KatPol Kávéház

KatPol Kávéház

A blog.hu felületén megtalálható - egykor aktív, az utóbbi években már inkább csak hibernált - Katonapolitikai (KatPol) Blog szerkesztői által 2015 elején indított podcast, mely biztonságpolitikával, hadtörténelemmel és a katonai / hadtörténelmi / biztonságpolitikai vetületű médiatermékekkel foglalkozik. Az ötletelés, kísérletezés jegyében eleinte különböző platformokon jelent meg. De ami késik, nem múlik - 2020 végére jutottunk el a döntésig, hogy az arra érdemes adásainkat a Horgonyon őrizzük meg az utókornak, és lényegében búcsút intünk a blog.hu-nak.

  1. Oct 29

    142 - A szél és az oroszlán

    A podcastban már kitárgyaltuk egyszer a líbiai-amerikai koprodukcióban 1981-ben készült A sivatag oroszlánja c. filmet, mely kendőzetlen és realisztikus ábrázolását nyújtja az olasz fasiszta gyarmatosító politikának. Ez valószínűleg Magyarországon (is) kevéssé ismert téma, de ettől eltekintve az európai ember számára egzotikus sivatagi környezetben, nem kevésbé misztikus népek honában játszódó háborús film ill. harci jelenetekkel tarkított kalandfilm azért messze nem számít ismeretlen zsánernek. A mai adásban ezt a fonalat vesszük fel azzal, hogy bemutatunk egy hasonló alkotást, amely viszont a valósághűséget illetően inkább képviseli a laza hozzáállást. Ráadásul a cím is hasonló: A szél és az oroszlán (1975). Csak hogy ezúttal kicsit messzebbről indítsunk: aki olvasott már fejtegetést az I. világháború okairól és előzményeiről, vagy egyszerűen csak odafigyelt a gimnáziumi történelemórán, az fel tudja idézni, hogy az egyébiránt "boldog békeidőkben" Marokkó volt a nagyhatalmi versengés egyik terepe, következésképpen Afrika egyik feszültséggóca. A világégés tulajdonképpen ugyanakkora eséllyel törhetett volna ki valami ostoba okból itt, mint Boszniában. A történet inspirációja a valóságban is lezajlott 1904-es tangeri túszdráma, a Perdicaris-incidens amely bizonyára kevéssé ismert még az olasz "rendészeti" beavatkozásokhoz képest is, és a német-francia ellentét gerjesztette két marokkói válság előtt történt. Amerikai nézőpontból viszont az utóbbiaknál relevánsabb, mivel válaszlépésként ők is az "ágyúnaszád-diplomácia" hírhedt módszeréhez folyamodtak. Erre Theodore Roosevelt elnöksége alatt került sor, amit két okból is érdemes kiemelnünk. Egyrészt az ő történelmi szerepével már foglalkoztunk egyszer a podcastban a spanyol-amerikai háború kapcsán, másrészt az USA elnökei közül ő, mint a saját férfiassága méltó megélésével többféle módon is próbálkozó ikonikus figura az ismertebbek közé sorolható, de ehhez képest popkulturális ábrázolása csak kevés van, és még kevesebb, ami ebből külföldre is eljutott. A "szél és az oroszlán" további érdekessége, amire az ajánlóban még felhívjuk a figyelmet, hogy ez volt John Milius második rendezése, és ő a filmművészet egyik amerikai különce. A közönség elsősorban mint a Conan, a barbár, a Vörös hajnal és az Intruderek támadása rendezőjét ismerhette meg, de az Apokalipszis most forgatókönyve is a keze nyomát viseli. Legutóbbi (illetve a realitásokat nézve azt is mondhatjuk: utolsó) rendezése éppenséggel az Önkéntes lovasság c. kétrészes tévéfilm, amire fentebb már utaltunk. Azt, hogy már 1975-ben is tetten lehetett-e érni az ő toxikusan szélsőjobboldali allűrjeit a művén, alighanem jobb, ha a nézők maguknak döntik el. Annyit azért hozzáteszünk a magunk részéről, hogy a két fő karakter erősen történelmietlen ábrázolása legalábbis jobban összhangban van az efféle bázisolt fasisztoid esztétikával, mint a lehangoló valóság, továbbá a szexista dudebro boomer nézők szórakoztatására is egyértelműen törekszik. Jó szórakozást kívánunk!

    142 - A szél és az oroszlán
  2. Oct 1

    141 - A mérgező törpe

    A sármos német sztár, Joachim Gottschalk helyke beállítottságú férfi lehetett, ugyanis jó ötletnek találta, ha a szintén színészi hivatású és történetesen zsidó feleségét, akivel több filmben is együtt szerepeltek, egy fogadáson fontos náci tisztviselőknek mutatja be. Ez önmagában nem is lett volna végzetes, csakhogy a hír eljutott Goebbels birodalmi miniszter fülébe is. Sajnos a banketten forgolódó pártbeli elvtársaknál ő kevésbé volt elnéző a zsidókérdést illetően, ráadásul a német filmipar fejeként mondhatni szakmailag is érintettnek vélte magát. A továbbiakba ezért a zsarolás több módját is bevetette, hogy a népszerű teátristát válásra bírja rá, mielőtt a nejét koncentrációs táborba juttatja. A házaspár azonban ezen a téren nem ismerte a kompromisszumot, és inkább választotta a közös öngyilkosságot, miután a kisfiukkal is végeztek. Gottschalk komoly népszerűségére való tekintettel a családi tragédia azonnal hírzárlat tárgya lett, a kevés jól értesült néptárs számára pedig intő példa arra, hová is vezet a végső kétségbeesés. És hogy ez a számára kényelmetlen incidens később eszébe jutott-e az azt kiprovokáló hivatásos provokátor főpropagandistának? Ezt szinte biztosra vehetjük, mivel nem egészen négy évvel később ugyanilyen családi végzetet választott a feleségével egyetértésben, akinek a kedvéért annak idején még a katolikus egyházból való kiközösítést sem bánta, és aki zsidó (persze) nem volt ugyan, félzsidó viszont (legalábbis egy írásos bizonyíték szerint) igen, ami csak egy a sok abszurd elem között a történetükben. További párhuzamokat viszont felesleges keresni; a háborús bűnösök felelősségre vonására vonatkozó nyilvános fogadkozást leszámítva Goebbelséket semmivel sem fenyegették meg, ahogy arra sem kényszerítette őket senki, hogy megvárják a szovjet ostromgyűrű bezárulását a Gauleiter tisztségét is viselő családfő berlini székhelye körül. A házastársi hűség parancsa sem lehetett tényező, elvégre ismert módon csak a Vezérük iránti feltétlen engedelmesség tartotta vissza őket a válástól. Noha nem valami ildomos ebben a kontextusban felhozni a hasonlatot egy kultikus hazai filmből, igazság szerint kizárólag abbéli meggyőződésük vezette őket az önként vállalt pusztulásba, hogy semmiféle rivális szempont vagy megfontolás nem érhet fel a nagy céljaik igazságához. És arról, hogy a bunkerben elkövetett visszataszító családirtásnak volt bizony egy ilyen előképe is, a magunk részéről valószínűleg sosem értesülünk, ha az nem kerül be a Goebbels - a manipuláció művészete (Führer und Verführer) c. 2024-es német-szlovák történelmi mozifilm cselekményébe. Mai podcastunk témáját ez az alkotás, illetve általában véve a hírhedt propagandaminiszer filmes ábrázolásai jelentik.

    141 - A mérgező törpe
  3. Aug 31

    140 - Szent Gloriana

    Hallott már a kedves olvasó olyan szomorú élethelyzetről, ahol egy leánygyermekre hárul annak a zilált csődtömegnek a rendbetétele, amit a legalábbis vegyes megítélésű apja és mihaszna féltestvérei hagytak maguk után? Remélhetőleg nem tapasztalt ilyesmit a családi vagy ismeretségi körben, de pl. ismerős lehet számára I. Erzsébet neve, aki még csak nem is a magánéleti, hanem a politikai szférában szembesült ezzel dilemmával, sőt még a törvénytelenné és félárvává lett sarjak sorsát is el kellett szenvednie előtte. A tájékozottabbak azzal is tisztában lehetnek, hogy uralkodásához kötődik a spanyol armada feletti győzelem és az angol nagyhatalmiság születése a tengereken. Ennek megfelelően alakját az angol krónikák hagyományosan mint a protestantizmus afféle saját szentszűzét fürdetik dicsfényben, aki a várakozásokat messze túlszárnyalva nőtt fel nehéz feladatához, saját gyermekek híján teljesen az alattvalói feletti anyáskodásnak áldozva életét. Atyjáról, illetve anyja elveszejtőjéről, VIII. Henrikről szóló podcastunkban kilátásba helyeztük, hogy ha már foglalkoztunk a Tudor-korral és annak előzményeivel, akkor már ennyi erővel igazán kitárgyalhatjuk majd egyszer annak lezárását is, főleg hogy ilyen jelentős történelmi fordulatok jellemezték azt. Ezt a tartozást törlesztjük ma, elvégre jobb későn, mint soha. Szűkebb értelemben vett témánkat az a két – vagy inkább: az az egy, kétrészes – mozifilm jelenti, ami a Hajadon Királynő számtalan kulturális ábrázolása közül valószínűleg a legismertebb napjaink közönsége számára, és amely túlnyomóan pozitív visszajelzéseket kapott: az Erzsébet (1998) és az Erzsébet: Az aranykor (2007). Jó szórakozást!

    140 - Szent Gloriana
  4. Apr 29

    137 - Fehér rózsa

    A nyaktilót, mint a politikai terror eszközét a laikusok főleg a francia forradalommal és a jakobinusokkal azonosítják. A németeknél viszont más a helyzet, mivel a halálbüntetésnek eme ikonikus módszere francia hatásra terjedt ugyan el náluk a XIX. században, és maradt használatban a nemzetegyesítés után is, az egyébként gondosan nem "guillotine" névvel illetett alkalmatosság tömeges, megfélemlítő célú alkalmazása ott éppenséggel a hitleri diktatúra egyik attribútumaként ismert. És a fejüket vesztett áldozatok közül Németországban senki sem ismertebb, mint a Scholl-testvérek, akiket a nemzetiszocialista állam népbírósága háborúellenes, lázító pamfletek előállítása és terjesztése révén megvalósított véderőbomlasztásért ítélt halálra segítőikkel együtt 1943-ban. Ennek megfelelően egy lapon szokás emlegetni őket a von Stauffenberg nevéhez kötődő összeesküvéssel, és maroknyi honfitársukkal, akik szintén a rezsimmel való szembeszegülést vállalták annak minden várható következményével együtt. Lánglelkű és az említett ezredeshez hasonlóan hithű keresztény diákokról lévén szó, akik ugyanakkor nem voltak nacionalisták, sőt megtestesítették a pártpolitikától egyébként ódzkodó tisztességes kisember eszményét, így a nyugatnémet, keletnémet és össznémet emlékezetpolitikába egyaránt rokonszenves mártírokként kerültek be, és mára minden is a nevüket viseli. Ellenálló csoportosulásukról, a Fehér Rózsáról ennek megfelelően hazájukban három játékfilm is készült, melyeket mai podcastunk témájául választottunk. Ezek közül kettő minálunk, illetve általában Németországon kívül szinte ismeretlen, úgyhogy ezekre itt nem is térünk ki külön. A harmadik, melyet magyar szinkronnal Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel címmel forgalmaztak, 2005-ben jelent meg, mint az említett filmek egyikének tág értelemben vett remake-je. A beszélgetést, melynek során azért bevallottan sikerült csaponganunk egy sort a II világháborús témák között, főleg ez az alkotás inspirálta. Jó szórakozást!

    137 - Fehér rózsa
  5. Apr 17

    79 - Tűzön-vízen át

    [REPOST - eredetileg megjelent kísérőzenével 2022. november 19-én.] A közelharc-jelenetekkel, látványos pirotechnikai és különleges effektekkel teletűzdelt akciófilm nem kifejezetten az a műfaj, amely pl. itt Közép-Európában elfogadottnak számít a nemzeti függetlenségi harc hős mártírjainak ábrázolásakor. Elvégre ebben az esetben a téma komolysága megköveteli, hogy a sekélyes, hatásvadász, esetleg a komolytalanságig irreális és frivol ábrázolásmódtól szigorúan tartózkodni kell, nemde? Nos, a délkelet-indiai Haidarábádban például biztosan nem így gondolkodnak. Ebben a pezsgő életű metropoliszban, melyről igazság szerint eddig mi speciel nem is hallottunk, országszerte ismert, és termékeit telugu nyelven forgalmazó filmipari szektor virágzik, mégpedig annyira, hogy meg is különböztetik a Mumbai városával és a hindi nyelvvel azonosított, bizonyára sokkal ismertebb Bollywoodtól. Sőt, a közelmúltban a valaha készült legnagyobb költségvetésű indiai filmmel rukkolt elő, igencsak bombasztikus módon mutatva be kettőt a brit kolonializmus elleni harc XX. századi jeles helyi figurái közül: Alluri Sitarama Raju és Komaram Bheem. Ha a kedves közönségünk sosem hallott még róluk és tetteikről, és éppenséggel Tollywood is ismeretlen számukra, azon cseppet sem lepődünk meg, és természetesen nem is fogjuk senkinek a fejére olvasni. Elvégre, ahogy arra fentebb utaltunk, mi is ebben a csónakban evezünk. Másrészt e két férfi valóságos története nyilvánvalóan minimális relevanciával bírt a film készítői számára – többek között erről is bővebben beszélünk podcastunk mai adásában, melynek témája tehát az RRR. Az elég furcsa cím jelentése, rendhagyó módon közönségszavazás eredményeképpen – nyelv szerint eltérő, de a készítők által egyaránt jóváhagyott értelmezés szerint - Rage, War, Blood illetve Rise, Roar, Revolt (mi ez utóbbival találkoztunk, mivel hindiül néztük). Akármelyik értelmezést is vesszük alapul, a laikusnak nem sok kétsége maradhat ezek után a felől, hogy bizony egy akcióban, vérontásban igen gazdag alkotással van dolga. De félreértés ne essék, az itt leírtaktól függetlenül végig az volt a benyomásunk, hogy a mű hazafias üzenete őszinte, komolynak szánt, és, amennyire meg tudtuk ítélni, hatásos; a hasonló céllal készült közép/kelet-európai filmektől ráadásul hangulatában teljesen (és előnyére válóan) különbözik. Még a benne megjelenő antikolonialista ábrázolásmód sem tűnt annyira szájbarágósnak és agyzsibbasztónak, mint amit a netflixes-diznis világban megszokhattunk, bár tény, hogy maximálisan elfogult. De kulturálisan ennél is szokatlanabb, hogy a történet alapja egy elképzelt férfibarátság a két forradalmár között, akik egyébként a valóságban sosem találkoztak. A többi dolgot, amit szerintünk érdemes tudni erről az általunk is ajánlott alkotásról, természetesen elmondjuk az adásban, amihez jó szórakozást kívánunk.

  6. Apr 9

    136 - Wannsee

    A nemzetiszocialista állam felsővezetésének legtalányosabb tagja lehetett a jeges pillantású Heydrich SS-tábornok és birodalmi protektor. Mivel jóval a háború vége előtt ugyebár merénylet áldozata lett, Göringgel ellentétben nem volt alkalma arra, hogy kihallgatói vagy éppen egy tárgyalóterem közönsége előtt magyarázza meg ill. ki a viselt dolgait. Hasonlóan önfelmentő szándékú memoárt sem hagyott hátra, mint pl. Speer. Titkosszolgálati vezetkőként természetesen naplót sem vezetett, mint ahogy Dr. Goebbels tette grafomán módon, és bizalmas barátai sem voltak. De ha tévedünk, és történetesen voltak is, és túl is élték a háborút, abban az esetben jól felfogott érdekük az elhatárolódás volt, nem pedig az igazság felfedése erről a rettegett és nem éppen rokonszenves férfiról, bármi is legyen az. A Wannsee-i minisztériumközi értekezletet, melyet államtitkárok és főosztályvezetők (is) került sor 1942 januárjában, ő hívta össze és vezette le. Mivel a "zsidókérdés végső megoldását" szolgáló megsemmisítő hálózat létrehozása és összehangolása volt napirendden, a Harmadik Birodalom történetében fordulópontról beszélhetünk, így ezt az epizódot tekinti az utókor a legfontosabban Heydrich egész hivatali pályafutásában. Már csak azért sem lehet csodálkozni ezen, mert a szóban forgó jegyzőkönyv 1947-es felfedezése óta nem veszített jelentőségéből. Ennek éppenséggel az ellenkezőjéről lehetett beszélni, hiszen a Holocaustot feldolgozó mainstream krónikásoknak minden oka megvolt arra, hogy a népírtó szándékra vonatkozó hivatalos dokumentumokat hivatkozási alapnak használva (is) szegüljenek szembe a tagadó, revizionista és relativizáló narratívákat terjesztő arcátlan eretnekekkel. Ettől valószínűleg nem teljesen függetlenül három játékfilmes ábrázolása is készült a náci "konferenciának": egy HBO-produkció (2001), egy (német állami) ZDF-produkció (2022) és egy német-osztrák tévéfilm (1984). Ha valamelyik ismerős lehet az itthoni nézők számára, az valószínűleg az első. Mi mindenesetre mindhármat kielemeztük podcastunk mai adásában.

    136 - Wannsee

About

A blog.hu felületén megtalálható - egykor aktív, az utóbbi években már inkább csak hibernált - Katonapolitikai (KatPol) Blog szerkesztői által 2015 elején indított podcast, mely biztonságpolitikával, hadtörténelemmel és a katonai / hadtörténelmi / biztonságpolitikai vetületű médiatermékekkel foglalkozik. Az ötletelés, kísérletezés jegyében eleinte különböző platformokon jelent meg. De ami késik, nem múlik - 2020 végére jutottunk el a döntésig, hogy az arra érdemes adásainkat a Horgonyon őrizzük meg az utókornak, és lényegében búcsút intünk a blog.hu-nak.

You Might Also Like