jóisten kétféle módon tesz minket az utunkra: vagy vágyat ültet a szívünkbe, vagy fájdalmas eseményeken keresztül ébreszti fel bennünk az erőt és tettvágyat.
    Sevcsik M. Anna és a Babagenetika története az utóbbira példa.

    A Babagenetika Egyesület a gyermekvállalás körüli genetikai/egészségügyi problémák kapcsán segíti  a szülőket, nemcsak papíron, hanem ténylegesen is: akár útmutatásra, akár anyagi, akár érzelmi támaszra van szükségük.

    A babagenetika honlapja:
    https://babagenetika.hu/



    A beszélgetésben említett fotósorozat:
    https://babagenetika.hu/emberiszemmel/



    Közösségi média oldalak:
    https://www.facebook.com/Babagenetika

    https://www.instagram.com/babagenetika/


    A Babagenetika Szíve privát Facebook-csoport:

    https://www.facebook.com/groups/1682587558636690





    Ha kapcsolódni szeretnél - befelé, kifelé, fölfelé:

    A Soft Skill Akadémia oldala:

    www.softskillakademia.hu

    https://www.facebook.com/softskillakademia

    Privát Facebook-csoport:

    https://www.facebook.com/groups/355249285179136



    Zene: Purple Planet

    • 32 min
    "A nyitottság tart fiatalon" - beszélgetés Beszprémy Katával

    "A nyitottság tart fiatalon" - beszélgetés Beszprémy Katával

    Beszprémy Kata a népi iparművészeti mozgalom meghatározó alakja.

    “Virgonc nyugdíjas”, akiből sugárzik az életfeladatában kiteljesedő ember szenvedélye, derűje, boldogsága.

    Hímezni tanulok tőle.

    Közgazdasági egyetemen, szociológia szakon végzett 1978-ban.

    1974-ben kapta meg a Népművészet Ifjú Mestere címet. A Fiatalok Népművészeti Stúdiójának, a népi kézművességet mai napig meghatározó Nomád Nemzedéknek 1973-óta volt tagja.

    1983-tól a TÉKA együttes táncházának háziasszonyaként lett az első táncházas-kézműves táborok kitalálója, szervezője.

    1992-2020-ig dolgozott a Magyar Művelődési Intézetben, illetve átszervezés után a Hagyományok Házában.

    Munkája folyamán elsősorban a kézműves képzések szervezésével, az OKJ-ban történő szakértői munkával, a népi kézművességet érintő szakmai problémák gondozásával, országos pályázatok, kiállítások, konferenciák szervezésével, szakmai tanácsadással, a népi iparművészet szakmai kérdéseivel, valamint különféle táborok szervezésével foglalkozott.

    Kiemelkedő szakmai munkáját már számos kitüntetéssel jutalmazták. 2010-ben átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is.

    Mindezzel együtt egy végtelenül nyitott, alázatos ember, akinek életpályája példaértékű, inspiráló.

    2020-ban nyitotta saját műhelyét, a Kéz-Mű-Helyt, ahol hímző, szövő, gyöngyös, nemezes és bőrös workshopokra várják az érdeklődőket.

    Weboldala: http://www.kez-mu-hely.hu/
    Instagram: https://www.instagram.com/kezmuhely/
    Facebook: https://www.facebook.com/kezmuhely/


    A beszélgetésben ezekre a mesés-éneklős-mozgásos foglalkozásokra utalok:


    http://www.mozduljalelkedbol.hu/tulipan/

    http://www.mozduljalelkedbol.hu/suttogo-test/



    Ha saját hivatásodat keresed, vagy a következő nagy ugráshoz kell segítség, a Soft Skill Akadémia Vágyakból valóság programját neked találtuk ki!

    https://softskillakademia.hu/vagyakbol-valosag/



    Zene: Purple-planet.com

    • 1 hr 48 min
    Soft skillek: hogyan kapcsolódj másokhoz?

    Soft skillek: hogyan kapcsolódj másokhoz?

    A soft skillek a kapcsolódás készségei.

    3 szintre osztjuk őket: 

    1. önmagaddal való (=befelé) kapcsolódás készségei (pl. önreflexió, empátia)

    2. külvilággal való (=kifelé) kapcsolódás készségei (pl. kommunikáció)

    3. küldetéseddel, hivatásoddal (=fölfelé) kapcsolódás készésgei (pl. döntés)

    Ebben az epizódban a másokhoz való kapcsolódásról beszélget Szilvási Gabriella ACC, business coach, NLP tréner és Neisz Laura, mesemondó, lámpaláz-szelídítő, NLP mester, a Soft Skill Akadémia alapítói.



    A beszélgetésben említett epizódok:

    A soft skillekről általában

    Önmagaddal való kapcsolódás: Kapcsolódj BEFELÉ. Önreflexió, empátia, állhatatosság 

    A lámpaláz és maximalizmus - beszélgetés Dr. Hruska Emesével



    Zene: Purple Planet

    • 20 min

Top Podcasts In Education

The Mel Robbins Podcast
Mel Robbins
The Jordan B. Peterson Podcast
Dr. Jordan B. Peterson
Mick Unplugged
Mick Hunt
TED Talks Daily
TED
Do The Work
Do The Work
School Business Insider
John Brucato