114 episoder

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

Mindenségit‪!‬ Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

    • Uddannelse

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

    David-Barrett Tamás: Kína, kultúrák, nyelvek, viselkedés

    David-Barrett Tamás: Kína, kultúrák, nyelvek, viselkedés

    Amikor David-Barrett Tamás januárban nálunk járt a Kaptafában, úgy éreztük a vele zajló beszélgetés végén, hogy rengeteg kérdés bennünk maradt, úgyhogy meghívtuk újfent. Az Oxfordban élő és tanító viselkedéskutató az elmúlt hónapokat Kínában töltötte, így elkerülhetetlen volt az ottani kreditrendszer témája, bár sokkal inkább foglalkoztatott minket, tud-e még számára meglepetéssel szolgálni egy-egy különleges magatartásforma. Laza trécselést ejtettünk meg vele, amely során szóba került nyelvi és kulturális sokszínűségtől kezdve barlangrajzokon át rengeteg izgalmas téma. Persze, izgalmas személyiséggel nem lehet unalmas beszélgetést folytatni.

    #kína #kultúra #nyelv #viselkedés #evolúció #david-barrett

    David-Barrett Tamás:
    https://www.tamasdavidbarrett.com/

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 2 t 24 min.
    Öko Odüsszeia Konferencia: Fenntarthatóság, kisközösségek, nemnövekedés

    Öko Odüsszeia Konferencia: Fenntarthatóság, kisközösségek, nemnövekedés

    Miért rendeznek a Krisna-völgyben ÖKO-konferenciát? Mit lehet tanulni a Krisna-közösség több mint 30 éves tapasztalásából? Miért gondolja Gelencsér András, Pogátsa Zoltán, Chong an Szunim, hogy feltétlenül fontos beszélni a kisközösségek működéséről, mit tanulhatunk az emberi kapcsolatokról napjainkban, miért iránymutató mindaz, ami Somogyvámosban oly jól működik? Nemcsak a Krisna-közösség, hanem a modern tudományok megannyi képviselője gondolja azt, hogy mindaz, ami ott kialakult, hosszú távon az egész emberiség jövőjére nézvést pozitív példával szolgálhat. Az ÖKO-konferencián beszélgettünk a téma magyar szakértőivel.

    #fenntarthatóság #nemnövekedés #ökoszisztéma #társadalom

    Interjúalanyok:

    Gébert Judit
    Farkas Judit
    Hosszú Zoltán
    Gelencsér András
    Zlinszky János
    Csong An Szunim
    Nagy Attila

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 59 min.
    Mindenségit! Backstage: Szörnyek, igazságok, alkalmazkodóképesség, esélyegyenlőség, nemek

    Mindenségit! Backstage: Szörnyek, igazságok, alkalmazkodóképesség, esélyegyenlőség, nemek

    Vannak rémálmaid? Mindenkinek más az igazság? Jó, ha alkalmazkodunk, de rossz is? Vannak az egyenlők és az egyenlőbbek? Ki a nő? Ki a férfi?

    #függetlenmédia #magyarpodcast #mindenségit #kultúra #társadalom

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely
    Szávics Attila
    Papp Éva

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 2 t
    Peternák Magdolna: Gyereknevelés, okoseszközök, negatív hatások, virtuális autizmus

    Peternák Magdolna: Gyereknevelés, okoseszközök, negatív hatások, virtuális autizmus

    Telefonozás szoptatás, pelenkázás közben. Tablettartó a babakocsin. Villódzó képernyők gyerekek arcába tolva. Rengeteg szülő mintegy elektronikus bébiszitterként használja e technikai vívmányokat, azt hiszik, jót tesznek a gyerekkel, holott a mértéktelenség ún. virtuális autizmushoz vezethet. Peternák Magdolna logopédus, gyógypedagógus állítja: beláthatatlan következményei lesznek annak, hogy a szülők már az egészen kis babák elé különféle monitorokat tesznek. Az emberi evolúció során úgy alakult ki az agyunk, hogy a mozgás, esés-kelés, a beszédhangokra történő figyelés, a mesék hallgatása elengedhetetlenül fontos az egészséges idegrendszer kialakulásához. A villódzó képek elvonják a gyerekek figyelmét a beszédről, túlzott használatuk olyan függőségi viszonyt alakíthat ki, mintha a baba drogos lenne. Mivel újfajta problémáról van szó, pontos kutatási eredmények még nincsenek arról, milyen mérvű károkat okoz ezeknek az eszközöknek a használata korai korban, de a megfigyelések rendkívül aggasztóak. Már most képtelenek értelmezni olyan fogalmakat a hat év körüli gyerekek, mint a kakukktojás, de az is nehézséget okoz, hogy megértsék a húzd át, húzd alá, jelöld ki felszólításokat. Peternák Magdolna segélykiáltása megrázó, sötét jövőt sejtet, épp ezért volna fontos minél több szülőhöz eljuttatni gondolatait, hogy a megelőzéssel, edukálással csökkentsük a fajunk egész sorsára negatív hatással bíró ártalomfolyamatokat.

    #okoseszközök #gyereknevelés #logopédia #gyógypedagógia #fejlődés

    S. Peternák Magdolna:
    https://tudasepitok.hu/kik-vagyunk/strehline-peternak-magdolna

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 1 t. 48 min.
    v5 - Mindenségit! Backstage

    v5 - Mindenségit! Backstage

    Mai adásunkban brainstormingoltunk a közelgő második közönségtalálkozónkról, majd átkeveredtünk a csatorna komment szekciójába. A videók, posztok alatti szellemi kivetülés írásos formája, mint ventilálási lehetőség? Talán...
    Kicsit a politika banánhéjjal teleszórt útvesztőjébe is betévedtünk, ahol - bár próbáljuk a csatornától távol tartani a pártpolitikai csatározásokat - azért kiderül, hogy ránk is hatással vannak, és nem feltétlenül egyezik a véleményünk.

    #függetlenmédia #magyarpodcast #mindenségit #kultúra #társadalom

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely
    Szávics Attila
    Papp Éva

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 1 t. 49 min.
    Dr. Hardi Richárd: Afrika, misszionárius, szemészet, Messiás

    Dr. Hardi Richárd: Afrika, misszionárius, szemészet, Messiás

    Van egy magyar férfi, aki arra tette fel az életét, hogy Afrika közepén emberek ezrein segítsen. Tatabányán szemészként dolgozva ráébredt arra, hogy vannak a világban helyek, ahol sokkal nagyobb szükség van a szakértelmére, mint itthon. 1995-ben fölkerekedett, Kongóba ment, és egy 60 ezres kisvárosban telepedett le. Szinte a semmiből klinikát épített, ahol immár öt szemésszel kezelik a betegeket. A világnak azon a részén a magas UV-sugárzás miatt rengeteg a szürke hályogos megbetegedés, nem beszélve az egyéb egzotikus – másként: horrorisztikus – problémáról, orvos viszont egy jut egy millió emberre. Vendégünk a hárommilliós Mbuji-Mayi-tól mintegy 150 kilométerre, az úttalan utak miatt mégis egy heti autóútra él, onnan három megyébe, Magyarországnál többször hatalmasabb területekre vezet misszionárius küldetéseket. Ismerkedjetek meg Dr. Hardi Richard történetével, akire Afrikában teljes joggal tekintenek messiásként.

    #afrika #szemészet #misszionárius #szeretet #hit #hardirichárd

    Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

    Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
    Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
    Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
    Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
    TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

    Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
    https://www.patreon.com/mindensegit

    Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    11600006-00000000-99660019

    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

    Műsorvezetők:
    Varga Tóth Róbert
    Pázmándi Gergely

    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    https://www.facebook.com/attila.szavics
    https://www.instagram.com/szavics_attila/

    Drón, intro:
    Salamon Zalán
    https://www.instagram.com/salamonzalan/

    Helyszín:
    Kaptafa
    https://kaptafa.hu/
    https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli

    Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    https://www.facebook.com/microsound.hu

    Számítástechnikai partnerünk: Batman!

    Mindenségit! © 2024

    • 1 t. 38 min.

Mest populære podcasts inden for Uddannelse

Lederens Dilemma
Børsen
112 For Din Økonomi
Female Invest
Den Dyriske Time
Alexander Holm og Mathias Bondo Kim
Forunderlige Børn
Simon Wilbrandt
Loven Om Tiltrækning
Frederik Rehder Fuglsang
Noget for pengene
JFM & Sydbank

Måske vil du også synes om

Ma is tanultam valamit
Index.hu
Qubit Podcast
QUBIT.HU
Friderikusz Podcast
Friderikusz Sándor
Pogi Podcast
Pogi
Az élet meg minden
Tóth Szabolcs Töhötöm
Partizán
Partizán média