A gyermeknevelés amellett, hogy a világ legcsodálatosabb dolga, legyünk őszinték, sokszor egyáltalán nem könnyű feladat. A dackorszaktól kezdve a kamaszkoron át a leválásig, és még azon is túl, rendszeresen felbukkannak olyan élethelyzetek, nehézségek, amelyek kezeléséhez – bár mindent megteszünk – kevésnek érezzük magunkat. A szülő–gyermek kapcsolat igazi érzelmi hullámvasút, mélységekkel és magasságokkal. A kérdés az, hogyan reagálunk a kilengésekre, és észrevesszük-e a saját részünket, felelősségünket bennük. A Spiritusz stúdiójában legutóbb Deliága Éva gyermekpszichológus beszélgetett Németh Szilviával, többek között a szülői önismeret fontosságáról, a gyerekek szorongásának, kiborulásainak okairól, valamint a kezelés és a megelőzés eszközeiről. A műsor célja, hogy ítélkezés nélkül tükröt tartson és felhívja a figyelmet arra, hogy a berögzült, mára már elavult gyermeknevelési módszereket érdemes újragondolni, és nem továbbörökíteni. Apró lépésekkel, változtatásokkal enyhíthetők a súrlódások; az empátia erősítése, a másik viselkedésének megértése révén helyreállítható a családi béke, a harmónia, amire alapvetően mindenki vágyik. A beszélgetés során megelevenednek a legtipikusabb szülői viselkedésformák: a helikopter, a haver, a perfekcionista és a többiek. Az adást kellő öniróniával rendelkező, kisgyermek(ek)et nevelő hallgatóinknak ajánljuk, valamint azoknak a nagyszülőknek, családtagoknak és barátoknak is, akik aktív szereplői a családi életnek. A tartalomból: – Igaz, hogy a gyerek tulajdonképpen a szülők viselkedésének tükörképe, a család „tünete”? – Hogyan dolgozik egy rendszerszemlélettel működő gyermekpszichológus? – Mitől szoronganak ma leginkább a gyerekek (iskolai bánásmód, otthoni feszültség, tabusítás, titkolózás, határok nélküliség), és milyen tünetei vannak ennek? – Mit tehet a szülő a szorongás feloldásáért? – A dühkitörést kezelni nehezebb, mint megelőzni. Hogyan csináljuk? Deliága Éva nemrég a folyamatosan magukat ostorozó, hibáztató szülőkről írt a közösségi médiában, tulajdonképpen felmentést adva nekik. Idézet a posztból: „Minden egyes elakadással küzdő család egyedül érzi magát. Meg vannak róla győződve, hogy ők rontanak el valamit, és hogy a problémájuk szégyellnivaló és egyedi. Ők nem találkoznak vagy beszélnek egymással, így az az összkép, hogy mennyire hasonlók a megkeresések, mennyire hasonló nehézségekkel küzdenek a ma gyermeket nevelő családok, bennem áll össze. A szülők azt érzik, hogy abból, ahogyan őket nevelték, nem sok minden alkalmazható a mai gyerekekre, nem válna be, vagy nem szeretnének autoriter irányba elmozdulni. Így sokszor a keretek szabása marad el…” – Mi áll az egyes, nagyon tipikus szülői attitűdök, viselkedési módozatok hátterében? Értsük meg, miért van kiemelt jelentősége annak, hogy a szülők foglalkozzanak önismerettel. – Miről árulkodik, miből fakad a túlféltés? Miért nehéz és káros a gyereknek, ha a szülei helikopterként óvják, lesik minden léptét? – Perfekcionista szülők: hogyan vetkőzhető le a megfelelési kényszer? Hogyan ne hasonlítgassuk folyton másokhoz a gyereket, és ne akarjuk általa megvalósítani azt, ami nekünk nem sikerült? – Hogyan oldható fel a folyamatos lelkiismeret-furdalás, az az érzés, hogy nem vagyunk „elég jó” szülők?
