Nem akarom kerülgetni, belevágok a közepébe: aki megbízást adott arra, hogy egy valódi drámákról szóló beszélgetést zörejezzenek alá, annak fogalma sincs arról, hogy hogyan működik a hatás a színházban, filmeken, rádiójátékokban. Aki megvalósította a zörejezést, az csináljon inkább játékoknak aláfestést, de ott se a legprimitívebb hangok közül válogasson, ha minőséget akar. Aki pedig rendezőként ráütötte a pecsétet erre az egészre, és rámondta, hogy ez így kimehet, az inkább keressen más foglalkozást.
A koncepció jó, a riporter jól kérdez, a riportalanyok hitelesek, az egész feszesre van vágva. Mégis emiatt a láncáról elengedett primitív zörejezés miatt elvérzik a bóvli, a vásári ízléstelenség és az ordító amatőrség szennyvizében.
Méltatlan dolog ezt tenni a podcast tisztességesen dolgozó munkatársaival, de az egész förtelem legnagyobb vesztesei az interjúalanyok, akiknek a szenvedésekkel végigkísért élettörténetük csak egy eszköz arra, hogy ízléstelen emberek óvodás szintű hanghatásokat próbálgassanak rajtuk. 30 másodpercenként kizökkentve a hallgatót, esélyt se adva neki, hogy tanuljon a történetből, mert pont a katarzist bombázzák szét a gátlástalanságukkal.
