
17 episodes

Betyáros Világ SBB
-
- Education
A Deep Adaptation, vagy Mélyalkalmazkodás mozgalom célja, hogy bármely szervezet, közösség vagy magánszemély felkészülhessen arra, hogy számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink lényegesen megváltoznak, és az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. https://deepadaptation.hu/
-
#16 - Szüntelen szünetben
Az első, amit tehetek, hogy őszintén megköszönöm a türelmet a részetekről. Köszönöm, mert egy darabig még biztosan élni is fogok vele. Elszállt a nyár, s én hálás szívvel gondolok rá, mert valóban kívül-belül ragyogóan telt. Ám az ősz sem a tétlenkedésről szólt, de ahhoz, hogy némi megértést kaphassak Tőletek, illik egy kis beszámolót adnom Nektek arról, mit végeztünk, miben vagyunk nyakig, és milyen magaslatok várnak még ránk...
-
#15 - Szülinapi szünet
Mérlegelnem kellett a feladatok fontosságát illetően. Ez pedig ahhoz a döntéshez vezetett, hogy most, a születésnapomon elköszönök tőletek a nyárra. Hiszen a ránk váró tennivalók sora nem tűr további halasztást. Ám a legfontosabb, hogy lehetőségeitekhez mérten töltsétek felszabadultan a nyarat, hiszen az van, ami van, és aki nem éli meg a pillanat csodáját, az valójában nem is él…
-
#14 - Poszeidón bosszúja – második rész
Bár a tengerszint emelkedésének közvetlen hatásai nem fenyegetnek minket itt, a Kárpát-medencében, a közvetett hatások mindannyiunk életét megkeseríthetik majd. Ismerjük hát meg, és tartsuk mindig szem előtt ezeket, amikor döntéseket hozunk a jövőnkkel, az életünkkel kapcsolatban… (Lehoczky Annamária gondolatai alapján)
-
#13 - Poszeidón bosszúja – első rész
A világtenger a bolygó felszínének 70 százalékát teszi ki, az élővilág 50–80 százalékának ad otthont, a Föld oxigénjének 50 százalékát állítja elő, a globális szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékát, illetve az ebből származó hő 90 százalékát nyeli el, és körülbelül 3 milliárd embert táplál a tengeri állatokból készült ételek révén...
-
#12 - A holnap markában
A körülöttünk lévő világ folyton változik, de az új korszak, aminek a határán járunk, ma még csupán szélsőséges időjárási jelenségekkel utal a földi éghajlat megváltozására, ám hamarosan tengerek elnyelte városok, sivataggá váló termőföldek, éhező tömegek, elhúzódó háborúk és több tízmilliós menekülthullámok jelentik majd a mindennapi életünket...
-
#11 - Felkészülni... de mire, mikor és hogyan?
Ahogy a társadalmunk egyre bonyolultabbá válik, és ahogy egyre jobban mélyül az elemei között a kölcsönös függőség, úgy nő a kiszolgáltatottságunk, és annak az esélye, hogy egyes részeinek a sérülése, az egész rendszer maradandó károsodásával fenyeget... (Szalóczy Zsolt gondolatai alapján)