Telex After

After

Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit.

  1. Animal Cannibals: Velünk akartak bosszút állni a Rapülők miatt

    1 DAY AGO

    Animal Cannibals: Velünk akartak bosszút állni a Rapülők miatt

    Tavaly szeptemberben volt 30 éves a Fehéren fekete, feketén fehér, az 1989-ben alakult Animal Cannibals debütáló aranylemeze, amely máig a magyar hiphop egyik első, egyben legfontosabb mérföldköve. Az album A 100 legfontosabb magyar lemez című telexes kiadványba is bekerült a megkérdezett szakértők szavazatai alapján, a két alapítótaggal, Ricsipível és Qka MC-vel ennek apropóján dalról-dalra vettük végig a lemezt a Telex After legújabb adásában.A rapperek meséltek még Józsefváros rosszabbik arcáról, a Jimmy Fallon műsoráig jutó dalukról, a FILA Rap Jamekről, hogy miért zavarja őket a kortárs magyar rap szorongó hangulata, és arról is, hogy mit gondolnak a szintén nyolcadik kerületi Beton.Hofiról. De szóba került még, hogy hiteles rappernek tartották-e Geszti Pétert, miért mondtak nemet a drogokra egész karrierjük során, mit gondolnak arról, hogy Orbán Viktor és Lázár János TikTok-videójához is felhasználták az egyik dalukat, és az is, hogy hogy fogadta a korabeli meleg-közösség a Ne menj, ha H.I.V. a lány című dalukat. Melyik a 100 legfontosabb magyar lemez? A Telex After nagyszabású kiadványában ennek jártunk utána: több száz zenész, producer, újságíró és zeneközeli szakember bevonásával állítottuk össze azt a válogatást, amely a magyar könnyűzene ikonikus albumait mutatja meg.👉 Szerezd be a könyvet itt: https://shop.telex.hu/products/a-100-legfontosabb-magyar-lemez✍️ Nézd meg a teljes listát itt: https://telex.hu/after/2026/01/17/a-100-legfontosabb-magyar-lemez-teljes-listaTelex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• TikTok: https://www.tiktok.com/@telex.hu• Telex Shop: https://shop.telex.hu/

    1h 45m
  2. Borítanak a klubtulajok

    12 MAR

    Borítanak a klubtulajok

    Tovább folytatódik a rendőrség drasztikus akciósorozata a hazai klubok és szórakozóhelyek ellen. Az elmúlt hetekben, hónapokban a rendőrség sorra zár be kábítószer-kereskedelemre hivatkozva különböző vendéglátóegységeket és szórakozóhelyeket, illetve több látványos és az érintettek szerint túlkapásnak tűnő rendőri razzia is történt, például a Dojo Klub vagy Pécsi Est esetében. A kormány választásokra felpörgetett, hirtelen nagyon fontossá váló drogellenes háborúja tavaszra már odáig jutott, hogy a kifejezetten nagy szórakozóhelyeket is bezárnak bemondások alapján, mint a Symbol, az Arzenál vagy legutóbb a Turbina, az érintett klubok vezetősége pedig gyakran értetlenül áll a történések előtt. A Telex After adásában a Pécsi Est és a Turbina tulajdonosai, Gellai Gergő és Manek Gábor beszélnek arról, hogyan zajlanak a tárgyalások Horváth Lászlóval, hogyan fogott össze a háttérben 91 hazai klub és kulturális rendezvényhelyszín, és az is kiderül, hogy egyelőre semmi olyan központi előírás nem létezik a drogokkal kapcsolatban, amelynek megfelelhetnének a szórakozóhelyek, hogy ne zárják be azokat.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• TikTok: https://www.tiktok.com/@telex.hu• Telex Shop: https://shop.telex.hu/

    1h 1m
  3. Pajor Tamás: Utólag döbbentem rá, hogy közkincset alkottunk

    12 FEB

    Pajor Tamás: Utólag döbbentem rá, hogy közkincset alkottunk

    Pajor Tamás a Neurotic és az Amen után a harmadik korszakát kezdi a zenei karrierjében, és közben sorban gyártja kritikus tartalmait a felületeire. Máig nem érti, miért lett ekkora kultusza a Neuroticnak, és szerinte visszalépés lenne, ha újra annak a zenekarnak a dalait énekelné, amely inkább performanszként és nem zenekarként volt értelmezhető. Jelenleg visszatérő koncertjére készül, ami szerinte egyfajta szintézise lesz a karrierjének. Az interjúban Pajor arról is beszél, mi a baja a South Parkkal, és hogy miért fáj neki, ahogy néhány szülő bánt a gyerekével a Hit Gyülekezetében.Melyik a 100 legfontosabb magyar lemez? A Telex After nagyszabású kiadványában ennek jártunk utána: több száz zenész, producer, újságíró és zeneközeli szakember bevonásával állítottuk össze azt a válogatást, amely a magyar könnyűzene ikonikus albumait mutatja meg.👉 Szerezd be a könyvet itt: https://shop.telex.hu/products/a-100-legfontosabb-magyar-lemez✍️ Nézd meg a teljes listát itt: https://telex.hu/after/2026/01/17/a-100-legfontosabb-magyar-lemez-teljes-listaTelex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• TikTok: https://www.tiktok.com/@telex.hu• Telex Shop: https://shop.telex.hu/

    1h 12m
4.8
out of 5
104 Ratings

About

Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit.

You Might Also Like